Infostart.hu
eur:
376.03
usd:
322.02
bux:
0
2026. április 8. szerda Dénes

Amnesty: Oroszországban leépítik az emberi jogokat

Oroszországban kémkedéssel vádolják a jogvédőket, és a nemzetközi jogi egyezményekbe ütköző hatósági ellenőrzésnek teszik ki az emberi jogi szervezeteket - mondta az InfoRádiónak az Amnesty International magyarországi igazgatója.

Fodor Márk az egyik aláírója annak a Gyurcsány Ferenchez intézett levélnek, amelyben magyar jogvédők tiltakoznak az emberi jogok megsértése ellen Oroszországban.

A jogvédő szerint Magyarország nem engedheti meg magának, hogy ne hallassa hangját olyan súlyos jogsértés esetén, mint ami Oroszországban van. Mint mondta, folyamatosan fellépnek a jogvédő szervezetek ellen.

Törvények és lejárató kampány

Nemrég egy olyan törvényt fogadtak el, amelyben az államnak széles hatásköre lesz abban, hogy ellenőrizze a szervezeteket, vagy megtiltsa a regisztrációjukat.

Elmondta azt is, hogy január végén az egyik orosz televízióban lejárató kampányt is indítottak ellenük, amelyben nemzetbiztonsági adatokra hivatkozva kémkedéssel vádolták a szervezeteket.

Fodor Márk közölte: eközben Csecsenföldről folyamatosan érkeznek olyan jelentések, amelyek szerint bántalmazzák a letartóztatottakat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump az utolsó órákban lefújta az Irán ellen tervezett armageddont
Tudósítónktól

Donald Trump az utolsó órákban lefújta az Irán ellen tervezett armageddont

Nem sokkal magyar idő szerint éjfél után, az utolsó pillanatban lefújta a „civilizáció pusztító” támadást Irán ellen az amerikai elnök. Donald Trump közölte, hogy két hetes tűzszünetben állapodtak meg Teheránnal. Ez idő alatt a hajózás is akadálymentessé válhat a Hormuzi-szorosban.

J. D. Vance élőben kapcsolta Donald Trumpot Budapesten: „imádom Viktort, nem engedte, hogy megtámadják az országát”

A magyar–amerikai barátság napja címmel nagyszabású rendezvényt tartottak az MTK Sportparkban. Az eseményen beszédet mond J. D. Vance amerikai alelnök és Orbán Viktor miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.04.08. szerda, 18:00
Orbán Balázs
a miniszterelnök politikai igazgatója, a Fidesz–KDNP választási kampányfőnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×