Infostart.hu
eur:
365.5
usd:
314.99
bux:
149786.21
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

Övön aluli ütések a kampányzáró vitában

A kormányfői posztra legesélyesebb két politikus nyilvános televíziós vitájával véget ért Csehországban a választási kampány.

Jirí Paroubek szociáldemokrata miniszterelnök és Mirek Topolánek, az ellenzéki polgári demokraták vezére a nagy érdeklődéssel várt vitában nem kímélte egymást, sőt gyakran övön aluli ütéseket is bevittek egymásnak.

A vita időnként piaci hangulatot idézett, ugyanis mindkét tábor szimpatizánsai is jelen voltak az eszmecserén, akik gyakran bekiabálásokkal adtak hangot véleményüknek.

A két pártelnök elsősorban egymás ígéreteire fókuszált. Paroubek szerint a polgári demokraták gazdasági programja tele van irreális ígéretekkel, a szociáldemokrata pártelnök a többi között határozottan elutasította az egykulcsos adót, amely szerinte Szlovákiában sem vált be.

A polgári demokraták vezére ezúttal is azzal vádolta a szociáldemokratákat, hogy a jelenlegi államapparátus egy része összefonódott az alvilággal.

Topolánek utalt arra a jelentésre, melyet Jan Kubice, a rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályának vezetője terjesztett a hét elején a parlament védelmi és biztonsági bizottsága elé.

Ebben több konkrét ügy alapján az alvilággal való együttműködéssel vádolta meg a szociáldemokraták vezetését.

Jirí Paroubek határozottan elutasította a vádakat, és azt állította, a polgári demokraták a rendőrség egy részének bevonásával politikai összeesküvést szőttek ellene.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Máshol lesz a lakcímnyilvántartás, Ruff Bálinthoz titkosszolgálat is került: átrendezték a kormányzati hatásköröket

Máshol lesz a lakcímnyilvántartás, Ruff Bálinthoz titkosszolgálat is került: átrendezték a kormányzati hatásköröket

A kormány átalakította a miniszterek közötti hatásköröket, a változások hétfő este jelentek meg a Magyar Közlönyben. Az anyakönyvezés, lakcímnyilvántartás nem a belügyi tárcánál, hanem a technológiai miniszternél lesz. Bóna Szabolcs agrárminiszter tárcája is erősödött.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×