Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 12. vasárnap Gyula

Győzött az ellenzék

Csehországban a végleges eredmények alapján az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt nyerte meg a hétvégi képviselőházi választást. A nemzeti statisztikai hivatal adatai alapján a párt a voksok 35,3, míg a Jirí Paroubek vezette, nyolc éve kormányzó Cseh Szociáldemokrata Párt a szavazatok 32,3 százalékát szerezte meg.

A parlament alsóházába rajtuk kívül a Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja, a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt és a Zöldek Pártja jutott be.

A részvételi arány 64,47 százalék volt, ami jóval meghaladta az előző, 2002-es választáson regisztrált 58 százalékos arányt.

Václav Klaus cseh államfő már bejelentette, hogy hétfőn tárgyalásokat kezd a Polgári Demokratikus Párttal az új kormány megalakításáról.

Közben az eddig kormányzó Cseh Szociáldemokrata Párt elnöke bejelentette: megvizsgálják, hogy van-e lehetőségük jogi úton megtámadni az eredményt.

Jirí Paroubek kormányfő azt mondta: az ellenzék megsértette a törvényt, amikor a választás előtt négy nappal alaptalanul és bizonyítékok nélkül az alvilággal való együttmuködéssel vádolta meg a szociáldemokrata politikusokat.

Az államfő példátlannak és elfogadhatatlannak minősítette a szociáldemokrata kifogásokat.

Címlapról ajánljuk
Kétharmadnál a részvétel – itt vannak 3 órai adatok
ilyen még nem volt

Kétharmadnál a részvétel – itt vannak 3 órai adatok

A választásra jogosultak 66,01 százaléka, 4 968 713 szavazó járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson 15 óráig. Sosem volt még ilyen.

Több helyen komoly sorbanállás alakult ki, volt, ahol spanyolul beszélgettek a szavazók

Az országos átlagot meghaladó választói aktivitás és az átjelentkezők magas száma miatt jelentős várakozási idő alakult ki több szavazókörben. Budakalászon nemzetközi megfigyelők előtt rögzítettek adminisztrációs hibát, míg Budapest több kerületében a parkolás és a bejutás is nehézségekbe ütközik.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Választás 2026: az egész világ Orbán Viktor és Magyar Péter párharcára figyel, stressztesztnek nevezik a voksolást

Választás 2026: az egész világ Orbán Viktor és Magyar Péter párharcára figyel, stressztesztnek nevezik a voksolást

A magyar országgyűlési választás a nemzetközi sajtó értelmezésében messze túlnőtt egy szokásos belpolitikai erőpróbán: egyszerre lett a magyar gazdasági és társadalmi elégedetlenség, a választási rendszer működése, valamint az európai hatalmi és geopolitikai törésvonalak tesztje. A külföldi lapok eltérő hangsúlyokkal, de feltűnően egy irányba mutatva írnak arról, hogy a voksolás tétje nemcsak az, milyen kormány alakul Budapesten, hanem az is, milyen pályára áll Magyarország viszonya az Európai Unióhoz, a külső szövetségi rendszerekhez és a saját intézményeihez. Ezt a rendkívüli figyelmet a történelmi részvétel lehetősége is erősíti, amely a választást nemcsak politikai fordulóponttá, hanem a magyar társadalom mozgósítottságának ritka erejű pillanatává is teszi.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. április 12. 14:46
2026. április 12. 12:17
×
×