Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
325.41
bux:
143643.6
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Húszezer forintos bankjegyek.
Nyitókép: Pixabay

Elemző: nem érdemes a forint ellen fogadni

Működik az MNB mestertervének első fázisa, a magas kamat tartósan támogatja a forintot.

A geopolitikai feszültségek, a vámháború, és az energiapiaci „para” közepette nyolc százalékot erősödött a forint, több dolog indokolja, miért nem érdemes továbbra sem a forint ellen fogadni – mondta el Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője a Portfolio-nak, amelyet az Index szemlézett.

A vezető elemző kiemelte, ha rajta múlna, az év szava idén a „carry” lenne. A carry trade stratégia lényege, hogy a befektetők alacsony kamatozású devizában vesznek fel hitelt, és ezt magasabb kamatozású devizába, itt éppen forintba fektetik be. A magyar alapkamat tavaly szeptember óta 6,5 százalékon áll, a globális kamatkörnyezet pedig „lefelé mozdul”, verhetetlen üzletet jelent a forint, jelentette ki Virovácz Péter.

A szakértő elmondta, meglátása szerint a befektetők minden sokkot képesek kiülni egy ilyen haszon reményében, hiszen a „fundamentális országkockázat” jóval csekélyebb a potenciális nyereségnél.

Az elmúlt hónapok inflációs adataiból már ki is olvasható az erős forint hatása, azon tételek esetében, ahol jelentős az importhányad, például élelmiszereknél és tartós fogyasztási cikkeknél, az árnyomás „mérsékeltebb pályán alakul” a megszokottnál, tette hozzá.

Virovácz Péter hangsúlyozta: a Magyar Nemzeti Bank mestertervének első fázisa működik. A magas kamat tartósan támogatja a forintot, a forint erősödése pedig beindítja a még mindig magas infláció mérséklődését, továbbá az inflációs várakozásokat is segíthet letörni, fogalmazott.

Az ING Bank hivatalos előrejelzése az idei év végére 385-ös euró-forint árfolyammal számol. Ez ugyanakkor az előrejelzési sáv tetejét jelenti, az előrejelzés a 380-385 forintos sávban mozog. Virovácz Péter szerint „ideje újragondolni a régi reflexet, hogy mindig a sáv gyenge oldalát használják az előrejelzés pontbecsléseként”.

Hozzátette, látható, hogy a költségvetési lazítással kapcsolatos bejelentések után egy „elpattanó forint” jó lehetőséget nyit a forint melletti hosszú (long) pozíciók bővítésére. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter nemrégiben bejelentette, a kormány 5 százalékra emeli az idei és jövő évi hiánycélt is – írta meg az Infostart.

Egyáltalán nem nehéz elképzelni, hogy az év végére akár a 370-375-ös sávban mozogjon a forint

– mondta el Virovácz Péter. Hozzátette, a választások közeledtével lehet némi turbulencia a piacokon, de ha az MNB kitart a magas kamatok mellett, a likviditási folyamatok az előrejelzések szerint alakulnak, és a fiskális politika gondolkodásmódja sem változik, akkor egy „ezen a szinten történő tartósabb oldalazás is elképzelhető 2026 folyamán”.

Címlapról ajánljuk
Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt
dízelár

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.

Kötelező drog- és alkoholtesztet vezettetne be Magyar Péter az Országgyűlésben – megszólal az elemző

Magyar Péter miniszterelnök arról beszélt a hét elején a parlamentben, hogy itt az ideje kötelező, de előre be nem jelentett drog- és alkoholtesztet bevezetni az Országgyűlésben. Az ülést a Fidesz-páholyból Nagy Attila Tibor politikai elemző is figyelemmel kísérte. Véleménye szerint az elképzelés kissé morbid és megdöbbentő, amely a helyszínről nézve egy hirtelen ötletnek tűnt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát  – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Az Egyesült Államok és Európa lassan egy közös békecsomag felé halad az orosz–ukrán háború lezárására, amely gazdasági és biztonsági garanciákat kínálna mindkét félnek - írta a Washington Post. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. A legfrissebb jelentések szerint Ukrajna nagyszabású dróntámadást indított az orosz főváros ellen – számolt be a TASzSz. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×