Infostart.hu
eur:
365.04
usd:
324.88
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Szlovák fogadkozás az etnikai atrocitások ügyében

Pozsony a lehető leghatározottabban fellép a magyarok elleni atrocitások ügyében - jelentette ki Szlovákia budapesti nagykövete. Juraj Migas a közszolgálati televízió Az Este című műsorában ugyanakkor arra szólította fel a magyar kormányt, hogy lépjen fel minden szlovákellenes megnyilvánulás ellen.

A szlovák diplomata azt javasolta, hogy a két ország külügyminisztériuma közös nyilatkozatban fejezze ki tiltakozását az emberi jogokat sértő megnyilvánulások ellen.

Korábban a külügyi tárca szakállamtitkára azt mondta: Budapest elvárja Pozsonytól, hogy ítélje el a magyar kisebbségre nézve sértő megnyilvánulásokat. Szőke László úgy vélte: ennek elmaradását a szélsőségesek politikai támogatásként értelmezhetik.

A szakállamtitkár közölte: a magyar kormány nagyra értékelte, hogy a szlovák miniszterelnök vasárnapi besztercebányai beszédében kitért a magyar diáklány elleni nyitrai incidensre, ugyanakkor továbbra is arra kérte Robert Ficót, hogy egyértelműen ítélje el az ilyen eseteket.

Nyilatkozattervezetet készített az MKP

A Magyar Koalíció Pártja eljuttatta a szlovák parlament politikai erőinek azt a nyilatkozattervezetet, amelynek célja, hogy a kabinet egyértelműen ítélje el a magyarokat sértő megnyilvánulásokat. Ezt az MKP alelnöke közölte a közszolgálati televízió Az Este című műsorában.

Csáky Pál elmondta: a szlovák kormány képviselőit is nyugtalanítja a kialakult helyzet, ezt azonban szerinte ők maguk okozták azzal, hogy az elmúlt három hétben nem határolódtak el kellőképpen a magyarellenes atrocitásoktól és nem ítélték el azokat.

A bántalmazott szlovákiai magyarokra utalva hangsúlyozta: nem megengedhető, hogy bárkit hátrány érjen amiatt, mert alkotmányos jogait gyakorolva az anyanyelvén beszél.

A politikus közölte: ha a következő két hétben nem oldódik meg a helyzet, akkor az európai fórumokhoz fordul a Magyar Koalíció Pártja.

Kronológia

Pénteken Nyitrán vertek meg egy magyar nemzetiségű diáklányt, értékeit elvették, és rasszista szöveget írtak a blúzára.

Hétfőn számoltak be a szlovákiai médiumok arról, hogy szombaton a Galánta közelében fekvő Diószegen vertek meg egy magyar fiatalt. A sértett szerint azért verték meg, mert magyarul köszönt el barátnőjétől, az elkövetők azzal védekeznek, hogy kocsmai verekedés történt, amelynek nincs köze a sértett magyar nemzetiségéhez.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×