Infostart.hu
eur:
364.91
usd:
324.64
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Csáky: a nyitrai lány mindenkit az orránál fogva vezetett?

Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának elnökhelyettese szerint a szlovák miniszterelnök tévesen hiszi azt, hogy bejelentésével tisztára mosta a szlovák kormányt a nemzetközi közvélemény előtt. Robert Fico szerint a nyitrai magyar diáklány - nem tudni, milyen indítékok alapján - csupán színlelte megveretését.

A Magyar Koalíció Pártjának elnökhelyettese a bejelentés után az InfoRádiónak úgy fogalmazott: ez érdekes fejlemény, hiszen ezek szerint a lány orránál fogva vezette a tanárait, akik elvitték a rendőrségre és a kórházba, a nyitrai és dunaszerdahelyi kórház orvosait, akik látleleteket vettek fel, a rendőrség pedig nem létező elkövetők fantomképei után nyomozott hosszú ideig.

Csáky Pál hozzátette: a rendőrség véleménye figyelemre méltó, bizonyos kételyek vannak, de végső soron a lánynak kell választ adnia ezekre.

A politikus emlékeztetett arra, hogy a lány fenntartja állításait, és hajlandó hazugságvizsgálatnak is alávetni magát. (A szlovák rendőrség közölte: sort kerítenek a vizsgálatra.)

Ugyanakkor ha a rendőrségnek van igaza, akkor a lány bűncselekményt követett el - hangsúlyozta az MKP elnökhelyettese.

Nem mossa tisztára a kormányt

Csáky Pál felhívta a figyelmet arra, hogy Robert Fico miniszterelnök a vizsgálat eddigi megállapításaiból messzemenő következtetéseket igyekezett levonni, szerinte emiatt az eset miatt hurcolták meg a szlovák kormányt külföldön, és ezzel minden megoldódott.

Ez azonban távolról sincs így, a kormánnyal kapcsolatos kételyek továbbra is megmaradnak - fűzte hozzá a politikus.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×