Infostart.hu
eur:
354.65
usd:
310.53
bux:
139081.97
2026. június 29. hétfő Péter, Pál
Egy újságköteg és egy laptop az asztalon.
Nyitókép: Getty Images/artisteer

Tessék-lássék – Így áll a cégek nagy része a mesterséges intelligenciához

A magyar cégek döntő többsége, 80 százaléka még nem foglalkozik a mesterséges intelligencia (MI) munkahelyi bevezetésével és szabályozásával, miközben a dolgozók kétharmada már használ valamilyen MI-eszközt magán vagy munkahelyi célokra – derül ki az ESET kiberbiztonsági cég hazai forgalmazójának megbízásából készített reprezentatív kutatásból.

A „MI a baj? - Mesterséges intelligencia, IT-biztonság és mentális egészség” iparági elemzéséből kiderült, hogy az MI-t használók 65 százaléka saját kezdeményezésre alkalmazza ezeket az eszközöket a munkájában, míg mindössze 11 százalékuk használ munkáltató által biztosított megoldást. A válaszadók több mint háromnegyede továbbra is a ChatGPT-vel azonosítja a mesterséges intelligenciát.

A kutatás szerint jelentős a bizalmatlanság és a bizonytalanság az MI használatával kapcsolatban. A megkérdezettek 77 százaléka teljes mértékben egyetértett azzal, hogy az MI által adott eredményeket embernek is ellenőriznie kell. Kétharmaduk (64 százalék) szerint túlságosan megbízunk a mesterséges intelligencia javaslataiban, míg 91 százalék véli úgy, hogy vannak feladatok, amelyeket jobb, ha ember végez.

A válaszadók csaknem háromnegyede szerint túl könnyelműen osztunk meg adatokat az MI-vel, és 51 százalékuk véli úgy, hogy a technológia növeli az IT-biztonsági kockázatokat. A megkérdezettek több mint 70 százaléka szerint ma már nehéz megkülönböztetni az MI-vel készült tartalmakat a valóságtól, és csaknem minden második ember szerint a technológia „elbutítja" a felhasználókat.

A reprezentatív felmérést a Medián végzete 600 fős mintán 2025 novemberében a kiberbiztonsági termékeket gyártó ESET hazai forgalmazójának, a Sicontact Kft. megbízásából.

Címlapról ajánljuk
Órákon belül lépnie kell a lakosságnak, a vízhálózat összeomlása fenyeget – ezek az érintett települések

Órákon belül lépnie kell a lakosságnak, a vízhálózat összeomlása fenyeget – ezek az érintett települések

Van, ahol a lakosság a figyelmeztetés és a korlátozás kiadása ellenére sem spórol úgy, ahogy kellene, sőt, nőtt a vízfogyasztás. Újabb, súlyosabb korlátozásokat rendeltek el, miután az ivóvíz kifogyott vagy vészesen fogy több, Budapest környéki településen.

Magyar Péter: megállás nélkül dolgozik Magyarországért a kormány

Hétvégi kormányülés után, hőségriadó idején tart újabb kétnapos rendkívüli ülést az Országgyűlés, Magyar Péter miniszterelnök ismét felszólalt napirend előtt. Kedden a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről is szavazhatnak a képviselők, akik lefolytatják a vitát az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a polgármesterek fizetéséről is.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×