Infostart.hu
eur:
363.03
usd:
323.33
bux:
147604.76
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Getty Images

Négy magánszemély kapott összesen 75 milliós bírságot bennfentes kereskedelem miatt

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 74,75 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki négy magánszeméllyel szemben, és feljelentéseket tett a bennfentes kereskedelmet és bennfentes információ jogosulatlan közzétételét tiltó jogszabályok megsértése miatt.

Az MNB közleménye szerint a magánszemélyek bennfentes információt szereztek az OPUS GLOBAL Nyrt. részvényvisszavásárlási bejelentése előtt, majd ezt felhasználva adtak tőzsdei megbízásokat. További két magánszemélynél szintén felmerült a bennfentes kereskedés gyanúja, de esetükben a jegybank a jelenlegi jogszabályi keretek között csak korlátozottan fért hozzá a bizonyításhoz szükséges információkhoz, így ez eljárást bizonyíthatóság hiányában lezárta.

A jegybank a rendelkezésére álló bizonyítékokat átadta a szélesebb eszköztárral bíró nyomozóhatóságoknak

– közölte a Magyar Nemzeti Bank.

A jegybank hivatalból indított több piacfelügyeleti eljárása során – egyebek mellett – azt vizsgálta, hogy több magánszemély tőzsdei megbízásai kapcsán sérültek-e a piaci visszaélésekről szóló európai uniós rendelet (MAR) bennfentes kereskedelem tilalmáról szóló rendelkezései. A piacfelügyeleti eljárások az OPUS GLOBAL Nyrt. (OPUS) 2023. július 21-én délután közzétett részvényvisszavásárlási bejelentését közvetlenül megelőző időszakot vizsgálták.

Az MNB vizsgálatában érintett magánszemélyek az OPUS bejelentésének napján, az azt néhány órával megelőzően elérhető árfolyamon vásároltak a tőzsdei kibocsátó részvényeiből, amelyeket pár nappal, héttel ezután kedvezőbb árfolyamon, nyereséggel értékesítettek.

A felügyelet megállapította, hogy négy vizsgált magánszemély az OPUS közzététele előtt tudomást szerzett a bennfentes információnak minősített részvényvisszavásárlási programról, majd ennek birtokában adtak tőzsdei megbízásokat, ami tiltott bennfentes kereskedelemnek minősült.

Egy magánszemély a megbízások egy részét nem saját javára, hanem további személyek részére, azok finanszírozásával hajtotta végre, illetve másoknak is – annak kifejezett bizalmas jellegére is utalva – jogosulatlanul továbbadta a bennfentes információt. Mindezek nyomán

az MNB határozataiban a négy magánszemélynek 40 millió, 11 millió, 10 millió, illetve 3,75 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki

a bennfentes információk birtokában végzett kereskedés, illetve egyikük esetében további 10 millió forint bírságot rótt ki a bennfentes információk jogosulatlan közzététele miatt. A bírságösszegek meghatározásánál az MNB figyelembe vette, hogy a személyek tevékenysége alkalmas volt a pénzügyi rendszerbe vetett befektetői közbizalom veszélyeztetésére és a tőkepiac átláthatóságának a megsértésére.

További két magánszemély a vizsgált időszakban szintén oly módon kereskedett, amely a jogellenes magatartás gyanúját felvetette. Az MNB a piacfelügyeleti eljárás során a bizonyítás szempontjából kiemelt jelentőségű információkat (így például az adott időszakra vonatkozó híváslistákat) nem tudott megismerni a jelenlegi jogszabályi keretekre tekintettel, így azt a bizonyíthatóság hiányára tekintettel lezárta.

A jegybank a bennfentes kereskedelem, illetve a bennfentes információ jogosulatlan közzétételének gyanúja miatti megtette feljelentéseket, egyebekben minden releváns bizonyítékot a nyomozó hatóságok rendelkezésére bocsátott. Abban a kérdésben, hogy egy adott személy követett-e el bűncselekményt, a bíróságot, az ügyészséget és a nyomozó hatóságot nem köti a közigazgatási eljárásban hozott döntés és az abban megállapított tényállás, hiszen az ügyek felderítésére szélesebb bizonyítási eszköztár áll a nyomozó hatóságok rendelkezésére.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×