Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
325.14
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Újabb per Szaddám Huszein ellen

Újabb per kezdődött Bagdadban Szaddám Huszein és hat vádlott-társa ellen, ezúttal azzal a váddal, hogy több tízezer kurd halálát okozták 18 évvel ezelőtt Irak északi részén.

A volt elnök rögtön a tárgyalás elején kétségbe vonta a bíróság legitimitását.

A per másik fő vádlottja a volt iraki elnök unokatestvére, Ali Haszan al-Madzsíd, ismert nevén Vegyi Ali, aki állítólag elrendelte a kurdok elleni gáztámadásokat.

Szaddám Huszeint és társait ebben az eljárásban ezúttal az 1987. és 1988. között Észak-Irakban végrehajtott hadművelet miatt vonják felelősségre.

A falurombolásokban, deportálásokban és a fogolytáborokban becslések szerint több mint 100 ezer kurd vesztette életét.

Az áldozatokat névtelenül, tömegsírokban földelték el az északi országrészben és a Szamáva város melletti sivatagban.

A vádlottakat háborús bűnök és emberiesség elleni bűnök elkövetése címén állították bíróság elé.

Szaddám és al-Madzsíd ellen az ezeknél súlyosabb népirtás címén is vádat emeltek. Az ügyészek halálbüntetést kértek a vádlottakra.

Még tart a Szaddám Huszein és hét vádlott-társa elleni első per is, amelyben Dudzsail város 148 síita muzulmán lakosának megölésével vádolják őket. Az első perben az ítélethirdetés október 16-án várható.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×