eur:
413.25
usd:
403.38
bux:
81761.77
2025. január 12. vasárnap Ernő

Amerikai csapatokat vonnak ki Irakból

Két harcoló dandárral csökkenti jövő tavasszal az Egyesült Államok Irakot megszálló egységeit - jelentette be a váratlanul az iraki Fallúdzsába látogató amerikai védelmi miniszter.

Donald Rumsfeld az iraki szunnita lázadás egyik fellegvára körül állomásozó amerikai egységgel közölte, George Bush amerikai elnök jóváhagyta két harci dandár kivonását, és 2006 folyamán további csapatcsökkentések is várhatók.

Az amerikai védelmi miniszter nem árulta el, hogy a csapatkivonás pontosan hány amerikai katonát érint, a Pentagon illetékesei szerint mintegy hétezer főről lehet szó.

A Pentagon már korábban eldöntötte, hogy januárban kivonja Irakból azt a 20 ezer katonát, akiket a december 15-i parlamenti választások biztosítására küldtek erősítésként.

Ezzel és a most bejelentett csapatkivonással 130 ezer alá csökkenhet az Irakban szolgáló amerikai csapatok létszáma.

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban elmondta: a most bejelentett csapatkivonás egy apró lépés a hosszú távú amerikai stratégiában.

A szakember úgy vélte: az amerikai elképzelés központi eleme Irak demokratizálása; ezen túl Washington Irakból kívánja ellenőrizni a közel-keleti térséget.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Farkas Vajk: drámai átalakulás előtt áll Spanyolország

Spanyolország nagyon komoly demográfiai változások előtt áll, miután a szocialista kormány több százezer illegálisan érkezett migráns letelepítését tervezi. Ez azonban egyelőre nem okoz politikai instabilitást az Ibériai-félszigeten.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.13. hétfő, 18:00
Kiss J. László
a Budapesti Corvinus Egyetem professzor emeritusa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×