Infostart.hu
eur:
374.97
usd:
320.11
bux:
132888.2
2026. április 10. péntek Zsolt

Meleg párok is fogadhatnak örökbe gyermeket

A homoszexuális párok is fogadhatnak örökbe gyermekeket Belgiumban, miután a szenátus elfogadta az erről szóló törvénytervezetet.

A törvény szerint a homoszexuális párok - akár házastársak, akár papír nélkül élnek együtt - ugyanolyan jogokkal rendelkeznek majd az örökbefogadás terén, mint bárki más.

A németalföldi országban 2003 februárjában engedélyezték az azonos nemű párok házasságát.

Az örökbefogadási jog megadása mellett érvelők arra hivatkoztak, hogy a homoszexuálisok gyereknevelési lehetősége már ma is realitás, az ilyen párok tíz százalékának otthonában most is egy vagy több gyerek él.

A jogszabály támogatói szerint emellett egyetlen tanulmány sem bizonyítja, hogy a homoszexuálisok által nevelt gyerekek nehezebben tudnának integrálódni a társadalomba, mint a hagyományos családban élők.

Nem elég érettek?

A belga kereszténydemokrata pártok és a katolikus egyház ellenezte a törvényt. Az egyik képviselő a vitában azzal érvelt, hogy szerinte a belga társadalom még nem elég érett erre a lépésre, és időt kell hagyni a további vitára.

Az előterjesztést a képviselőház már tavaly decemberben jóváhagyta, a szenátus 34-33 arányban szavazta meg.

Európában eddig Dániában, Hollandiában, Spanyolországban, Svédországban, valamint Angliában és Wales-ben tették lehetővé a homoszexuális párok számára gyerekek örökbefogadását.

Címlapról ajánljuk
Figyelmezteti a szavazókat a választási iroda

Figyelmezteti a szavazókat a választási iroda

A választási szervek felkészültek mind a hazai, mind a külképviseleti szavazás lebonyolítására, a levélszavazás a jogszabályi előírásoknak megfelelően zajlik. Viszont figyelmeztetést tettek közzé: ne hagyják az utolsó pillanatokra a voksolást, mert sorok alakulhatnak ki, és senki ne felejtse otthon az igazolványát.

Orbán Viktor-interjú: mi meg tudjuk védeni az országot az energetikai és pénzügyi válságtól

Választás előtt állunk, 3 millió szavazatot szeretnénk kapni. Nekünk nincs B tervünk – fogalmazott egy pénteki tévéinterjúban Orbán Viktor. A kormányfő úgy látja, a 2026-os, a 2027-es, de talán még a 2028-as év is nehéz lesz, de először is arra készül, hogy „egy nagy elejtett medve bundájával jelentkezzen a szűcsnél”. Megadta a következő ciklus pilléreit is, amelynek egyike Paks III beindítása.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Giró-Szász András politikai tanácsadó
Ma végleg lezárulhat a háború, Izrael hajlandó békülni, az ajatollah bosszút ígér – Híreink percről percre a közel-keleti konfliktusról pénteken

Ma végleg lezárulhat a háború, Izrael hajlandó békülni, az ajatollah bosszút ígér – Híreink percről percre a közel-keleti konfliktusról pénteken

Donald Trump amerikai elnök azt mondta egy NBC Newsnak adott interjúban, hogy a libanoni hadműveletek visszafogására kérte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt. Az amerikai vezető úgy látja - napokon belül meg fognak tudni állapodni Iránnal egy békeszerződés nyélbe ütéséről. Nagyon úgy tűnik, hogy Libanon és Izrael hamarosan tárgyalni kezd az országban zajló harcok beszüntetéséről. Felolvastak az iráni köztelevízióban egy olyan üzenetet, melyet állítólag Irán legfőbb vezére, Modzstaba Hámenei küldött az iráni népnek – számol be az Al-Dzsazíra. A nap folyamán Irán és az USA Pakisztánban fog tárgyalni a háború lezárásáról. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti konfliktus legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×