Infostart.hu
eur:
354.05
usd:
309.14
bux:
0
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Közelebb került Görögország Afrikához

A vasárnapi földrengés miatt Görögország déli szigetei hat méterrel közelebb kerültek Afrikához. A görög lemez és Afrika normális körülmények között is folyamatosan közelít egymáshoz, de évente átlagosan csak négy centimétert.

Az athéni egyetem geológiaprofesszora, Ejtimiosz Lekkasz a görög állami televízióban azt mondta: Görögország déli szigetein 30, Athénban 20 másodpercig volt érezhető a vasárnapi, a Richter-skála szerinti 6,9-es erosségű földrengés.

Az első hivatalos kármérleg szerint Krétán három ember sérült meg könnyebben a földmozgás miatt, Kíthira szigetén pedig 50 ház rongálódott meg.

Nemcsak Görögországban, hanem Egyiptomban, Cipruson, Izraelben, Jordániában és Olaszország déli részein is kilengtek épületek, ezekről a helyekről azonban nem jelentettek károkat.

Tóth László szeizmológus szerint nem számít különlegesnek a 6 méteres elmozdulás a törési síkok között; a szumátrai földrengésnél több 10 méteres volt a változás.

A szakértő az InfoRádióban hozzátette: a tengerfenéken futó csővezetékek és kábelek tervezésekor figyelembe veszik a földkéreglemezek mozgását.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: most tényleg láthatja a Nyugat, hogy megéri Ukrajnát támogatni a harctéren

Bendarzsevszkij Anton: most tényleg láthatja a Nyugat, hogy megéri Ukrajnát támogatni a harctéren

Megállt az orosz területszerzés, sőt valamelyest áttevődött a háború Oroszország területére – ez az ukrán érdekérvényesítés szempontjából is fordulatot hozhat az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója szerint. Bendarzsevszkij Anton, a posztszovjet térség szakértője az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy a fronthelyzet változása a korábbi orosz narratívát is gyengíti, ami a tárgyalási pozíciókra is hatással lehet.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×