eur:
395.26
usd:
365.54
bux:
73475.88
2024. július 30. kedd Judit, Xénia

Nem szerzett abszolút többséget a Fatah

Az újabb exit poll eredmények szerint a kormányzó nacionalista Fatah győzött a palesztin parlamenti választásokon, de elvesztette abszolút többségét a törvényhozásban.

A szavazóhelyiségekből távozók megkérdezésén alapuló felmérések szerint a Mahmúd Abbász elnök pártja a voksok több mint 46 százalékát szerezte meg.

Ez azt jelenti, hogy a 132 tagú Palesztin Törvényhozó Tanácsban 63 képviselője lesz.

A második helyen a radikális Hamász végzett, amely a szavazatok csaknem 40 százalékát szerezte meg, és így 58 képviselőt küldhet a parlamentbe.

A Fatah kampányfelelőse korábban azt mondta: pártja olyan arányban győzött, hogy képes lesz egyedül kormányt alakítani.

A Gázai-övezetben és Ciszjordániában a tervezett időben, közép-európai idő szerint 18 órakor zárták a szavazóhelyiségeket, az Izrael által megszállt és annektált Kelet-Jeruzsálemben azonban meghosszabbították a voksolást két órával.

A palesztin központi választási bizottság szóvivője szerint azért volt szükség a hosszabbításra, mert az izraeli hatóságok által alkalmazott korlátozások fennakadásokat okoztak a voksolásban.

Az már bizonyos, hogy a részvétel nagyarányú volt, de a végleges adat még nem ismert. A szavazóhelyiségek zárása előtt fél órával 73 százalékos részvételt jeleztek.

<

(Fotó: epa)

Mindössze egyetlen erőszakos cselekményről érkezett jelentés. A választás békés lefolyása valószínűleg annak köszönhető, hogy a különböző fegyveres csoportok megállapodtak: tartózkodnak a parlamenti voksolás megzavarásától.

A választásokra mintegy 900 külföldi megfigyelő felügyelt, köztük több magyar.

A palesztinok most választhatták meg másodszor törvényhozásukat. A voksolás talán legfontosabb kérdése, hogy az Izraellel folytatandó tárgyalások mellett elkötelezett eddigi kormánypárt, a Fatah alakíthat-e kormányt, vagy kénytelen lesz koalíciót kötni a zsidó állam megsemmisítését céljaként hirdető Hamásszal.

A választás után a Fatah hívei Gáza utcáin ünnepelték pártjuk győzelmét, míg a Hamász vezetője a szervezet előretöréséről beszélt.

George Bush amerikai elnök megerősítette korábbi álláspontját, hogy az Egyesült Államok csak akkor tárgyal a Hamásszal, ha az lemond Izrael megsemmisítével összefüggő céljairól.


KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Golovin Vlagyimir: felelőtlenek voltunk

A szövetségi kapitány és a játékosok szerint is elveszített egy pontot a női kézilabda-válogatott Angola ellen. A döntetlen okának a sok hibát és a fellazult védekezést tartják. A csapat csütörtökön a spanyolok ellen harcolhatja ki a továbbjutást a párizsi olimpián.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.07.31. szerda, 18:00
Feldman Zsolt
az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×