Infostart.hu
eur:
361.52
usd:
311
bux:
148307.14
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Már a moszkvai gépen ült Mladic szöktetője

Már fent ült a Moszkvába induló gépen Marko Lugonja, akit azzal vádolnak: segítette a háborús bűnök miatt körözött Mladic tábornokot a szökésben és rejtőzködésben. Az InfoRádió szerbiai tudósítójának jelentése szerint a szerb hatóságok az utolsó pillanatban akadályozták meg, hogy a férfi - kevesebb, mint egy héttel bírósági tárgyalásának kezdete előtt - elhagyja Szerbiát.

A boszniai szerb hadsereg egykori tábornokát, Marko Lugonját azzal a gyanúval tartóztatták el még májusban, hogy kulcsszerepet játszott a háborús bűnökkel vádolt Ratko Mladic tábornok szöktetésében és rejtőzésében.

Marko Lugonját 30 napos vizsgálati fogság után szabad lábra helyezték ugyan, de bírósági tárgyalása szeptember 27-én kezdődik.

Ennek ellenére csütörtökön felülhetett a Belgrádból Moszkvába tartó gépre, bár az utolsó pillanatban "leszedték" a repülőgépről a hatóságok.

Lugonja azzal védekezett, hogy útlevelét nem vették el és csak két napra, üzleti útra utazott volna Moszkvába, jegyét visszafelé is megvette.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nyeste Orsolya és Madár István óvatosan optimista az euró bevezetését illetően

Nyeste Orsolya és Madár István óvatosan optimista az euró bevezetését illetően

2032-re lehet olyan gazdasági helyzetben az ország, hogy be lehessen vezetni az eurót, ehhez azonban számos kritériumnak teljesülnie kell a következő években – mondta el az Inforádió Aréna című műsorában Nyeste Orsolya, az Erste Bank és Madár István, a Portfolio vezető elemzője. Egyetértettek abban, hogy a feladat megcsinálható, de sok még a tennivaló, és kérdés, a politika mennyire kész erre.
Zelenszkij rendkívül fontos találkozóról beszél, Trump követeli vissza a pénzét - Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Zelenszkij rendkívül fontos találkozóról beszél, Trump követeli vissza a pénzét - Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Volodimir Zelenszkij csütörtökön bejelentette, hogy a közeljövőben amerikai tárgyalóküldöttség látogat Kijevbe és Moszkvába az orosz–ukrán háború lezárását célzó diplomáciai erőfeszítések részeként. "A következő napokban várjuk őket, ez rendkívül fontos" - tette hozzá az ukrán elnök. Donald Trump amerikai elnök közben "némileg megkésve" kártérítést követel az Ukrajnának nyújtott támogatásért. Szerinte az európai országoknak vissza kellene fizetni azt a "több százmilliárd dollárt", amit "ingyen kapott" Ukrajna és a NATO. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel az orosz-ukrán fronton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×