Miért tér vissza a földrajz az események megértésébe, amikor ahhoz szoktunk, hogy a világ egy nagy falu virtuálisan vagy akár fizikailag is, bárhova elmehetünk úgy, hogy fogalmunk nincs, hogy milyen térkép van alattunk?

A földrajz mindig is velünk volt, kezdetektől fogva. Ahhoz, hogy megértsük a világ összefüggéseit, a földrajzhoz kell fordulni, ugyanis számomra a földrajz nemcsak arról szól, hogy memorizálunk helyeket a térképen, hanem a földrajz segítségével megérthetjük a világ összefüggéseit. A Geovízió című könyvben én három kulcsot alkalmazok, egyrészt az összekapcsoltság, másrészt a komplexitás, a harmadik pedig a fenntarthatóság, amely korszakunk egyik legfontosabb kihívásává vált. A földrajz segít megérteni azt, hogy egyáltalán hol vagyunk a világban, mi a mozgásterünk, hogyan viszonyulnak egyes területek egymáshoz. Az a geopolitikai kihívás, ha megnézzük, hogy akár a természeti, a társadalmi, a gazdasági tényezők hogyan kapcsolódnak egymáshoz, rendkívül izgalmas és komplex képet ad.

A földrajzi felfedezések kora véget ért, nincs már ismeretlen területe a Földnek. Ennek ellenére, attól függően, hogy milyen tematikus térképet használunk, még mindig lehet belőle új ismeretet nyerni?

Én azt mondom, hogy az új földrajzi felfedezések kora, az internet megszületésével elindult. Egy 504 éves ciklusban, amit korábban a földrajzi területek felfedezése, az atlanti korszak megszületése hozott, már egy technológiai világrendben, új tematikus térképekre van szükség ahhoz, hogy megértsük ezt a komplex és összefüggő világot. Újfajta összefüggések újfajta ábrázolási módokkal, új dizájnokkal.

Mit kell nézni egy térképen ahhoz, hogy azt olvasni is tudjuk?

Attól függ, hogyan használjuk. A térképeknek az is az érdekessége, hogy nagyon sok mindenről tudnak információt adni. Mondok egy konkrét példát. Az Északi-tenger elolvadásával kapcsolatban egy új tengeri útvonal jött létre. Azáltal, hogy az északi Jeges-tenger elolvadt, hajózhatóvá válik a terület, ez 13 nappal lerövidíti a közlekedés idejét, és nagyon sokat számít az idő, hogy egy áru minél gyorsabban jusson A pontból B pontba. Ez az egyik terület. A másik, ha megnézzük, amíg az eurázsiai hegységrendszertől északra összefüggő terület vannak, amely alkalmas csővezetékek, vasúthálózatok, logisztikai fejlesztések, energiahálózatok útvonalának, addig a délre lévő területek tele vannak szigetekkel, félszigetekkel, ez a terület nem alkalmas hasonlóra, viszont alkalmas légi közlekedésre, vízi közlekedésre, egy teljesen más fejlődési tendencia alakul ki az eurázsiai hegységtől északra és délre. Délre főleg a gyors technológia, a tudás jellemző, a legjobb egyetemeket találjuk, a legjobb innovációs központokat.

Ezzel azt is állítja, ha az ember látja a térkép változását, például a jegek elolvadását, a hajózhatóságot, akkor erre más üzleti tervet tud írni?

Természetesen, erről szól a világgazdaság, erről szól a geopolitika, erről szólnak azok az összefüggő, akár gazdasági, világkereskedelmi tényezők is, amelyek jelentősen átformálják az egész világunkat. Amikor például az eurázsiai szuperkontinensről, eurázsiai összekapcsoltságról beszélünk, arról, hogy egy eurázsiai korszak van megszületőben, annak az első kiindulópontja többek között az volt, hogy a korábbi olajcégek uralmát átvették a technológiai cégek. Gondoljunk a Google-ra, az Amazonra, a Facebookra és más technológiai cégekre. Másrészről elindult az az infrastrukturális fejlesztés, egyébként az egész emberiség legnagyobb beruházási programja az Övezet és út kezdeményezés, amelynek pont az a célja, hogy a tengerek mellett a szárazföldre hozza vissza a fejlődés tengelyét és az összekapcsoltságot, mert például nem ötszáz évvel ezelőtt, hanem, mondjuk, a középkorban, az ókorban a Selyemút a római birodalmat kötötte össze Kínával vagy a középkorban, gondoljunk csak Marco Polo utazásaira, ugyanúgy virágzott a Selyemút. A történelem sokszor megismétli önmagát.

Mekkora szeletet érdemes nézni a Föld teljes térképén, hogy az ember összefüggésekre bukkanjon? Nyilván nem egy országot kell benne nézni. Mit érdemes?

Sok mindent. Egyrészt érdemes egy nagy képet rajzolni, az egészet látni kell egyben. Rendkívül összefüggő rendszer, egyszerre lélegzik, egyszerre mozog. Az egyik pontján beavatkozunk, ugyanúgy egy másik sérülékenység a túlponton kialakul, érdemes a folyamatokat egyben nézni, érdemes apró részleteiben vizsgálni.

Akkor is mozgó rendszer a geográfia, ha a földrészek olyan nagyon nem mozdulnak el egymástól, azok nagyjából ott vannak, ahol vannak?

Attól függ, hogy honnan nézzük. Ha emberöltőket számolunk, valóban mozdulatlan a rendszer és egyetértek azzal, hogy a földrajz dinamikus. Ha geológiailag vizsgáljuk a Földünk változásait, akkor azt látjuk, hogy a kontinensek mozognak. Mi nem érezzük, de amikor földrengésekről beszélünk, amikor áradásokról beszélünk, amikor vulkánkitörésekről beszélünk, mind ékes bizonyítéka annak, hogy a Földünk mozog. A lemezek, ahogy találkoznak, ahogy alábuknak egymás alá, egyszerűen kipattannak a földrengések.

Törökországban láttuk, hat métert mozdult el a föld, ami emberi ésszel is fölfogható óriási távolság.

Úgy van. És aztán Romániában, Horvátországban, tehát pont itt, az eurázsiai hegységrendszer mellett. Ez is bizonyítja, hogy a Földünk mindig mozgásban van, ugyanúgy, ahogy a természet, a gazdaság, a kereskedelem, minden.

Azt könnyű belátni, hogy egy adott ember életét a földrajz, ha, mondjuk, földrengés van, katasztrofálisan tudja befolyásolni, de a társadalmak életét hogy tudja befolyásolni? Ahol sok a földrengés, onnan el fognak menni az emberek?

Egy példát szeretnék idehozni, Danny Quah, aki a London School of Economicsnek volt a közgazdász professzora, ma pedig Ázsia vezető egyetemének, a National University Singapore Lee Kuan Public Schoolnak a vezetője, csinált egy nagyon izgalmas kísérletet, amely arról szól, hogy merre mozdul el Földünk gravitációs erőközpontja, hol van ma a világgazdaság központja. Arra az eredményre jutott, hogy amíg 1980-ban ez a gravitációs erőközpont az Atlanti-óceán közepén volt, tehát nagyjából az Azori-szigetek magasságában, addig mára ez 9000 kilométert keletre haladva nagyjából Kína és India határán található. Ez nagyon izgalmas. Rájöttem arra a kísérletre, hogy mi lenne, ha a térképet nem két dimenzióban néznénk, hanem az északi pontot tesszük a térkép közepére, és akkor gyönyörű szépen kirajzolódnak a történelem menetén az első civilizációk, Kínában a Sárga és a Kék folyó között, majd az indusvölgyi civilizáció. Később jön keletre Mezopotámia, utána folytatódik a Nílusnál, az egyiptomi civilizáció, szépen fölmegy, a görög, a római birodalom, a középkor, Európa, a nagy földrajzi felfedezésekkel, a Földünk gravitációs erőközpontja átvonul az Atlanti-parti területekre. Később a brit birodalom, amerikai birodalom, az Amerikai Egyesült Államok először a keleti partvidéke a XX. század közepén, majd a XX. század végén a nyugati partvidék, a Szilícium-völgy megszületése San Franciscóban, jönnek a kistigrisek, és szépen visszaér. Azt látjuk, hogy ötezer évben ez az egész, mint egy zen-kör, körbeér. Természetesen a földrajz nagyon meghatározza az emberek mozgásterét, azt, hogy hol tudunk élni. A medencéknek a védett térsége mennyire fontos. Amikor, mondjuk, a tengerszint-emelkedéssel, a globális felmelegedéssel a tengerparti területek válnak lakhatatlanná úgy, hogy a Föld lakosságának több mint 80 százaléka a tengerpart melletti kétszáz kilométeres zónában, síksági részen él. Azt gondolom, hogy nagyon-nagyon szoros összefüggés van.

A könyvében nemcsak földrajzról, hanem például időjárásról is van szó. Ezt térképen lehet úgy ábrázolni, hogy abból következtetéseket lehessen levonni? Nem mindegy, hogy egy folyóvölgyben mikor jön az áradás. Nem mindegy, hogy az ötévente vagy évente jön és tervezni lehet vele.

Nagyon fontos kérdés. Amikor a Geovízió könyvet írtam, a legnagyobb felfedezés az volt, hogy ha a földrajzot összekötjük a történelemmel, az a geopolitika, ezt csinálta Halford John Mackinder 1905-ben, amikor megírta A földrajz a történelem kulcsa című könyvét, és az egész amerikai geopolitika abból áll, hogy nem szabad, hogy kialakuljon egy egységes Eurázsia, hanem az blokkolni kell. Az én felfedezésem pont az volt, hogy az időjárás változtatja meg a legjobban a történelmet, amelynek földrajzi okai és földrajzi kimenetei vannak. Az egyik legfontosabb összefüggés számomra az időjárás, a történelem és a földrajz kapcsolata. A mongolok például azért álltak meg a Kárpát-medence nyugati részénél, mert az ott kialakuló városhálózatok magas dombokra települtek. Lovakkal nem tudtak fölmenni. Plusz a melegedés miatt a területek elkezdtek olvadni, tehát vissza kellett húzódniuk keleti irányba. De számos nagyon izgalmas példát látunk a történelem folyamán. Valerie Hansen írt egy nagyon jó könyvet, amely azt mondta, hogy a globalizáció nem a nagy földrajzi felfedezésekkel indult el, hanem már korábban, ötszáz évvel ezelőtt, 1000 környékén, a XI. században, tehát a mi korszakunk, amelyben most élünk a klimatikus adottságoktól kezdve leginkább az 1000-es évekhez, tehát a XI. századhoz hasonlít. Nagyon szépen levezeti a nagy földrajzi felfedezések korát. Például a polinézek kirajzása a Csendes-óceánon vagy a vikingek eljutnak az észak-amerikai területekre. Ugyanúgy voltak új felfedezők, de ami nagyon izgalmas, hogy ugyanazok a hőmérsékleti, klímaadottságok voltak, mint ma.

Még tovább bonyolítom, merthogy a könyvében közöl egy egyenletet, ami az emberi hatást, annak az együtthatóját írja le, és ez drámaian megnövekedett az utóbbi időszakban. Ezzel mit tudunk kezdeni? Nem tudjuk, hogy mit fogunk holnap csinálni. Az is meglepő, amit tegnap csináltunk. Hogy lehet az emberi beavatkozással a világ működésében számolni?

Ez az emberi antropocén világegyenlete. Földünk 4,6 milliárd éves és ha ezt felosztanánk 24 órára, akkor most a 23 óra 59 perc 58 másodpercében járunk. Az 1950-es évek közepétől, de különösen a hatvanas évek elejétől 24 olyan dolog történt a világunkban, természeti és társadalmi-gazdasági indikátor, amelynél elképesztően gyorsan megnőttek az értékek, a gyermekszületéstől kezdve a biztonság, az egészségügyi ellátás bővülése miatt, ez azt eredményezte, hogy a Földünk lakosságszáma radikálisan elkezdett megnőni. Ettől kezdve egy új geológiai korszakról beszélhetünk, ezt hívjuk antropocén korszaknak. A Föld történetében az első olyan állapot, amikor az ember lesz a legmeghatározóbb cselekvőerő. Itt jön igazából a fenntarthatóság kérdése, hogy rendkívül fontosak az előrejelzések, rendkívül fontosak a számítások, a tervezések, hogy lássuk, hogy merre megy az emberiség, meg tudjuk-e állítani ezeket a folyamatokat.

De akarat dolga a fenntarthatóságért tenni? Nyilván épeszű politikus tisztában van a tényekkel, mert a tanácsadói elmondták neki, hogy ez a helyzet. De azzal is tisztában van, hogy a saját népességét nem foszthatja meg a gazdagodástól, ha megvan rá a pénze és technológiai fejlettsége. Nem mondhatja neki azt, mondjuk, Kína, hogy te ne gazdagodjál tovább, mert túl nagy lesz a világ kibocsátása. Ők ugyanúgy, mint minden ember, fogyasztani akarnak, gazdagodni akarnak. Akkor min múlik a fenntarthatóság?

A legfontosabb kihívásunk a fenntarthatóság kérdése. Ha megnézzük például, hogy a szén-dioxid-kibocsátás lábnyoma országonként mekkora, azt látjuk, hogy Egyesült Államok és Kína vezet. De ha megnézzük az egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátás lábnyomát, akkor azt látjuk, hogy Kína az egyik legalacsonyabb lábnyommal rendelkezik. Itt jön a felelőssége a nemzeteknek, a kormányoknak, hogy felhívják a figyelmet a fenntarthatóság kérdésére. Kína meghirdette, hogy 2030-ig a szén-dioxid-kibocsátását radikálisan csökkenti. Dániában vagy Norvégiában például a megújuló energiák aránya már nagyjából 80-90 százalék, de tudunk sok-sok más ilyen országot mondani. A Covid rendkívül felerősítette a fenntarthatóságról alkotott képet. A három hónapos lezárás hatására 2020. március és május között nem volt közlekedés, Ázsiában a Himalája 8000 méteres csúcsai újra láthatóvá váltak, a városoknak sokkal tisztább lett a levegője, elindult egy folyamat. A Covid ráirányította a figyelmet arra, hogy szükséges tenni annak érdekében, hogy hosszú távon a bolygónk fenntartható legyen. A könyvemben írom is egyébként, és ahogy David Attenborough is mondta, legfontosabb visszavadítani a világot. Nem feltétlenül az európai vagy délkelet-ázsiai országokban vannak a legnagyobb problémák, hanem azokon a területeken, ahol a Földünk biológiai diverzitásának a gazdagsága van, az őserdők kivágása, akár Amazóniában, akár, mondjuk, Borneo szigetén, Indonéziában globális katasztrófákat indíthat el.

Hogy tudjuk rávenni Kínát, hogy zárja le azokat a területeit, amelyek még érintetlenek, vagy Brazíliát, hogy ne engedjen több fakitermelést, amikor abból nekik pénzük van?

Harminchat ilyen terület van a Földünkön, erről szólnak az ENSZ fenntarthatósági kihívásai. Én azt gondolom, hogy szerencsére a világ felébredt és egyre fontosabb, hogy akár szigorításokkal, akár odafigyeléssel tudjon lépni. A legjobb példa Dél-Korea vagy Szingapúr, ahol ezek a fenntarthatósági kihívások rendkívül szabályozottak és rendkívül odafigyelnek arra, hogy tiszta technológiákat használjanak pont azért, merthogy hosszú távra, a következő generációkra is terveznünk kell.

Képes-e bárki arra, hogy a jelenleg élő generációk kevesebb szennyezést bocsássanak ki? Aki megteheti, az elutazik egy évben kétszer repülővel a világ másik pontjára és ott tölt egy kis időt. Hogy lehet neki elmagyarázni, hogy ez nem helyes?

A legalapvetőbb dolog a repülőgép-jegyárak drasztikus drágulása.

Kerüljön annyiba, mint amennyibe az valójában kerül?

Nagyon sok összefüggése van ezeknek a dolgoknak. A turizmusból egy példa: a stay at home, a maradj otthon, fedezd föl, ismerd meg először a saját környékedet. Nagyon sok, akár több száz példát tudnék említeni ebben a témában, amely elindult, elsősorban a gondolkodásmódot kell megváltoztatni, hogy nagyon fontos a mikrokörnyezetünknek a megóvása és ezután tudunk mindig tovább menni.

Amikor az ember a Föld térképére néz, akkor nem tudja nem észrevenni, hogy vízből van a legtöbb, de ez sós víz. Mit fogunk csinálni a maradék 1-2 százaléknyi vizünkkel? Erre ad-e valamilyen útmutatást a geográfia?

Igen, Földünk 70 százaléka sós víz, az édesvízkészlet rendkívül fontos. Azt látjuk, hogy van két pólusa a Földnek, az Északi-sark és a Déli-sark, szintén édesvíz, a megfagyott jég, amely természetesen a tengerrel keveredve már sóssá válik, de itt van például a harmadik nagy jégtakaró, a harmadik pólus, ez a Himalája teteje. A legnagyobb folyók a Gangesztől kezdve a Mekongig, szintén ebből a területből indulnak el, és azt gondolom, hogy szerencsére nagyon sok édesvíztartalékunk van még, de természetesen ennek nem mindegy az eloszlása. Dubajban sótalanító üzemeket hoznak létre, hogy a tengerből édesvizet tudjanak kinyerni, vagy ott van például Szingapúr, amely megalkotta az első újrahasznosított vizét, nulla százalékos ásványtartalommal. Mi, a Kárpát-medence közepén, az egyik leggazdagabbak vagyunk és nemcsak felszíni vizekben, hanem felszín alatti vizekben is. Az iparban nézik egyébként ezt az úgynevezett vízexportot, ha egy csésze kávét iszunk, ahhoz kétszáz liter víz szükséges.

Egész megdöbbentő számok jönnek ki, mondjuk, a textiliparnál, hogy egy pólóhoz hány ezer liter víz kell.

Vagy akár a hamburgernél egy húspogácsa 14 ezer liter vizet foglal magában.

A tehén etetésétől kezdve az öntözésig, a gépekig, minden benne van, még a munkás is.

Amíg a hamburgerhúsba beleharapunk, az 14 ezer liter víz. Itt jön az a kérdés, hogy az egyes országokban a vízexport pozitív vagy negatív. Európában két ország van, amely pozitív értékkel bír, Izland és Magyarország.

Biztos, hogy mi gazdagok vagyunk vizekben, amikor a folyóink egytől egyig kintről jönnek?

Vizekben nagyon gazdagok vagyunk. Én azt látom, hogy a Covid utáni időszakban a világ egyik legfontosabb kihívása a tározóknak a kérdése. Energiatározók, hidrogéntározók, víztározók, adattározók. Ezeket az értékeinket fel kell halmozni. A Kárpát-medence az egyik leggazdagabb vízben, és mondom még egyszer, nagyon fontos, hogy nemcsak felszíni vizekben, hanem felszín alatti vizekben, a termálkészletben. Nem ok nélkül hívják Magyarországot termálnagyhatalomnak, ebben gazdagok vagyunk. Fontos, hogy hosszú távon ezeket a vizeket meg tudjuk fogni.

Az energiatárolást értem, mert a gázt le lehet sajtolni a természetes területbe, áramot el lehet valamilyen módon tárolni, de adatot hol lehet tárolni, amikor az eszközeink nem itt gyártódnak, a programokat nem mi írjuk és nagy valószínűséggel az adatok nem a mi felhőinkben vannak, hanem valaki máséban.

Igen, ez a digitális kihívás egy fontos jellemzője. Beszélünk energiaválságról, különösen azért Európából, de van egy még nagyobb kihívás, pont itt a digitális technológiákkal kapcsolatban, a tajvani chipgyártástól kezdve, a déli területeken. Mi történik, ha, mondjuk, lekapcsolják az internetet? Ez egy fontos kérdés.

Tényleg, mi történik, ha lekapcsolják az internetet?

Számos ország rendelkezik saját internettel, az oroszok, az ázsiai országok. Nézzük meg például Kína informatikai rendszerét, ők nem használnak Facebookot, nem használnak Google-t, nem használnak Amazont, ezek a digitális platformok le is vannak tiltva. Kínában csak úgy tudjuk megnézni, mondjuk, a gmail-levelezésünket, ha VPN-rendszert használunk, tehát Kínában a német, amerikai vagy bármilyen rendszeren keresztül jutunk be. Az 1,4 milliárd embernek van saját rendszere. Használnak Baidut, használnak Tencentet, fizetnek WeChattel, amely mindent tud, ami nekik kell. Azt gondolom, hogy az adat a XXI. század egyik legfontosabb nyersanyaga. A különböző, újonnan megszületendő kvantumszámítógépek, a mesterséges intelligencia, a digitális pénzek elterjedésée miatt az adataink védelme nagyon fontos, és ez nagyon komoly kihívást jelent.

Kína hatalmas, Oroszország szintén hatalmas, lehet, hogy nekik megéri saját rendszereket csinálni, de nekünk, egy ekkora országnak, nyilván nem.

Ott van Dél-Korea, a legjobb példa, területileg százezer négyzetkilométernyi országról beszélünk, igaz, hogy ötször többen élnek, mint nálunk, nagyjából 50 millió lakosú ország, ők is kiépítették a maguk digitális védelmét, hálózatát.

Ezt országméretekben meg lehet csinálni? Vagy, mondjuk, nekünk egy európai uniós méretben kell gondolkozni? Vagy eurázsiai méretben? Vagy csatlakoznunk kell valakihez?

Ha van egy kiépített saját rendszer és ez csatlakozik másokhoz, az a legjobb, a nemzet biztonsága a legfontosabb dolog.

Ha leáll az egész, a miénk ne omoljon össze?

Igen.

Ezt fizikailag meg lehet csinálni?

Fizikailag is, de nemcsak az adattal, ugyanúgy a vízzel, ugyanúgy az energiával, ugyanúgy a gázzal, erről szól az egész.

Kiolvasható-e a térképekből az, hogy milyen világrend felé halad a világ? A szomszédunkban most éppen egy háború zajlik, és még ezt is a világrend változásával hozzák összefüggésbe. Mit mond a térkép?

A térkép azt mondja, hogy egy születendő eurázsiai korszak kezd kialakulni. Nagyon nagy különbség van a nyugati és a keleti geopolitikai gondolkodásmód között. 2013-ban elindult a gazdasági, kereskedelmi, pénzügyi, kulturális, digitális, egészségügyi és más együttműködés Európa és Ázsia között. 2020-ban Európa és Kína kereskedelme lett a legnagyobb, tehát nagyobb, mint akár, mondjuk, Európa és az Amerikai Egyesült Államok vagy Európa és Amerika vagy akár Kína és Amerika kereskedelme. A másik pedig az, hogy az amerikaiak mindig attól féltek, hogy ne alakuljon ki a történelem folyamán egy orosz–kínai vagy akár, egy szaúdi–iráni együttműködés.

Az most kialakult.

A nyugati szankciókkal azt lehet látni, hogy egyre jobban érezhető az eurázsiai korszak születése, amely Magyarország szempontjából azért fontos, mert attól függ, hogy honnan nézzük a térképet. Írország volt az első példa erről. Írország, amikor 1973-ban belépett az Európai Unióba, a legszegényebb tagállam volt, mindig azt mondták, hogy krumplivész van, az írek Európa koldusállamai, ott vannak a nyugat periférián, ahol tenger van és ott a világ vége. Az írek megfordították ezt a gondolkodást, mert abban az időben még az Amerikából érkező repülőgépek nem tudtak közvetlenül eljutni a kontinensre, hanem le kellett szállniuk Írországban tankolni, és a tigrisek, a Nyugat magyarjai, a leleményes írek rájöttek arra, hogy amíg az emberek várakoztak, addig megkeresték őket, hogy megvannak a nagyszüleitek földjei, gyertek, ruházzatok be, hozzátok ide az informatikai beruházásokat. Akkor, az 1990-es évek végén, a 2000-es évek elején kezdődött a kelta tigris sztori, és az írek mondták azt nekünk, hogy Magyarország ugyanebben a helyzetben van. Magyarország nem Európa keleti felén található, hanem különösen egy új, formálódó eurázsiai világrendben az egyik legfontosabb kaputérség. Nem ütközőzóna többé, hanem kaputérség, az első keletről lévő európai uniós tagállam, ahova be lehet jönni, ahol a kereskedelemtől, logisztikától kezdve nagyon sok lehetőséget látnak. Azt látom egyébként Ázsiának a keleti részén, amely a világ egyik legprosperálóbb gazdasága, nagyon fontos például, hogy egy ország mennyivel járul hozzá a globális GDP-hez. A Covid előtt Kína 33 százalékkal, a délkelet-ázsiai térség pedig 30 százalékkal. Ha a kettőt összeadjuk, 63 százalékkal járultak hozzá a globális GDP-növekedéshez. Ha Ázsia keleti részéről nézzük a térképet, ők nagyon fontosnak tartják Magyarországot. A kultúránk, a gyökereink, az erős és stabil politikai kapcsolatok, a kölcsönös tisztelet miatt, és azt látjuk, hogy ennek az egész új eurázsiai korszaknak Magyarország és ezáltal az egész közép-európai térség nagyon fontos állomása és nyertese lehet hosszú távon.

A méretünk, amely mérsékelt itt más európai országokhoz képest, nem zavarja a keleti gondolkodókat?

Ha megnézzük azt, hogy Közép-Európa mérete a Baltikumtól az Adriáig pont egy ugyanakkora távolság, mintha Peking, Sanghaj, Sencsen vonaláig menne, de nekik nagyon fontosak a pontszerepek. Magyarország területe és lakosságszáma nagyjából egy kínai nagyvárosnak felel meg, de nagyon fontos nekik a geopolitikai vagy geostratégiai elhelyezkedésünk, az a fordítókorong, az a kapupont, amin be tudnak lépni. Nekik innentől kezdve, felértékelődött a hely szerepe, felértékelődött az ország szerepe.

Olyan térkép van, amely megmutatja, hogy egy adott terület lakossága milyen rendszerben kíván élni? Nyugati rendszerben, eurázsiai együttműködési rendszerben? Tehát hogy mit érez a bőrén komfortosnak?

Erre egyelőre még nincsenek térképek, a világunk mozgásban és változófélben van. A Covid felerősítette a korábbi megatrendeket és új trendeket hozott létre, például a biztonságnak a kérdését. Az otthon és a munkahely funkciónak a kérdését, új technológiai kihívásokat hozott a platformok szerepétől sok-sok más technológiai kihívásig. Nagyon fontos az ország biztonságának a szerepe, hogy jól érezzék magukat, hogy meglegyen az a jövőkép, meglegyen az a vízió, meglegyen az az identitás, hogy mi büszkén ehhez az országhoz tartozunk, büszkén vagyunk magyarok, és egyébként a könyv végén írom is, hogy a magyar gondolkodásmód mennyire fontos, mennyire sokat jelent, és erre nekünk büszkéknek kell lenni. Azt látjuk Nyugat-Európában, hogy ez az egész társadalmi kifordulás, ami van, nem egészséges, nem természetes dolog. A világ a fenntarthatóság miatt egyrészt visszanyúl a természethez, visszanyúl az ősi mintához, azokat átalakítja és abból születik az új. Erre a legjobb példa Dél-Korea esete. 1953-ban, a háború után a világ tíz legszegényebb országa között volt, ötven évvel későbbre a világ tizedik legdinamikusabb, legversenyképesebb államává vált. A koreai sikernek természetesen több oka van. Az egyik a koreai identitás, amely megjelent a kultúrában, a zenében, a divatban, a K-popban, a filmekben, lehet sorolni, visszanyúltak a gyökereikhez, ami ‒ és hasonló egyébként a magyar értékrend is ‒ család- és munkaközpontú. A tudásra fókuszál. Egy koreai gyerek, amikor megszületik, a szülei egyből a legtöbb pénzt az oktatására invesztálják, és nem azért, hogy egyetemre menjen ‒ zárójeles megjegyzés, a koreai huszonéves diákok a világ legjobb, a felsőoktatásban résztvevő diákjai között végeznek ‒, hanem, hogy amikor elvégzik az egyetemet, tudják, hogy melyik céghez mennek dolgozni. Tudatos tervezéssel. A koreai technológia azért annyira fejlett, mert egyre közelebb kerültek a koreaiak a természethez, és a természettel való harmonikus együttélés miatt egyre jobb, finomabb a technológiai érzékük, egyre jobban rá vannak kattanva az új technológiákra és ezeket használják. Az ősit kapcsolják össze a legmodernebbel és ez adja meg számukra azt a dinamizmust, amelyet szerintem legjobban Korea jellemez.

Visszatérve még egy kicsit a térképhez. Háború van a szomszédunkban, ami nyilvánvalóan átrajzolja a térképet. Ahogy a csapatok mozognak, hol ezé a föld, hol meg azé a föld. Ez a világrend befolyását is megváltoztatja? Vagy majd meg kell várni a végét, hogy kié lesz a föld?

Befolyásolja természetesen a világrendet is. Oroszország egyik legfontosabb pontja, hogy ki tudjon jutni a tengerekhez. Északon a Jeges-tenger eddig járhatatlan volt, amikor elolvad, óriási geopolitikai potenciálja lesz ezáltal az országnak. Egy kikötője van, Vlagyivosztok és marad nála a Fekete-tenger. Meghatározza a tenger, meghatározza a fekvés, meghatározza a gazdasági, kereskedelmi kapcsolat. Senki nem gondolta, akár, mondjuk, három évvel ezelőtt, hogy egy világjárvány teljesen leteríti a Földet. Senki nem gondolta egy évvel ezelőtt, hogy egy orosz–ukrán konfliktus, ami háborúvá tudja kinőni magát, elképzelhető még a XXI. században.

Vannak-e olyan térképek, amelyek az oktatás minősége alapján határozzák meg az adott térség fejlődését? Vagy elég azt mondani, hogy ahol a legjobb az oktatás, az fog a legjobban fejlődni?

Nagyon szorosan összefügg a kettő. Készítettem két térképet, az egyikhez 2005 és 2010 közötti egyetemi kapcsolatokat néztem meg, különböző publikációkat, egyetemi együttműködéseket, professzorokat, azt, hogy a kutatók együttműködése hogyan alakult. Meg azt, hogy milyen ma a világ oktatási térképe, és azt láttuk, hogy elsősorban az Amerikai Egyesült Államok és Nyugat-Európa egyetemei vettek részt és egy nagyon picit Japán. Ha ugyanezt a világtérképet megnézzük tíz évvel később, akkor azt látjuk, hogy az indiai egyetemek, a kínai egyetemek, a délkelet-ázsiai egyetemek, az Egyesült Arab Emírségek egyetemei rohamosan fejlődnek, növekednek és a legjobb egyetemek között vannak. Természetesen emögött ott van az a modell, hogy a világ legjobb oktatóit viszik el. Azok az országok, amelyek területileg kicsik, tudásban szeretnének naggyá válni, ezért mindent megtesznek azért, hogy a legjobb oktatókat, kutatókat vigyék el.

Ebben a mezőnyben a Neumann János Egyetem mivel fut ki a pályára? Méretben, ellátottságban, erőforrásban aligha hasonlítható ezekhez a komplex egyetemekhez.

Mi pont ebben a kísérletben vagyunk és Délkelet-Ázsiára fókuszálva azt látjuk, hogy a kecskeméti Neumann János Egyetem, amelyet, ha Európából nézünk, akkor van sok-sok ilyen, nem érdekes méretben, hatékonyságban, bármiben, a kelet számára viszont nagyon izgalmasak vagyunk, aminek természetesen több oka van. Az egyik Neumann János neve. Neumann Jánost mindenhol ismerik, Japántól Szingapúron, Dél-Koreán keresztül Kínáig, a XX. század legokosabb embere, rendkívül büszkék vagyunk Neumann János nevére. Egyébként idén ünnepeljük a születésének a 120. évfordulóját. Egy indiai fizikus, Ananyo Bhattacharya írt egy könyvet Neumann János életéről, amely végre megjelent magyarul, Az ember a jövőből alcímmel. Rendkívül büszkék vagyunk, hogy ezt a szerző meghívásával, a kiadó gondozásával együtt a Neumann János Egyetemen mutathattuk be, és amikor megkérdezték a szerzőt, hogy mi a különbség Einstein és Neumann között, azt mondta, hogy Neumann sokkal okosabb volt, mint Einstein, de amíg Einstein egy dologra fókuszált és ezt, a relativitáselméletet mindenki ismeri, Neumann számos izgalmas témával foglalkozott. Az író azt látta a tudományos felfedezései során, hogy bármerre indult el, mindenhol Neumann nevébe akadt. A számítógép, a mesterséges időjárás, a Neumann-szondák, az önreprodukáló szondák, a közgazdaságban az egyensúly elmélet és a játékelmélet, a fúziós energiák, és például mi 2023-ban, a Neumann-év keretében meghirdettünk egy programévet, amely arról szól, hogy mivel foglalkozna ma, ha Neumann élne. Tehát nemcsak Neumannról akarunk emlékezni és az ő munkásságáról, hanem bevonva a diákokat azt megnézni, hogy mik az ilyen tématerületek. Fenntartható járművek? Játékelmélettől kezdve a kvantumszámítógép elterjedése? Van Magyarországon egy kicsi egyetem, amely rendelkezik vízióval, rendelkezik stratégiával, rendelkezik olyan kitörési pontokkal, amely izgalmas lehet ebben az új világrendben, akár Ázsia legjobb egyetemeivel együttműködve, van rá fogadókészség. Csak két példát hadd meséljek el. Tavaly júniusban nálunk járt az Egyesült Arab Emírségekből, Sardzsából egy delegáció. Sardzsa Abu-Dzabi és Dubaj után a harmadik emírség, ha nyugatról indulunk kelet felé. Miután a sardzsai delegáció meglátogatta a Neumann János Egyetemet – sok-sok más egyetem látogatása mellett – azt mondta, hogy nagyon szuper, köszönjük szépen, hogy elmondtuk a prezentációt, a jövőképet, azt, hogy merre megy a Neumann Egyetem, de mutassuk meg a konkrét fejlesztéseket, miben hiszünk, milyen termékeink vannak. A diákjaink megmutatták azt a napelemes autót, amely százszázalékosan napelemmel működik, 1500 kilométert tud megtenni. A sardzsai emírnek az unokaöccse, aki a delegáció vezetője volt, az mondta, hogy ő Németországban nőtt föl, és annyira lenyűgözte, amit látott, hogy ők nagyon szívesen invesztálnak közösen a Neumann János Egyetemmel ebbe a napelemes autóba. Ennek a folyományaként szeptemberben aláírtunk egy együttműködési megállapodást, januárban kiküldtük az autót a sardzsai technológiai parkba. Elkezdünk közösen dolgozni, hogyan tudják ők hasznosítani, és azt javasolták nekünk ‒ és ez lesz a következő programunk ‒, hogy az Abu-Dzabiban novemberben megrendezésre kerülő globális klímacsúcson ez az autó Sardzsától Abu Dzabiig mintegy 200 kilométeren keresztül fusson be, hogy mutassuk meg, milyen fejlesztések vannak. De mesélhetném például, hogy a dél-koreai Ulszan Egyetem, amely hidrogénre, technológiára, megújuló járműgyártásra épített, azt mondta, hogy harminc éven belül a világ tíz legjobb egyeteme között szeretne lenni. Tíz év alatt a legjobb nyolc, ma a legjobb harmadik helyen vannak. Amikor fölvettük a kapcsolatot velük, azonnal nyitottak voltak. Tehát én azt gondolom, hogy egy kicsi, technológiai fúziós egyetemnek van helye a világban. Meg kell találni azokat a partnereket, akikkel együtt tud működni, a világ legjobbjaival. Igazolnak bennünket a jelentkezési számok. Rendkívül büszkék voltunk arra, hogy a tavalyi évhez képest a magyar egyetemek közül a Neumann János Egyetem jelentkezési arányszáma volt a legmagasabb, 64 százalék. Tehát amíg tavaly 18 százalékkal többen jelentkeztek, mint előző évben, most kiugró 64 százalék volt.

Arra például látnak esélyt, hogy a termékek is olyan sűrűséggel jöjjenek elő egy egyetemről, mint, mondjuk, Izraelben, ahol, ha az ember megy, minden második utcában belebotlik egy startupba?

Februárban voltunk kint, ahol az Axis Tel Aviv nevű innovációs konferencián, ahová Izrael 300 legnagyobb befektetőjét és három egyetemet hívtak meg, a Tel Aviv Universityt, Spanyolország legnagyobb magánegyetemét és a Neumann János Egyetemet, hogy az egyetem, a technológiai startupok, az ökoszisztéma hogyan kapcsolódik. Utána tartottam egy külön előadást arról, hogy a világ térszerkezete mennyire érdekes, hogy Izrael, Dubaj, Szingapúr egyetlenegy tengelyen fekszik és aztán a tengely másik része Szingapúrtól a három kínai város, Csengtu, Sencsen és Sanghaj, tovább pedig Szöul, amely szintén kirajzol egy egységet, én ezt látom az új Eurázsia innovatív technológiai zónájának. Ide érdemes technológiai együttműködéseket keresni, és Izrael példájára visszatérve, az egyik diákunknak, aki kint volt, hidrogénfejlesztéssel, hidrogéntárolással, hidrogénpalack-készítéssel foglalkozunk, és volt egy találkozója a Tel-Aviv-i egyetemen. Innovációban elképesztő fejlett Izrael, és azt láttuk, hogy az a professzor, aki 15-20 éve már ezzel foglalkozik, nagyon komolyan vette ezt a fiatal PhD-hallgatónkat, és ahogy beszélgettek arról, hogy milyen együttműködési lehetőségek vannak, felcsillant a szeme. Számunkra ezért nagyon fontos a modellváltás, mert nagyon sok ajtót nyit ki.