Infostart.hu
eur:
362.87
usd:
313.28
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Nagyfeszültségű vezeték a havas tájban.
Nyitókép: Getty Images/SOPHIE-CARON

Úgy faljuk az áramot, mint még soha

A rendkívüli hidegben a következő napokban megdőlhet a hazai áramfogyasztási csúcs. A hálózatok jól bírják a hideg és a hó okozta terhelést – mondta az InfoRádióban Mlinkó Csaba, a MAVIR országos diszpécser szolgálatának vezetője.

A hideg időjárás beköszöntével, ahogy az épületek elkezdtek áthűlni, a villamosenergia-felhasználás is jelentősen növekedett hazánkban.

Mlinkó Csaba az InfoRádió érdeklődésére elmondta, hogy a tavalyi évben, 2025. január 20-án 7763 megawattos csúcsterhelést rögzített a MAVIR a magyar hálózaton, amit az idei évben még nem haladtuk meg, illetve a legfrissebb, január 8-i adatok hitelesítése még folyamatban van. Az előzetes adatok mindazonáltal az mutatják, hogy az említett csütörtöki napon 7684 megawatt volt a rendszerterhelés, vagyis vélhetően meg fogjuk haladni a múlt januári értéket, sőt,

a következő napokban el fogjuk érni a 8000 megawattos rendszerterhelést is pillanatértékben

– tette hozzá.

A MAVIR diszpécser szolgálatának vezetője kitért arra is, hogy a nyári csúcsértékben jelenleg 6766 megawattot rögzítettek 2025. június 26-án, tehát az abszolút csúcsok télen születnek.

Miután az országban regionálisan eltérő hőmérséklet tapasztalható, bizonyosan vannak területi különbségek az áramfogyasztás tekintetében is, de a MAVIR ilyen jellegű adatokat, illetve statisztikákat nem végez. Ami a termelői összetételt illeti, elmondta: a mostani időszakban az összes kapcsolt hőszolgáltatást nyújtó erőmű üzemel, tehát azok is, amelyek távhőszolgáltatást nyújtanak. Miként az alapvető erőművek, mint a Paksi Atomerőmű, a Mátrai Erőmű, illetve a gázturbinás erőművek.

A PV-termelés, miután a teljes országot befedte a hólepel, jelentősen visszaesett. Azon berendezések, amelyeknek megoldott a tisztítóberendezése, mozgathatók, vagy olyan a dőlésszögük, hogy le tudott csúszni róluk a hó, természetesen termelnek, de összességében

szignifikánsan visszaesett a naperőművi termelés az elmúlt napokban

– mondta Mlinkó Csaba.

Az éves, illetve rendszeres karbantartásnak köszönhetően a MAVIR hálózata a most tapasztalható szélsőséges időjárási körülmények között is megbízhatóan ellátja a feladatát, és nincs veszélyben a hazai áramellátás – hangsúlyozta a szakember.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartja a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Pakson van. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni. Elveszi a kormány az MKIF-től az egyik autópálya-szakasz üzemeltetését. Felfüggesztették számos kiemelt beruházás engedélyét. Szeptemberre a kormány elé kerül a KRESZ-módosítás.

„Isten kezében vagyunk” – magyar idegenvezető a horvátországi erdőtűz közvetlen közeléből

Az ország történetének legsúlyosabb erdőtüze pusztít Horvátországban. A térségből ezer helyi lakost és turistát menekítettek ki, köztük 58 magyart, 36 ember megsérült, heten életveszélyes állapotban vannak. 45 magyart egy sportcsarnokban helyeztek el. Drámai helyszíni beszámoló.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×