Infostart.hu
eur:
364.7
usd:
325.88
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Berlini fal: 125 életet követelt 28 év alatt

Kereken negyvenöt évvel a hírhedt berlini fal megépítése után még mindig nem tisztázott egyértelműen, hogy hányan vesztették életüket az egykori keletnémet határőrök golyóitól. Egy keddi hivatalos bejelentés szerint azonban százhuszonötre tehető az áldozatok száma.

A potsdami Történelmi Kutatások Központjának igazgatója, Hans-Hermann Hertle berlini sajtóértekezletén a központ legfrissebb vizsgálataira hivatkozva elmondta: a Nyugat-Berlin köré emelt betonfal 1961 és 1989 közötti létezése alatt százhuszonöt olyan személy vesztette életét, akik a falon keresztül igyekeztek átszökni a korábbi Nyugat-Berlinbe.

A néhai keletnémet kommunista pártfőtitkár, Walter Ulbricht vezette hatóságok 1961. augusztus 13-án kezdtek hozzá a fal felépítéséhez, hogy ily módon vessenek véget a keletnémetek nyugatra történő átszökésének. Az egykori NDK létrejötte, 1949 októbere és a fal felhúzása között több mint két millióan szöktek át nyugatnémet területre.

Hertle szavai szerint a kutatók eddig abból indultak ki, hogy az áldozatok száma magasabb. A korábbi adatok azonban többnyire tanúk elmondásain alapultak. Az egykori keletnémet hatóságok, illetve a korábbi NDK hírhedt állambiztonsági minisztériuma teljes mértékben eltitkolta a határőrök kegyetlen mészárlásait, s még az áldozatok hozzátartozóit sem tájékoztatták a történtekről.

A potsdami intézet igazgatója sajtóértekezletén arról számolt be, hogy a százhuszonöt áldozat - mint fogalmazott - tudományosan bizonyított. Az áldozatok többsége 16 és 30 év közötti fiatal férfi, s legtöbben a fal felhúzása utáni első öt évben vesztették életüket - mondta.

Németországban ezekben a napokban emlékeznek meg a negyvenöt évvel ezelőtt történtekről, illetve a berlini fal áldozatairól.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
A Nasdaq emelkedett nagyot, a Dow Jones mínuszban zárt

A Nasdaq emelkedett nagyot, a Dow Jones mínuszban zárt

A technológiai részvények az elmúlt napok veszteségei után ismét erősödni kezdtek, a legnagyobb nyereséget a félvezetőgyártók könyvelhették el, miközben az Apple gyengélkedése lefelé húzta a Dow Jonest. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó vállalatok részvényeinek felpattanása ellenére a befektetők továbbra is aggódnak a szektor jelentős beruházási igényei és finanszírozási kockázatai miatt. A piaci szereplők figyelme eközben az amerikai félidős választásokra irányult, amelyek eldöntik, hogy januártól melyik párt ellenőrzi a kongresszus két házát. Az elemzők szerint a választások kimenetele jelentős árfolyammozgásokat válthat ki, különösen a technológiai és a mesterséges intelligenciához kötődő részvények piacán. A demokraták esetleges kettős győzelme eladási hullámot indíthat el, míg a republikánusok kedvező szereplése rövid távú emelkedést hozhat a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×