Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
324.93
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Szerződésben kötelezik a diákokat a tanulásra

Brit egyetemisták ezrei kényszerültek egyetemeikkel olyan szerződések aláírására, amelyben kötelezik magukat a jó magaviseletre és az intézmények szabályainak betartására, ellenkező esetben akár ki is csaphatják őket, és vajmi kevés esélyük lesz a jogorvoslatra.

A szerződések egy része a diákok felelősségi körében hagyja az órák és gyakorlatok látogatását, a hallgatói szervezet azonban tiltakozik a kontraktusok ellen, ugyanis egyoldalúnak tartja azokat, mivel nem szólnak arról: mit kell nyújtania az egyetemnek az akár háromezer fontos (1,2 millió forint) évi tandíj ellenében.

Ilyen típusú szerződéseket jelenleg az oxfordi, chesteri, bristoli és a Nottingham Trent egyetemen kell aláírniuk az elsőéves hallgatóknak.

Az oxfordi intézményben a szerződés aláírásával a diákok tudomásul veszik, hogy az előírások és a szokásrendszer bármilyen megsértése az egyetemről való elbocsátással és más szankciókkal járhat.

A chesteri egyetem által rendszeresített szerződés kimondja, hogy a most felvett diákoknak kötelessége a szorgalmas tanulás, valamint az előadások, szemináriumok, gyakorlatok és minden olyan tevékenység rendszeres látogatása, amely a tanítási program szerves részét képezi.

Tiltakoznak

A hallgatói szervezet tiltakozásra szólított fel minden diákot az egyoldalú szerződések ellen, kiemelve: a diákok kezét olyan korszakban kötik meg, amikor a legtöbben kölcsönöket kénytelenek felvenni, hogy ki tudják fizetni a tanulmányaikat.

A hallgatók felháborodását fokozza, hogy némely szerződés olyan kitételeket is tartalmaz, amely kimondja: az egyetem megváltoztathatja a tanítási módot az intézményi hatékonyságra vagy az oktatási gyakorlat változására hivatkozva, "ha a változás ésszerű".

Címlapról ajánljuk
Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Farkas András nyugdíjszakértő szerint Magyarországon túlságosan „előre szaladtunk”: miközben felemeltük három évvel a nyugdíjkorhatárt, a várható élettartam csak egy évvel nőtt, ezért egy átmeneti ideig, 2037-ig csökkenteni is lehetne a korhatárt. Utána viszont nagy demográfiai gondok lesznek, 2035-37-től hirtelen sokkal többen mennek nyugdíjba, ezért már most gondolkodni kell az egész nyugdíjrendszer új alapokra helyezésén, mert a mai rendszer, pláne az AI és az átalakuló gazdasági rendszer korában, nem lesz fenntartható.

Félidős választások – Küszöbön Donald Trump rémálma

Négy, korábban republikánus kézben lévő szenátusi mandátumot szereztek meg a demokraták a keddi amerikai félidős választásokon, és több fontos képviselőházi választáson is győztek, így közel kerültek ahhoz, hogy átvegyék az amerikai kongresszus irányítását – jelentette az AP amerikai hírügynökség.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×