Infostart.hu
eur:
365.17
usd:
324.77
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Palotaforradalom Londonban

Tony Blair brit miniszterelnök ma bejelentést tesz a lemondása körül keletkezett zűrzavar tisztázása végett. Saját pártján belül alakult ki egy csoport, amely azonnali lemondását követeli, de egy miniszterelnökségi közlemény már jó előre tisztázta, hogy a kormányfő leghamarabb jövő év májusában jelenti be: átadja a helyét másnak. Tehát bejelentése is ilyen értelmű lesz.

Most, hogy az ellenzéki konzervatív párt egyre népszerűbbé válik a brit választók körében, és megelőzte a kormányzó szocialistákat, egy labour párt-csoport, amely eddig is inkább Gordon Brown pénzügyminiszterhez húzott, mint a miniszterelnökhöz, immár olyan tehernek érzi Tony Blairt, hogy szerdán afféle palotaforradalmat kezdett ellene.

Nyolc vezető kormánybeosztott nyújtotta be lemondását, közöttük egy államtitkár, aki lemondó-levelében kertelés nélkül távozásra szólította fel a kormányfőt.

Tony Blair igen sértetten csak annyit válaszolt, hogy a levélnek ez a kitétele, egyrészt indokolatlan, másrészt udvariatlan.

A puccs a jelek szerint sikertelen volt. Thatcher asszonyt annak idején a konzervatív párton belüli ellenfelei gyors és könnyes távozásra tudták bírni, ugyanis akkoriban ideológiai ellentétekről volt szó, az európai egység támogatásáról vagy ellenzéséről.

A labour pártnak most másféle problémái vannak. Tony Blair főként az iraki háborúban való brit részvétel, valamint a bevándorlás és az egészségügy megoldatlan problémái miatt lett annyira népszerűtlen, hogy immár valóban tehertétel.

De a puccs nem maradt minden következmény nélkül. A kormányzó labour pártban zűrzavar támadt. Ezt próbálja némileg tisztázni a csütörtök délelőtt kibocsátott miniszterelnökségi közlemény, amely megelőzi Tony Blair nyilatkozatát, és leszögezi, hogy a kormányfő csak májusban jelenti be távozását a kormány éléről, mert kívánatos, hogy utódlását pártja demokratikusan és meggondoltan intézhesse el.

Blair arra már utalt, hogy amikor összeül a következő labour pártkonferencia, tehát 2007 őszén, akkor már nem ő lesz a miniszterelnök.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×