Infostart.hu
eur:
376.43
usd:
321.64
bux:
128030.58
2026. április 9. csütörtök Erhard

Víz alatt Európa

Drezdában vasárnapra várják az Elba tetőzését, de az előrejelzések szerint nem kell attól tartani, hogy a folyó vízszintje eléri a 9 métert. Ez a szint már veszélyeztetné a műemlék belvárost.

Lassú apadás kezdődött a Dunán, úgyhogy Passau a jelek szerint elkerülte a pusztító árvizet - közölte az InfoRádió németországi tudósítója.

Az Elba szintje óráról órára emelkedik. Több más szászországi helység után Drezda mélyebben fekvő körzeteiben is megkezdték a lakosság kitelepítését. A hatóságok ezúttal nem tartanak attól, hogy az ár betört a műemlékekkel teli belvárosba, mint 2002-ben, amikor az Elba szintje megközelítette a 9 és fél métert.

Az akkori tapasztalatok alapján ezúttal sikerült gyors védelmi intézkedési tervet hozni. Míg 2002-ben 21 emberéletet követelt az árvíz Németországban, eddig most még sérülésről sem érkezett hír. Az Elba csehországi áradása az elmúlt napokban négy ember halálát okozta.

A Duna németországi szakaszán ismét apadás állt be, de a mentőalakulatok szerint még nem múlt el teljesen a veszély, mert a mellékfolyók, kiváltképpen az Inn és az ugyancsak Passaunál torkolló Ilz szintje ismét emelkedhet miután a szokatlanul meleg idő az Alpesekben erős olvadást okozhat.

Hasonló helyzettől kell tartani a Duna ausztriai szakaszán is, aminek következtében a folyó szintje az elkövetkező napokban, Szlovákiában és Magyarországon még tovább emelkedhet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.04.10. péntek, 18:00
Nagy Attila
a Nemzeti Választási Iroda elnöke
Példátlan katonai akció ukrán részről, Putyin kétnapos tűzszünetet hirdetett – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Példátlan katonai akció ukrán részről, Putyin kétnapos tűzszünetet hirdetett – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az ukrán haderő tavaly brit drónokat használt egy, az oroszok által ellenőrzött híd megsemmisítésére Herszonban. Az eredetileg lehetetlennek vélt művelet a legelső eset volt a hadtörténelemben ukrán tisztek szerint, amikor harci körülmények között, egy drónok vezette akció keretében robbantottak fel hidat - írja a brit Telegraph. A Budapestet tegnap késő éjjel elhagyó J. D. Vance amerikai alelnök csütörtökön kijelentette: Ukrajna és Oroszország számára sem éri meg, hogy "néhány négyzetkilométeren alkudozzanak", és emiatt folytatódjon a háború. "Megéri emiatt további több százezer orosz és ukrán fiatal életet elveszíteni? Megéri ez a várhatóan hónapokig vagy akár évekig tartó magasabb energiaárakat és gazdasági károkat? Szerintünk a válasz egyértelműen nem. De hát, tudják, ketten kellenek a tangózáshoz" - vélekedett az amerikai alelnök, aki szerint az Egyesült Államok "csak kinyithatja az ajtót", azon a háborúzó feleknek kell átsétálniuk. Vlagyimir Putyin orosz elnök az este kétnapos tűzszünetet hirdetett, az ortodox húsvétra. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×