Infostart.hu
eur:
368.59
usd:
318.33
bux:
148622.5
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Döbbenet és elhatárolódás az Európai Parlamentben

Az Európai Parlament szocialista és néppárti frakciója is megdöbbenéssel vette tudomásul az új szlovák kormány összetételét. A választásokon nyertes szociáldemokrata SMER párt két szélsőségesnek tartott politikai erővel lépett koalícióra. Az Európai Szocialisták most azt vizsgálják, hogy a Robert Fico vezette párt tagja-e egyáltalán a Szocialista Internacionálénak.

Példa nélkülinek tartják az Európai Parlament frakciói azt, hogy egy baloldali párt a szélsőjobbal alakítson kormánykoalíciót. Miután Szlovákiában az előzetesen is "katasztrófa-koalíciónak" titulált forgatókönyv jött be, az EP-ben minden erő elhatárolódik a Robert Fico vezette SMER-től.

Az Európai Szocialisták, illetve a parlamenti frakció is éles hangú bírálatot fogalmazott meg a frigyre lépés miatt.

Nem is volt tagja a szervezetnek?

A szocialisták most egyébként azt vizsgálják, hogy a SMER egyáltalán tagja-e a Szocialista Internacionálénak. Kósáné Kovács Magda, szocialista EP képviselő az InfoRádiónak azt mondta, hogy a szlovák párt egyik elődje valóban tagja volt a szervezetnek, ám kérdéses, hogy a jogutódlás így szabályos-e.

A szocialista képviselő szerint a lényegi kérdés az, hogy az európai baloldal értékeivel, célkitűzéseivel összeegyeztethető-e egyáltalán egy olyan kormánykoalíció, mint amilyen most Pozsonyban létrejött.

"Példátlan eset"

Gál Kinga, az Európai Néppárt Parlamenti frakciójának fideszes tagja példátlannak nevezte, hogy egy baloldali párt a szélsőjobbal működjön együtt.

A sokat bírált új kormányfő szerdán Strasbourgba utazott, hogy ott az EP szocialista képviselőivel tárgyaljon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Az ázsiai tőzsdéken ma felemás hangulat látszott, Európában kisebb, többnyire negatív irányú mozgások voltak, Amerikában pedig az esésé volt a főszerep a Nasdaq vezetésével. A hangulat azt követően kezdett tovább romlani, hogy délelőtt arról érkeztek hírek, hogy újabb szupertankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban, majd az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen. A fokozódó feszültség hatására ismét meredek emelkedést produkált az olaj ára, és a kötvényhozamok is felfelé vették az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×