Infostart.hu
eur:
377.01
usd:
323.67
bux:
129730.83
2026. április 8. szerda Dénes

Nagy-Britanniában megszámolják a melegeket

A kormány irányításával készül el az első felmérés Nagy-Britanniában arról, hogy hány leszbikus, homoszexuális, és biszexuális ember él az országban.

A szexuális orientáció még nem szerepel a következő, 2011-ben esedékes népszámlálás kérdései között. Egy mostani, a Nemzeti Statisztikai Hivatal által készítendő, több tízezer háztartásra kiterjedő vizsgálat azonban erre kérdez rá.

A felmérést a melegek csoportjai, és az egészségügyi szervezetek is szorgalmazták, szerintük ugyanis lehetetlen e nélkül segítséget nyújtani ennek a társadalmi csoportnak. Mellettük az Egyenlő Bánásmód és az Emberi Jogok Bizottsága is támogatta a kutatást.

A testület szerint a szexuális orientáció ismerete éppolyan fontos, mint a faji, a nemi, az életkori, a vallási megoszlás, vagy a fogyatékkal élők számának felmérése.

Becslések szerint a felnőtt lakosság 6 százaléka leszbikus, meleg, vagy biszexuális Nagy-Britanniában. A melegszervezetek szerint folyamatos hátrányt szenvednek, és megkülönböztetetten kezelik őket, mivel velük nem számolnak az egyes politikai programok tervezésekor.

A statisztikai hivatal ennek ellenére az általános népszámlálás során nem kérdez rá a szexuális orientációra. A szakemberek ugyanis vitatják, hogy pontosan mire vonatkozhatna a kérdés: viselkedésre, identitásra, vagy életstílusra. Homoszexuális együttélésre vagy házasságra viszont rákérdeznek a 2011-es felmérés keretében.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Sopronban: „ez már a befutó, a kampányban csendes többségből hangos többséggé váltunk”

J. D. Vance amerikai alelnök látogatása után Sopronban folytatta országjárását Orbán Viktor miniszterelnök, akinek a vasárnapi országgyűlési választások előtt a kampányzáró gyűlése szombat este lesz Budapesten, a Szentháromság téren.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Fordulat: tűzszünetet kötött Amerika és Irán, megnyílik a Hormuzi-szoros – Percről percre híreink az iráni háborúról szerdán

Fordulat: tűzszünetet kötött Amerika és Irán, megnyílik a Hormuzi-szoros – Percről percre híreink az iráni háborúról szerdán

Szerda hajnalban érkezett Donald Trump amerikai elnök bejelentése, hogy kéthetes tűzszünet született Iránnal, pénteken pedig tárgyalások indulnak a felek között Pakisztán fővárosában, Iszlámábádban. Az Egyesült Államok erre az időszakra felfüggeszti a bombatámadásokat az iszlám köztársaság ellen, és Irán megnyitja a Hormuzi-szorost. Az iráni külügyminiszter közölte: a vízi útvonalon való biztonságos átkelésre úgy van lehetőség, ha az érintettek koordinálnak az iráni haderővel. Izrael bejelentette, támogatják a tűzszünetet Washington és Teherán között, a fegyvernyugvás viszont nem terjed ki Libanonra. Trump azelőtt egy órával jelentette be a tűzszünetet, hogy lejárt volna az a 10 napos ultimátuma, miszerint "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegetett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×