Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 11. szombat Leó, Szaniszló

Eurómilliókat hoz a cigarettagyár

Egy japán cég megvette a vajdasági Zentán lévő dohánygyárat, és a kisrészvényeseknek több mint 7 millió eurót fizet ki 10-15 napon belül. A gyárban eltöltött minden év után több mint ezer eurót kapnak a dolgozók.

A gyár részvényeinek 98 százalékát adják el a japánoknak 27 millió euróért. A befektető emellett azt is vállalja, hogy 150 új munkahelyet hoz létre, és 150 millió ruház be a dohánytermesztésbe a környéken.
Az eurómilliók lázba hozták a zentaiakat, hiszen ez az első olyan jelentős beruházás, amely magyarok lakta vidékre érkezik - mondta el az InfoRádió újvidéki tudósítója.

Az 500 zentai kisrészvényes csaknem 7 millió eurót kap, minden, a gyárban eltöltött év után 1012 euró jár nekik. Ez igen magas összeg egy olyan környezetben, ahol a havi átlagjövedelem a 200 eurót is alig éri el.

Amikor tavaly a két legnagyobb dohánygyárat adták el Szerbiában, akkor az ottaniak százával vették az autókat és a lakásokat. Azóta azonban a részvényesek egy része már feliratkozott a munkanélküliek listájára. A zentaiak remélhetőleg okultak ebből, és okosabban használják fel a több mint 7 millió eurót.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Már az urnáknál is megkezdődött az országgyűlési választás: az amerikai kontinensen már voksolnak, és folyamatosan jönnek a levélszavazatok

Már az urnáknál is megkezdődött az országgyűlési választás: az amerikai kontinensen már voksolnak, és folyamatosan jönnek a levélszavazatok

Megkezdődött az amerikai földrész magyar külképviseletein a magyarországi országgyűlési képviselők választása helyi idő szerint szombat reggel. Összesen 5586-an voksolhatnak az amerikai kontinensen, négy évvel ezelőtt ez a szám négyezer volt. Folyamatosan érkeznek a levélszavazatok is, szombat délelőtti adat szerint a jogosultak több mint fele, 254 ezer szavazó már elküldte voksát.

Rendkívül sűrű ez a szombat – így zárul a 2026-os országgyűlési választási kampány

A kormányerők este a Karmelitától pár lépésre várják a Fidesz–KDNP támogatóit, a Tisza Párt elnöke négy kelet-magyarországi helyszín után Debrecenben zárja az utolsó kampánynapot, a kisebb pártok is kampányzárót tartanak. Részletek.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Giró-Szász András politikai tanácsadó
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×