Infostart.hu
eur:
354.19
usd:
309.95
bux:
139081.97
2026. június 29. hétfő Péter, Pál
Nyitókép: Unsplash

Több százezer adóalanynak üzent most a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) június 1-ig mintegy 400 ezer cégtől vár bevallást a társasági adóról (tao), és több mint 100 ezer társaságtól a kisvállalati adóról (kiva) – hívta fel a figyelmet kedden a hivatal.

A számviteli beszámolót május 31-ig kell letétbe helyezni. A NAV idén is levélben emlékezteti azokat, akik a korábbi években késtek a bevallással vagy be sem nyújtották, hiszen egymillió forintos mulasztási bírságot kockáztatnak, a beszámoló elmulasztásával pedig az adószám is elveszhet -– tették hozzá.

2026. június 1-ig kell az adót megfizetniük a vállalkozásoknak. A számviteli beszámolót május 31-ig a letétbe helyezés mellett közzé is kell tenni elektronikusan, az Igazságügyi Minisztérium honlapjáról elérhető Online Beszámoló és Űrlapkitöltő Rendszerben (OBR).

A NAV kiemelte, fontos, hogy ez a határidő idén vasárnapra esik.

A fejlesztési adókedvezményt igénybe vevő tao alanyoknak egy fontos változásra érdemes figyelniük: módosultak a fejlesztési adókedvezménnyel kapcsolatos adatszolgáltatás szabályai, így már nemcsak azokra az évekre kell adatot szolgáltatni, amikor a vállalkozás ténylegesen igénybe vette a kedvezményt, hanem a kérelem benyújtásától az utolsó igénybevételig minden egyes adóévre – emlékeztetett a NAV.

Az adóhivatal nyomatékosan figyelmeztetett: a kötelezettségek elmulasztása súlyos szankciókat von maga után: a NAV akár egymillió forintos mulasztási bírságot is kiszabhat annak a cégnek, amelyik egyáltalán nem nyújtja be bevallását. Aki pedig a beszámolót nem teszi közzé határidőben első körben 200 ezer forint mulasztási bírságot kaphat, de ha a közzétételről a második felszólításra sem gondoskodik, a NAV törli az adószámát.

A NAV számon tartja a mulasztókat, és idén is emlékeztető levelet küld a határidő lejárta előtt, hogy elkerüljék a komolyabb következményeket.

Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

A befektetők a nap folyamán kiemelt figyelemmel követték az iráni fejleményeket. A hétvégén a felek még újabb támadásokat hajtottak végre egymás ellen, majd vasárnap megállapodtak az ellenségeskedések felfüggesztéséről, valamint arról, hogy biztosítják a hajók szabad áthaladását a Hormuzi-szoroson. A megállapodás tartósságával kapcsolatos bizonytalanság a tőzsdei mozgásokban is visszatükröződött: az ázsiai részvénypiacok vegyesen teljesítettek, Európában iránykeresés jellemezte a kereskedést, miközben az amerikai piacokon kedvezőbb volt a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is maradt a volatilitás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×