Medárd napján lemondott Jakab Péter, a Jobbik elnöke, esett is az eső aznap és még most is esik. Negyven napig most ez lesz a Jobbikkal?

Lehet, hogy hosszabb ideig is. A lemondás kapcsán a legérdekesebb az, hogy még ha a politikus azt is szeretné, hogy ne legyen következmény, kikerülhetetlen, hogy lesz következménye annak a kudarcsorozatnak, ami a Jobbikot jellemezte. Egyébként nemcsak Jakab Péter elnöksége alatt, hanem már azt megelőzően is. Ez a párt a 2018-as 20 százalékos választási eredményről esett vissza már a 2019-es EP-választáson messze 10 százalék alatti eredményre, és most ugyan a választáson nem tudjuk, hogy mekkora támogatottsággal rendelkezett, de láttuk Jakab Péternek a miniszterelnök-jelölti előválasztáson elért eredményét, és látjuk azokat a kutatásokat, amelyek szerint a Jobbik az 5 százalékos parlamenti küszöb környékén van. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen kudarcsorozatot nehéz következmények nélkül megúszni. Várható volt, hogy előbb-utóbb személyi következménye is lesz annak, amilyen irányba a Jobbik politikája az elmúlt időszakban elmozdult.

Azt mondta, hogy frakcióvezető marad. Elvileg maradhat frakcióvezető?

Elvileg persze, csak az emberben ilyenkor felrémlenek a legszebb kisgazdás, régi ’90-es évekbeli időszakok, amikor a párt és a frakció vezetése egymással szemben kezdett el politizálni. Ez a lemondás nem megoldja a Jobbik válságát, hanem eszkalálja a folyamatot. Egyre rosszabb helyzetben látszik lenni a Jobbik, és őszintén szólva én nem nagyon tudom, hogy mi az az út, amerre a Jobbiknak érdemes lenne elmozdulnia ahhoz, hogy a mostani állapoton tudjon változtatni.

Ilyenkor egy volt pártelnök szempontjából az a jobb megoldás, ha fokozatosan visszavonul a frakcióvezetéstől is vagy megpróbál időt nyerni, mert isten tudja, mi történik holnap?

Ez mutatja azt, hogy egy komoly politikai kudarc után érdemesebb hosszabb-rövidebb ideig, de inkább hosszabb ideig kimaradni a párton belüli hatalmi vetélkedésekből, mert ez az utóvédharc nagy valószínűséggel az egész pártot fel fogja őrölni. Azzal, hogy Jakab Péter ragaszkodott az elnöki pozícióhoz, ahogy most láthatóan még a párton belül próbálja megőrizni politikai befolyását, vezető szerepét, csak a belső hatalmi harcot fogja állandósítani és végső soron Jakab Pétert is sokkal rosszabb helyzetbe hossza, mintha a választásokat követően lemondott volna elnöki posztjáról és visszavonult volna hosszabb-rövidebb időre. Ez inkább egy folyamatos állandó amortizációt jelent, semmint valamifajta visszaépülésnek a lehetőségét.

A Jobbikból jelenleg a parlamenti frakció látszik leginkább, építhet Jakab Péter ebből a pozícióból bármit? Nyilván nem a Jobbikot, mert annak az elnökségéről most mondott le, de láttunk már arra példát, hogy kiülnek képviselők.

Én újra csak a Kisgazda példát vagy akár az MDF ’94 utáni példáját tudnám mondani. Ezek, hogy most akkor kizárjuk ezeket és akkor még jobb lesz, meg megpróbálunk valami új irányt a párton belül, soha, egyetlen esetben sem hoztak politikai sikert senkinek, sem a kilépőnek, sem a bent maradónak. A Jobbik egysége 2018 után olyan mértékben tört meg és a politikája olyan fordulatot vett, ami után nagyon nehéz azt elképzelni, hogy van olyan forgatókönyv, amiben bárki a mostani szereplők közül jól járna. Ráadásul ne felejtsük el, hogy a parlamentben ott van egy új politikai erő, a volt jobbikosokból álló Mi Hazánk, amely pedig egyértelműen egy növekedési potenciál előtt áll. Ha nem lenne a Mi Hazánk, akkor talán lenne a Jobbiknak olyan forgatókönyve, amiben valahogy vissza tudna szerezni szavazókat, így nem látom esélyét annak, hogy tényező legyen a következő választáson.

A Mi Hazánk ilyenkor értelemszerűen rá fog dolgozni a Jobbik árván maradt képviselőire, akik nem tudják, hogy a Jobbikban van-e még valami pálya?

Könnyen lehet, de nem hiszem, hogy elsősorban a képviselők az érdekesek, hanem inkább a volt szavazók.

Stummer János, Volner János visszamehet a Jobbikba bármilyen módon? Egyikőjüknek saját pártja van, a Volner-párt most meg Huxit Párt néven működik.

Nyilván bárki bárhova visszamehet, bármilyen fordulatot vehet a politikai pályafutása, de nem ez az érdekes, hanem az, hogy a brand, a Jobbik márka az elmúlt egy-két évben olyan végzetesen megsérült, hogy nagyon nehéz elképzelni, hogy ebből lenne visszafordulás.

A Momentumnál békés körülmények között megtörtént egy pártelnök-választás, Gelencsér Ferenc váltotta Donáth Annát. Mit hozott Donáth Anna fél éve a Momentumnak?

A Momentum helyzete reménytelibb, mint a Jobbiké. A Momentum most 2022-ben először került be a parlamentbe, tehát van az a nézőpont, amelyben ezt akár egy építkezés időszakaként is értelmezheti. A Momentumban még benne van a potenciál, benne van a remény arra, hogy komolyabb szereplője legyen a magyar politikának, és ráadásul a Momentumnak azért van, ha nem is világos, de körvonalazható politikai stratégiája, mondaivalója, politikai tartalma és hozzá kötődő szavazótábora, még ha ez nem is olyan erőteljes, mint ahogy azt néhányan gondolják a párton belül. A Momentum mégiscsak építkező fázisban van, nehéz ezt a fél évet külön értékelni, hiszen a Momentum politikája kényszerpályán mozgott, egészen az áprilisi választásokig benne volt az ellenzéki együttműködésben, nyilvánvaló volt, hogy ezen a mozgásteren belül van csak lehetősége arra, hogy valamelyest megmutassa magát. Szerintem Donáth Anna törekedett is arra a parlamenti választási kampányban, hogy időnként jelezze a Momentum egyediségét, különállását az ellenzéki szövetségben, de ez távolról figyelve, a nagyközönség számára alig-alig volt észrevehető. Igazán most fog eldőlni az új elnökkel és az új elnökséggel, hogy a Momentumnak mi az ambíciója, hogyan viszonyul az ellenzéki együttműködéshez, hogyan viszonyul a kormányzattal szembeni ellenzéki politikához. Én ezekből egyelőre nagyon keveset látok. De ahogy figyelem, talán még a Momentumban sem alakult ki ez a politikai stratégia vagy éppen csak körvonalazódik. Érdeklődéssel várom.

Annak mi lehet a következménye, hogy az új elnök a frakcióban beosztottja a korábbi elnöknek, Fekete-Győr Andrásnak, aki most a frakcióvezető a Momentumban? Ez számít? A pártnak van frakciója, a frakciónak pártja?

A Momentumnak nincs egy egyértelmű vezetője, ahogy egyébként korábban sem volt. Fekete-Győr András idején sem lehetett azt mondani, hogy ő egy megkérdőjelezhetetlen vezetője, egyszemélyi vezetője pedig különösen nem a Momentumnak. A Momentum továbbra is inkább egy testület, több politikus által vezetett pártnak látszik. Az elnökége ebből a szempontból legalább annyira erős, mint az elnöke, és vannak olyan erős figurái, akár a volt elnökre is gondolok, akiknek szerintem a szava megközelítően számít annyit, mint a most megválasztott elnöké. A Momentumnak ez az egyik problémája is, miközben lehet azt mondani, hogy vannak a közvélemény számára ismert arcai, nemcsak Donáth Annára, hanem Cseh Katalinra vagy éppen Fekete-Győr Andrásra gondolunk, az új elnök még nem számít ezek közé, ő egy tiszta lap, a közvélemény még csak most fogja megismerni, de vannak vezetői, és az egyik megoldandó problémája pont az, hogy világos legyen, kik azok, akik az irányvonalat megadják és hogy hozzájuk milyen politikai tartalmak kötődnek és hogy mindenre a közvélemény hogyan reagál.

Hadházy Ákos pályája mit mutat meg? Tóth Csabát, a nagyon erős zuglói jelöltet lökte ki Karácsony Gergely hathatós támogatásával, majd most a politikai összefogástól teljesen külön utat választott.

Hadházy Ákos az ellenzék ellenzéke, nemcsak mostantól, hanem eddig is különutas politikát vitt az ellenzéken belül. Az, hogy a választási kampányban képes volt valamelyest belesimulni az ellenzéki együttműködésbe, szerintem már önmagában meglepő volt. Én arra számítottam, hogy vele kapcsolatban már a választási kampány időszakában is előjönnek majd ilyen jellegű együttműködési képtelenségek vagy konfliktusok.

Jó, de jelöltnek azért kellett lennie, hogy megválasszák.

Nyilván, ez bizonyos fegyelemre kényszerítette, de ahogy ez várható volt, a választásokat követően ő még inkább egy önálló különutas politikát fog vinni. Miután az ellenzékkel szemben nagyon erőteljes szkepszis él, kritika fogalmazódik meg, sőt, nagyon erős harag van a nem kormánypárti választók egy jelentős részében, nem reménytelen az ő politikai státusza, már abban az értelemben, hogy annak, amit ő mond, amit ő képvisel, a kritika, amit az ellenzékkel szemben megfogalmaz vagy annak, ahogy a kormányoldalhoz viszonyul, szemben a parlamentben politizáló ellenzéki pártokkal, van fogadókészsége szerintem a szavazótáborban. Nyilván ebből sem tud közvetlenül felépülni semmi, és ennek a magányos hős státusznak nincs komoly politikai jelentősége, de mégis arra alkalmas, hogy a zűrzavart, az ellenzéken belüli káoszt tovább növelje, állandósítsa. Jelenleg egyébként szerintem ez a legfontosabb, a teljes ellenzék egyfajta kaotikus állapotban van, totális a zűrzavar, az egyes szereplők ugyan eltérő helyzetben, de mindannyian belső problémákkal küzdenek, és a legfontosabb kérdésre, hogy hogyan lehet ezen a helyzeten változtatni, arra láthatóan nincs semmilyen válasz, és azt gondolom, hogy a közeljövőben nem is lesz.

A DK és a Momentum között kialakult a konfliktus, egy időközi képviselő-választás jelölési lehetőségének ügyében, és még egy fővárosi közgyűlési ülést is el kellett emiatt halasztani. Vége van annak az időszaknak, amikor az elvi politizálást hangsúlyozták?

Az mikor volt?

A választás alatt azt mondták, hogy ne hozzuk elő a piti ügyeket, nem arról van szó, hogy itt személyes ambíciók volnának, hanem az a cél, hogy leváltsuk Orbán Viktort.

Én ezt nem elvi politizálásnak gondolom, inkább ez egy pragmatikus vagy praktikus megoldása volt annak, hogy hogyan lehet egyben tartani valahogy az ellenzéki együttműködést a választási kampányban. Az tényleg öngyilkosság lett volna, de miután ez a teher lekerült az ellenzéki szereplőkről, várható volt, hogy ezek a konfliktusok kiéleződnek és az is várható volt, hogy leginkább azon szereplők között fognak kiéleződni, akik egymásra fő riválisként tekintenek. Ha most megnézzük az ellenzéki térfelet, ott csupa komoly veszteséget szenvedett szereplőt látunk, tehát még az sem igaz, hogy voltak nyertesei ennek az ellenzéki választási eredménynek. Szerintem nem volt nyertese, csupa vesztese volt, mindenki a sebeit nyalogatja, de mégis a sebeiket nyalogató szereplők között van kettő, aki el tudja magáról képzelni és akiről talán a közvélemény is el tudja képzelni, hogy valamelyest nyertesei lehetnek majd a következő évek ellenzéki politikájának. Ez a DK és a Momentum. Talán ez a két leginkább potens politikai erő a sok impotens politikai erő között az ellenzékben. Ezért szerintem az kódolva volt, hogy ez a két párt előbb vagy utóbb, most ez előbb történt meg, majd a nyilvánosság előtt is összeméri az erejét. És az a terep, ahol igazán ennek van jelentősége, nyilvánvalóan most az önkormányzati politika. Az ellenzék egyetlen területen áll valamelyest még jól, ez a 2019-es önkormányzati választás következményeként az önkormányzatiság, leginkább ott is Budapest. Világos volt, hogy ott, ahol az ellenzéknek van lehetősége hatalmi helyzetben lenni és ahol van kilátás arra, hogy 2024 után is hatalmi helyzetben legyen, ott lesznek majd igazán éles konfliktusok, úgyhogy a főpolgármester-helyettes körül most lezajlott előcsatározás az előjele annak, ami a következő években vár ránk, elsősorban a Momentum és a DK között, de nyilván a többiek is majd többé-kevésbé bekapcsolódnak ebbe a konfliktussorozatba. 2024-ig nagyon éles csatákra számítok az önkormányzati helyezkedés kapcsán az ellenzéken belül.

Fogják kockáztatni a Fővárosi Közgyűlés működését is?

Nyilván az senkinek sem érdeke, hogy a Fővárosi Közgyűlés működésképtelenné váljon, idáig nem fajulhat el a helyzet, most sem erről volt szó, de az, hogy elhalasztanak egy-egy ülést, az, hogy döntések kapcsán a konfliktusok a nyilvánosság elé kerülnek, az, hogy személyi viták alakulnak ki, szerintem várható, és 2024-ig egyre erőteljesebb lesz, hiszen el kell dönteni hamarosan, nincs olyan sok idő már az önkormányzati választásokig, hogy az ellenzék milyen formációban vág neki, ki, mit, mikor és hogyan kap meg ezekből a pozíciókból. Ezek nagyon éles küzdelmek lesznek, lehetne azt mondani, hogy az ellenzék kivéreztetett állapotban van és éppen ezért könnyű lesz majd megállapodni, szerintem pont az ellenkező a helyzet. Igen, az ellenzék kivéreztetett állapotban van, és ezért lesznek nagyon élesek a konfliktusok. Nagyon szűkös helyzetben van az ellenzék, és ebben a szűkös helyzetben élet-halál kérdés minden szereplő számára az, hogy 2024-ben mire lesz esélye, hol lesz pozíció, amit meg tud szerezni, meg tud tartani.

A nagy pártelnöki gyakorlatot szerzett, de azóta politikai magyarázatokba is belevágó Vona Gábor azt mondta, egyáltalán nem biztos az, hogy Karácsony Gergely még egyszer főpolgármester-jelölt lesz. Ő akkor Kálmán Olga nevét említette, közben Bősz Anett lett a főpolgármester-helyettes. Bősz Anett hosszú pályát futhat be? Akár főpolgármester-jelölt is lehet?

Ennyire biztos nem szaladnék előre, de ha azt nézzük, hogy Bősz Anett pártja, a Demokratikus Koalíció hogyan áll hozzá az önkormányzati választásokhoz, akkor van oka Karácsony Gergelynek az aggodalomra. Amikor az ellenzék azt látja, hogy alig-alig van számára most hatalmi pozíció, nagyon felértékelődnek azok a helyek, ahol a lehetőség mégis ebben a helyzetben is adottnak látszik. Van néhány ilyen megyei jogú város és van a koronaékszer az ellenzék számára, Budapest. Ha egy párt, mint a DK vagy akár a Momentum, azzal az ambícióval vág neki a következő időszaknak, hogy az ellenzéken belül ő legyen majd az egyértelmű vezető erő, akkor nyilvánvalóan a 2024-es főpolgármester-választásra úgy kell gondolnia, mint amit érdemes lenne valahogy megszereznie, megnyernie, saját hatáskörében tartania. Szerintem a Momentumban és a DK-ban is elgondolkodnak azon, hogy érdekük-e nekik Karácsony Gergelyt támogatni 2024-ben, nem lenne-e jobb számukra, ha egy saját jelöltet tudnának valamilyen alkusorozat végén odajuttatni. A DK talán nem is Bősz Anettben gondolkodik, hanem esetleg más jelöltben, de talán a Momentum is gondolkodik valami hasonlón, hogy lesznek legalábbis belső ellenjelöltjei Karácsony Gergelynek, és nem egyértelmű, hogy csak és kizárólag Karácsony Gergely jöhet szóba, mint az ellenzék közös főpolgármester-jelöltje.

Van a DK-ban Dobrev Kláránál országosan ismertebb jelölt arra, hogy nekimenjen egy főpolgármester-jelöltségnek?

Nincs. Nyilvánvalóan a DK szempontjából a legerősebb jelölt Dobrev Klára lenne, és ez nem is lenne teljesen irracionális vagy logikátlan döntés a Demokratikus Koalíció részéről. Stratégiai kérdés természetesen, hogy ők hogyan gondolkodnak 2026-ról vagy akár későbbről, de ha ez a pozíció a Demokratikus Koalíció számára valóban fontos, márpedig szerintem nem nagyon lehet egy politikai számítás alapján másra jutni, akkor Dobrev Klára lehetne az ideális jelölt mind a DK, mind a szavazótábor, mind pedig Dobrev Klára politikai jövője szempontjából. Egy főpolgármesteri pozíció nyilván jelentősen megemelné őt és ráadásul egyfajta kormányzati, még ha önkormányzati tapasztalathoz is juttathatná. Az ellenzék szempontjából látható volt most 2022-ben, hogy a választók szempontjából nehéz volt elképzelni, hogy hogyan kormányozna az ellenzék. Annak, aki az ellenzékben hosszabb távon potenciális, potens szereplő akar lenni, érdemes valahogy ezt felmutatni. Ma jelenleg nem tudunk ennél jobb eszközt, mint egy főpolgármesteri pozíció, ami az ellenzék számára nem biztos, de elérhető pozíció, és amely alkalmas lehet arra, hogy valakit jelentősen megemeljen és egyfajta kormányzati, hatalmi szerepbe helyezzen a választók szemében is.

A főpolgármesteri pozícióban meg lehet mutatni egy kormányzóképességet? Régen azért más volt a főváros pozíciója, mint a mostani rendszerben.

Szerintem nemcsak a főpolgármesteri, minden polgármesteri pozíció is erre alkalmassá tesz. Igaza van, jelentős mértékben megváltozott a polgármesterek, főpolgármester hatásköre, de a választók szempontjából ez talán kevésbé lényeges. Lehetőségük van arra, hogy intézkedő, cselekvő politikus képét mutassák a választóknak. Az ellenzék legnagyobb problémája, hogy csak beszél 12 éve, és szinte nincs alkalma arra, hogy megmutassa, mit tenne másképp, még ha a kormányzat meg is próbálja a fővárost ellehetetleníteni, költségvetési helyzetét megnehezíteni, akkor is egy főpolgármesteri pozíció ‒ ezt még Karácsony Gergely idején is lehet látni ‒ alkalmas arra, hogy döntéseket hozzon, döntéseket kommunikáljon, cselekedjen. Az ellenzéknek ez hiányzik leginkább.

Gyurcsány Ferenc a választás után is tartja, hogy nem nagyon kampányol, lényegében csak pártfórumon aktív. Lát más mondanivalót tőle azonkívül, hogy Márki-Zay Péter a hibás?

Nem hallottam én sem igazán más értékelést. Nem tudom, hogy a nyilvánosság szempontjából van-e ennek szükségessége, a DK esetében biztosra vehetjük, levonják a tanulságait annak, ami történt, de nem biztos, hogy ezt majd a nyilvánossággal is meg fogják osztani. Most az alapvető kérdés minden ellenzéki párt szempontjából az, hogy az a stratégia, amit 2022 előtt követett az ellenzék, helyes volt-e, érdemes-e újra ugyanazzal próbálkozni. Én nem tudom, hogy mi Gyurcsány Ferencnek erre a válasza. Őszintén szólva azt sem nagyon tudom, hogy az én válaszom mi lenne erre a kérdésre, hogy van-e más lehetősége az ellenzéknek, mint az együttműködés, van-e ennél jobb stratégia.

Volt külön indulás, koordinált indulás, minden volt.

Igen. Ráadásul a koordinált indulás lehetősége most már nincs is meg, a 2020. decemberi módosítás után, ami 71 egyéni választókerületben teszi szükségessé a jelöltállítást ahhoz, hogy egy párt listát tudjon állítani, nagyon lecsökkent az alternatívák száma. Szerintem a mérlegelő elemzésnek azt kell mondania, hogy a közös jelöltállításnál az egyéni választókerületekben hatékonyabb nem nagyon elképzelhető az ellenzék szempontjából, ha marad ez a kétosztatúság a kormány és az ellenzék viszonyrendszerében, és ha a kormány valóban a választóközönség közel felének a támogatását meg tudja tartani. Egyelőre az látszik, hogy az ellenzéki mókusok ugyanabban a mókuskerékben rohangálnak. Majd meglátjuk, hogy lesz-e jobb ötletük.

A politika logikájától az teljesen idegen, ha már úgysem lehet kormányra kerülni, akkor meg kell maradni ellenzékben, és abból a lehető legtöbbet kihozni, pozíciókat szerezni, itt-ott alkukat kötni és ellenni a parlamenti helyekkel, mert nehéz visszamenni autófényezőnek?

Igen, nyilván, de azért az ellenzék néhány vezető erejének az ambíciója ennél lényegesen jelentősebb. Én tapasztaltam azért az elmúlt időszakban ezt a mentalitást is, de inkább más politikai erőkben és más szereplőknél volt ez általánosabb. A következő négy év kapcsán az is egy alapvető kérdés, hogy hogyan alakul a kormány támogatottsága, mi történik a Fidesszel, mert stratégiát is akkor lehet felhúzni, ha tudjuk, hogy a kormányoldalon hogyan alakul a választói támogatás. Mindaddig, amíg a kormányoldal két és fél-hárommillió ember szavazatával rendelkezik, addig valóban nem nagyon van más alternatívája az ellenzéknek, mint az, hogy berendezkedik a hosszú távú ellenzéki pozícióra.

Mi lehet az értelme annak, hogy a DK a kormány törvénytelenségéről beszél parlamenti felszólalásokban is egy olyan választás után, amiben ők is részt vettek, felvették a mandátumukat, ellenzéki politikusokként ott ülnek?

Valamit kell mondani a szavazótábornak. Próbáljunk meg megértően viszonyulni az ellenzéki politikához, különösen az ellenzéki politikai kommunikációhoz: egy 12 éves kudarcsorozatot követően mi az a mondanivaló, amivel a szavazók számára valami érdemit tudunk mondani úgy, hogy közben ne saját irtózatos felelősségünket vessük fel. Egyetlen mondanivaló lehetséges, ha azt mondjuk, hogy a szabályok, az intézményrendszer, a környezet nem teszi lehetővé, hogy mi sikeresebben szerepeljünk. Ennél többet nehéz ebben a helyzetben kitalálni.

Akkor miért indulnak el? Mert fölmerült a választás előtt, hogy még bojkottálni is lehetne akár az egészet.

Nyilván azért, mert a szituáció nem ennyire egyértelmű. Ha most megnézzük a 2022-es tavaszi választás eredményét, akkor azért azt látjuk, hogy jelentős része abból az aszimmetriából fakadt, ami a kormány és az ellenzék lehetőségeiben, helyzetében rejlett a választásokat megelőzően, de a kétharmadot, a kormányoldal elsöprő fölényét nem ez magyarázza. Ahhoz, hogy ilyen mértékben az ellenzék veszítsen, szükség volt arra az ellenzéki kampányra is, meg nyilván arra a kormányoldali kampányra is, amit láttunk. Ez 2021 őszén nem volt ilyen egyértelmű, az, hogy a kormányoldal kétharmadot szerezzen, szinte a kizárható esetek közé vagy a nagyon nehezen elképzelhető valószínűségi esetek közé tartozott. Ezt nem a fundamentumok magyarázták, hanem az, ami az azt követő fél évben történt. Ha a kormányoldal egy lényegesen rosszabb, az ellenzék pedig egy lényegesen jobb választási kampányt fut, akkor tényleg akár kiélezettebb választási eredmény is előállhatott volna, sőt, akár az ellenzéknek lett volna lehetősége arra, hogy komolyan megszorítsa a kormányoldalt. Szerintem ez volt a kiinduló helyzet. Még azon közvélemény-kutatók is, amelyek a végén jól mutatták, lásd a Medián, hogy itt kétharmados helyzet közelében van már a kormányoldal, fél évvel korábban még nagyon szoros helyzetet mutattak az ellenzék és a kormányoldal között. Tehát az ellenzék és a kormány közötti brutális nagy fölényt elsősorban az ellenzék irtózatos kampányhibája és a kormányoldal hatékony politikai stratégiája és kommunikációja állította elő.

Például a háború ügyében?

Például a háború ügyében.

Megtalálta az egyik oldal a jó mondatot, a másik meg nem a jó mondatot találta meg?

Így van, abszolút, szerintem a háború nagyon jelentősen befolyásolta a végeredményt. Én eleve a választásokat megelőzően is, emlékszik rá, azt mondtam, hogy óriási meglepetés lenne az ellenzék győzelme, és azt gondoltam, hogy a Fidesz nem nagyon tudja elveszteni a választást. De abban, hogy ez ilyen mértékű győzelem lett, nagyon jelentős szerepet játszott az, hogy a kormány sokkal hatékonyabban kampányolt, kommunikált, sokkal jobb volt a politikai stratégiája, az ellenzék pedig részben nyilván a helyzetéből, a hatpárti kényszer-együttműködésből fakadóan is rosszabbnál rosszabb válaszokat adott és nagyon elhibázott taktikai lépések alapján menetelte végig a kampányt.

Szabó Tímeát egy egyéni megkeresés alapján a mentelmi bizottság ugyan nem, de az Országgyűlés kiadta, ez ritka, nem is nagyon fordult elő még eddig. Ennek van valami jelentősége vagy ez egyszeri aktus volt?

Nem tudom, hogy miért ez a döntés született. Azt gondolom, hogy ennek köze van Szabó Tímea korábbi politikai megnyilvánulásaihoz meg ahhoz, ahogy a kormányoldal vele kapcsolatban gondolkodik meg nyilván ahhoz, amiről maga az ügy szól, Szabó Tímea mondataihoz, amelyek nagyon mélyre mentek a kormányoldalon. Ez egy politikai bosszú volt egyértelműen a kormányoldal részéről.

De legális politikai bosszú, hiszen az Országgyűlés dönthet mindenféleképpen.

Egy szokásjog volt, csak semmi nem tiltja meg, hogy ebben a helyzetben a kormányoldal más döntést hozzon. Nyilván nem elegáns egy szokásjogot felrúgni, de ez történt.

Ezek szerint a pedofilozás az a határ, amit ne lépjen túl senki, mert akkor erre számíthat a következő időben is?

Ezt üzeni ezzel a kormányoldal, igen.

A Párbeszéd az európai parlamenti választáson valószínűleg önállóan fog indulni, ezt Karácsony Gergely mondta. A 2024-es európai parlamenti választás vagy az önkormányzati választás-e vajon az ellenzéki pártok célja? Merthogy az egyiken meg lehet mutatni, méretni magunkat, a másikon pedig már bevált egyszer az összefogás, de a kettő viszonylag közel van egymáshoz.

A 2024-es helyzetet csak csomagban lehet kezelni, és úgy is érdemes róla gondolkodni. Az ellenzék szempontjából 2024-ben nem egy választásra kell felkészülni, hanem kettőre, és miután a kettőnek különböző a logikája, az EP-választáson nincs összefogási szükség, az önkormányzatin viszont egyértelműen van, ezért nagy valószínűséggel az ellenzéki szereplők is úgy dolgozzák ki a saját stratégiájukat, hogy árukapcsolásban gondolkodnak, hogyan lehet ezt a kettőt összekötni. Ha az önkormányzati választás megelőzné az EP-választást, akkor más helyzet lenne, így, hogy az EP-választás van előbb, már azt megelőzően érdemes azon gondolkodni, hogy lehet-e olyan megállapodásokat kötni, amelyeket majd esetleg az önkormányzatin fizet vissza a másik fél. Az EP-választás elméletileg alkalmas lehetne az ellenzék szempontjából, hogy egy erősorrendet mutasson. Ezt láttuk korábban is.

A Momentumnál például.

2019-ben is volt ennek jelentősége, de 2014-ben is volt, amikor a DK az EP-választáson nagyon megközelítette a szocialista pártot, 2019-ben pedig kiderült, hogy a Momentum meg a DK az ellenzék két legerősebb pártja. Persze ez egy kicsit megtévesztő, hiszen az EP-választáson tradicionálisan nagyon alacsony a választási részvétel, tehát azért ez egy szűkebb, de mégis nagyon jelentős minta, és a hatásában nagyon lényeges. Most az erősebb politikai szereplők gondolkodhatnak úgy az EP-választás előtt, hogy az kirostálja az ellenzéki mezőnyt, például kik azok, akik már az öt százalék alatt vannak. Elég sok a veszélyeztetett faj az ellenzéken belül, Párbeszéd, LMP, szerintem már a Jobbik és talán az MSZP is. Ha nem közösen indulnak az ellenzéki pártok, egy nagy bélyeg lehet, hogy te már nem vagy 5 százalék fölött erő, veled már nem kell megállapodni. De azért ezek a pártok mégiscsak fontosak, jelentős szereplőik vannak, különös tekintettel az önkormányzati választásra, ahol bosszút állhatnak ezek a szereplők. Gondoljunk arra, hogy például Karácsony Gergely, a Párbeszéd jelöltje, és ha a Párbeszéd kapcsán az ellenzék hagyja azt, hogy kiderüljön az EP-választáson, hogy mekkora a valós támogatottsága, akkor ezt lehet, hogy az önkormányzati választáson bosszulhatja meg a Párbeszéd valamilyen formában. A kicsiknek az az érdeke az EP-választáson, hogy egyben induljanak, a nagyoknak az lenne az érdeke, hogy külön induljanak, de az önkormányzatin már az az érdekük a nagyoknak és a kicsiknek is, hogy legyen valami jó megállapodás, amiben a saját jelöltjeik szerepet kaphatnak. A DK vagy a Momentum részéről lehet, hogy érdemes az EP-n kisegíteni a kicsiket azért, hogy ezt majd ellentételezésként az önkormányzati választáson ők visszakapják. A kisebb pártok nem lesznek jelentős szereplői a mai tudásunk alapján 2024-nek, de zavarkeltésre tökéletesen alkalmasak lehetnek. Ha például az MSZP-t vagy az LMP-t kihagyják az együttműködésből, akkor lehet, hogy úgy fognak dönteni, hogy nem támogatják a nagyobb pártok főpolgármester- vagy polgármesterjelöltjeit, és ott helyben elindítják a saját jelöltjeiket, és az nagyon tud ártani, nagyon tud fájni az ellenzék vezető erőinek. Itt csomagban kell gondolkodni, és ez nagyon nehéz megállapodás lesz, sokkal nehezebb lesz az ellenzéknek, mint a 106 körzetben vagy akár a listáról megállapodni. Ez megint egy olyan szituáció, ami nagy valószínűséggel két évre megint szépen elrejti a nyilvánosság elől majd az ellenzéki szereplőket, és asztalok mellé fogja őket kényszeríteni, hogy erről valahogy megállapodjanak. A különböző nyilvánosságban is látható cselekményeik mögött majd mindig azt kell gondolnunk, hogy annak az oka éppen az, hogy hogyan állnak ezek a tárgyalások. Könnyen lehet egyébként, hogy teljes kudarcba fulladnak majd és mindenki megpróbál külön indulni, ami pedig az ellenzék számára totális vereséget jelentene a 2024-es önkormányzati választáson. A Fidesz szempontjából egyébként ez jelentheti a reményt arra, hogy akár Budapestet is visszafoglalhassa.

Még konkrétabban, nevekkel, az elképzelhető, hogy, mondjuk, az DK ajánl egy európai parlamenti listavezetői helyet Karácsony Gergely főpolgármesternek, cserébe, hogy a főpolgármester-jelölt Dobrev Klára lesz?

Az, hogy ilyen ajánlat megfogalmazódjon, szerintem nem elképzelhetetlen. Én azt tartom kevésbé elképzelhetőnek, hogy Karácsony Gergely egy ilyen ajánlatot elfogadjon. Nyilván nem látok a fejébe, nem tudom az ő helyzetét, de nem hiszem, hogy számára a főpolgármesterség elcserélése egy EP-képviselői helyre, különösen, ha azt a DK-tól kapja, egy elfogadható kompromisszum lenne.

De az legalább biztos, ha a DK alá áll, míg a főpolgármesterség meg nem, ha a DK nem áll oda.

Ebben kétségtelenül igaza van, ugyanakkor én azt tapasztaltam, hogy minden hatalomban lévő szereplő, aki megnyert korábban egy választást, hajlamos elhinni azt, hogy ezt a választást ő maga nyerte meg és legközelebb is képes lenne rá.

Márki-Zay Péter számára lát-e még politikai szerepet az után, hogy a legközvetlenebb munkatársai, Kész Zoltán, Lukácsi Katalin is azt mondták, hogy abban a politikai formációban, amelyet elkezdett építeni, ők már nem követik, sőt, még pénzügyi támogatási vita is felmerült közöttük?

Azt látom, hogy ő ambicionálja, hogy a színen maradjon.

A szereplései nem csökkentek. A Facebookon minden nap ott van.

Keresi továbbra is az igazát, és úgy látom, hogy tervei vannak a jövőre vonatkozóan. Továbbra is nagy erőfeszítéssel a kiábrándult fideszeseket próbálja megszólítani, akik kérdés, hogy létező választói csoportot jelentenek-e, de kétségtelen, én azt látom, hogy neki ambíciója van arra, hogy a nyilvánosságban szereplő maradjon. A kérdés inkább az, hogy hol van ez a hely és hogy mekkora a potenciál ebben. Megint óvatosan szeretnék fogalmazni, én nem nagyon látom, hogyan lehet ebből pozitívan kijönni, de nyilván lehet, hogy van az a forgatókönyv, amit nem veszek észre. Az, amit ő próbál építeni, jelenleg nem létezik és a sikeres ellenzéki politikának a lehetőségei nem ott vannak, ahol ezeket most ő keresi.

Van akkora jelentősége neki még, hogy tudjon ártani az őt nyilvánvalóan cserbenhagyó politikai erőknek?

Kellemetlenkedni nyilvánvalóan tud. Megint ugyanez lesz a probléma, hogy az önkormányzati választásokon vajon őt be lehet-e venni az együttműködésbe, be kell-e venni az együttműködésbe, lesznek-e saját jelöltjei itt-ott-amott, akiknek a visszalépése miatt érdemes valamilyen alkufolyamatot elindítani. Nagyon nehéz helyzetben van az ellenzék. Nem csökkent az ellenzéki szereplők száma, hanem inkább növekedett. A lehetőségei viszont szűkültek, és az önkormányzati választás az utolsó olyan lehetőség az ellenzéknek, hogy legalább egy-egy helyen pozícióban tudjon maradni és a 2026-os választáson legalább néhány helyen önkormányzati hatalmi pozíciókkal tudja segíteni saját magát. Most nagyon kétségesnek tűnik az, hogy az ellenzék meg tudja-e ismételni a 2019-es relatív sikerét. Persze van, ami okot adna erre, az objektív gazdasági helyzet, a kormányzat előtt álló nehézségek, ezek mind lehetőséget kínálnának az ellenzék számára, és nyilván fordulhat a választói közhangulat éppen a romló gazdasági, költségvetési helyzet fényében is, de ha csak az ellenzék helyzetét nézzük, az szerintem ma lényegesen rosszabb, mint volt 2018 után.

Megalakult az új Orbán-kormány. A szerkezetben és a névsorban volt, ami meglepte?

Nagyon sok minden meglepett. Kicsit úgy látszik, hogy egyfajta best of kormány állt össze. Talán politikai értelemben a 2010 utáni kormányok legerősebbike jött létre. Sok mindenkiről volt szó a választásokat megelőzően találgatásként, hogy tagjai lesznek-e a kormánynak, szinte mindenki tagja lett azok közül, akiket gondoltunk, és tagok maradtak azok is, akikről azt gondoltuk, hogy erős emberek voltak korábban, de ki fognak kerülni. Ez egy nagyon érdekes szituáció. Minden kormányoldalon belüli lehetséges politikai konfliktus valójában a kormányzatba telepedett át. Az összes erős szereplő a kormányban van, ráadásul, ha megnézzük a feladatmegosztást, akkor is azt látjuk, hogy egyes feladatokat, gondoljuk például az uniós együttműködésre vagy forrásszerzésre, több miniszter között osztotta el a kormányfő. Azt gondolom, hogy a korábban is a kormányfőre jellemző hatalmi politika a kormány összeállításánál most csúcsra járatódott. Szerintem a kormányfő szempontjából ez egy nagyon kedvező helyzet, amelyben szinte minden szereplőt érdekeltté tett a kormány sikerében és abban, hogy valójában a kormány sikeréért egymással vállvetve, de nyilván egymással szemben is dolgozzanak, de nyilván semmiképpen sem a kormányfővel szemben. Mindenkinek nagyon szűk, kijelölt mozgástere van, ezek a mozgásterek néha közös metszetekben is kirajzolódnak, és mindefölött ott a miniszterelnök, akinek pedig nyilván szabad átjárása van az egyes tárcák és az egyes költségvetési tételek fölött is. Ez talán ebből a szempontból a legeslegerősebb Orbán-kormány, amit eddig láttunk.

Az, hogy ugyanarra a területre feladatmegosztásokat csinál, azt jelenti, hogy például az unió ügyében más-más testtartással fog Navracsics Tibor tárgyalni, de ugyanazt a célt akarja elérni, mint a feladat másik felével megbízott kormánytag?

Lehet, illetve azt is jelenti nyilván, hogy senki sem érezheti teljes biztonságban magát az adott területen. Navracsics Tibor, Varga Judit, Szijjártó Péter és Lázár János is nagyon erős kormányzati szereplő, és valamilyen formában érintett az unióval kapcsolatos kérdésekben, és nyilván mindenki azon fog dolgozni, hogy ő legyen az, aki a legtöbb eredményt eléri. A kormányfő szempontjából szerintem ez a lehető legkellemesebb helyzet. Ezt nem Orbán Viktor találta fel, ez egy régi kamarillapolitikai gyakorlat, de nagyon ügyesen alkalmazza, hogy versenyezteti valójában a saját minisztereit, sőt, nemcsak miniszterekről van itt szó, hanem bizonyos területeken, például a Miniszterelnökségen belül, még államtitkárságok is bekapcsolódnak.

Hatékonyabb lehet-e az egészségügy állami menedzselése azzal, hogy a Belügyminisztérium alá került?

Jó lenne, ha az lenne, különösen annak fényében, hogy ha volt kudarcterülete a 2022 előtti időszaknak, az szerintem egyértelműen az erőforrások minisztériuma volt, ahol nemcsak az egészségügy, hanem az oktatás irányítása is sok sebből vérzett. Én nem tudom, hogy a Pintér Sándor által vezetett Belügyminisztérium mire lesz képes, de talán a miniszterelnök elvárása, a centralizált állami rendszerű irányítást talán hatékonyabban fogja tudni megvalósítani, mint ahogy ez korábban történt. Talán nagyobb gondossággal és nagyobb fegyelmezettséggel fog eljárni. Azt, hogy önmagában az egész rendszer helyes-e, jó-e, nehéz megítélni, nyilván nagyon komoly szakmai viták, én is inkább szkeptikus vagyok ezzel, de a miniszterelnöki célok felől nézve szerintem hatékonyabb lesz az irányítás.

Világos feladatmeghatározás, világos számonkérés?

Pintér Sándor munkamódszeréről, amit tudunk, meg amit gondolunk, azt fogja jelenteni, hogy talán a forrásokkal való gazdálkodás fegyelmezettebb, mint korábban. A célok irányába történő lépések határozottabban fognak megvalósulni. Kérdés, hogy a célok helyesek-e.

A következő évi költségvetés tervezetéből lát már annyit, hogy abból elemzői következtetést lehessen levonni?

Én politikai elemzőként ritkán látok nagyon sok mindent a költségvetésekben, talán a korábbi éveknél is fegyelmezettebb költségvetési politika várható. Ez egyébként mindig is jellemző volt az Orbán-kormányokra. Én azt egy jó gondolatnak tartom, hogy az Orbán-kormányok egyik legfontosabb politikai célja a szuverenitásért folytatott küzdelem, a szuverenitásnak a középpontba állítása pedig leginkább a fegyelmezett költségvetési politikával kezdődik. Most ezt nagyon komoly kihívás éri. Ez az első olyan időszak, talán a 2011-12-es időszakot lehetne még mondani, amikor komoly veszélyben van a költségvetési önállósága Magyarországnak, ami nyilván a politikai szuverenitását is befolyásolhatja, úgyhogy Orbán Viktor és kormánya helyesen teszi, saját szempontjából meg mindenképpen, ha a korábbiaknál sokkal fegyelmezettebb költségvetési politikát fog folytatni, mert ha a költségvetés elszáll, ha költségvetési gondok lesznek, akkor az nyilvánvalóan a politikai célokat is jelentős mértékben befolyásolja, és nemcsak úgy, hogy kevesebb pénz lesz különböző célok elérésére, hanem egyszerűen Magyarország függőségi helyzete jelentősen megnövekszik. Nem véletlen, hogy 2010 után a legnagyobb erőfeszítések azon a téren történtek, hogy Magyarország visszaszerezze a gazdasági, költségvetési önállóságát.