Infostart.hu
eur:
364.82
usd:
326.04
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Kötelező lehet a tompított fényszóró Európában

Az Európai Bizottság azt fontolgatja, hogy minden tagországban kötelezővé teszi az autósok számára a tompított fényszóró nappali használatát lakott területen kívül.

Az Independent című brit lap szerint a harmonizáció hívei azzal érvelnek, hogy a tompított fényszóróknak köszönhetően három-öt százalékkal, azaz uniós szinten évi 1200-2000-rel lehetne csökkenteni a közúti balesetek halálos áldozatainak a számát.

A tompított fényszóró állandó használatát először Svédországban vezették be: ott 1967 óta mindenütt - tehát a városokban is - kötelező bekapcsolni.

A példát hamarosan a többi skandináv ország is követte, és ma már tizennégy uniós tagállamban van ilyen előírás. Magyarországon még csak lakott területen kívül érvényes ez a szabály.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×