Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Szlovák indulatok, mert a magyarok Párkánynak írnák Stúrovót

A szlovák nemzeti pártok élesen tiltakoznak Csáky Pál miniszterelnök-helyettes javaslata ellen, amely a szlovák történelmi személyekről elnevezett helységek esetében is lehetővé tenné a történelmi magyar elnevezés használatát - jelenti az InfoRádió pozsonyi tudósítója.

Az 1994-es "táblatörvény" szerint azoknak a településeknek a nevét lehet a kisebbségek nyelvén is használni, amelyekben a nemzeti kisebbséghez tartozó lakosok aránya eléri a 20 százalékot.

Nem tartoznak a szabályozás hatálya alá azok a helységek, amelyeket - sokszor minden történelmi összefüggés és indok nélkül - szlovák személyiségekről neveztek el.

Ilyen például Stúrovo, azaz Párkány, vagy Hurbanovo, magyarul Ógyalla. Ezeken a helyeken hiába vannak a magyarok túlnyomó többségben, a törvény csak a szlovák elnevezés használatát engedélyezi.

Csáky Pál szlovák miniszterelnök-helyettes szerint a rendelkezés diszkriminálja az érintett helységek lakóit, ráadásul ellentétes az ország alkotmányával és számos nemzetközi egyezménnyel is.

A kormány kisebbségi ügyekért is felelős alelnöke már tárcaközi egyeztetésre bocsátotta a nemzeti kisebbségek nyelvén használatos helységnevekről szóló törvény módosítására tett javaslatot, amely megengedné a régi, magyar történelmi elnevezések használatát is.

A bejelentést követően a nemzeti pártok élesen tiltakoztak. Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt magyarellenes kirohanásairól ismert elnöke szerint Csáky sértegeti a szlovákokat, arrogáns és érzéketlen a szlovák nemzettel szemben.

A tiltakozáshoz csatlakozott a Vladimir Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom, valamint az államfő, Ivan Gasparovics korábbi pártja is.

A kormánykoalició több politikusa nem tartja szerencsésnek, hogy Csáky Pál éppen az előrehozott választások előtt vetette fel ezt az érzékeny témát, mely szerintük nacionalista indulatokat válthat ki.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×