Infostart.hu
eur:
363.66
usd:
325.04
bux:
144727.48
2026. október 14. szerda Helén
A Szolnok és Fonyód között közlekedő Napfürdő Expressz Balatonvilágosnál 2021. július 11-én. A nyári menetrend bevezetése óta a Balaton déli partjára az új emeletes KISS motorvonatokkal is el lehet jutni a fővároson át a Szob–Vác–Fonyód, valamint a Szolnok–Cegléd–Fonyód útvonalon.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Megvalósulhat a régóta várt álom a Balatonnál

Idén novemberre várhatóak a tervezési szerződések, a megvalósíthatósági tanulmányok pedig 2026 tavaszára készülhetnek el; a kormány 2015-ben vállalta a balatoni körvasút megvalósítását.

„A Balaton körbevonatozhatósága az itt élők és az ide utazó turisták számára egyaránt kiemelt fontosságú” – mondta a Móring József Attila országgyűlési képviselő, a Dél-Dunántúl fejlesztéséért felelős kormánybiztos a VG-nek.

A politikus korábban Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszterrel szerepelt egy videóban a balatoni körvasút ügyében. A miniszter akkor úgy fogalmazott: abban bízik, hogy a Balaton össze fogja kötni az embereket, mert szerinte „jelen pillanatban közlekedés szempontjából inkább elválaszt, mint összeköt”.

Móring József Attila a lapnak a körvasútról elmondta: a tó körüli borászatok és vendéglátó helyek közvetlenül elérhetőek lesznek átszállás, közlekedési eszközök váltása nélkül. „A Balaton, mint az ország első számú turisztikai desztinációja ezáltal még vonzóbbá válik” – tette hozzá.

Az elmúlt tíz évben több a Balaton körüli vasútfejlesztést is érintő kormányhatározat született, Magyarország azonban számos fejlesztési projekthez nem férhetett hozzá az EU-s források egy részének visszatartása miatt, így a balatoni körvasút finanszírozása is bizonytalanná vált – jegyzi me a lap.

Pár kilométer

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumtól a VG úgy értesült, hogy a Balatonfüred–Tapolca–Keszthely vasútvonal villamosításával összesen 77 kilométeren szűnik meg a sebességkorlátozás, valamint 9 kilométeres villamosított vonalszakaszt építenek Lepsény és Balatonakarattya között.

A közlés szerint a fejlesztések közös elemei a hiányzó vagy korszerűtlen utasforgalmi létesítmények kiépítésének és fejlesztésének, akadálymentesítésének és a környezetvédelmi beavatkozásoknak az előkészítése. A projektek keretében előkészítik továbbá a közlekedés biztonságát érintő infrastruktúra-elemeket is.

A minisztérium hozzátette, hogy idén novemberére várható a tervezési szerződések megkötése, a megvalósíthatósági tanulmányok 2026 tavaszára készülnek el. Ezt követően indulnak az engedélyezési és kiviteli tervek, a szükséges engedélyek beszerzése, valamint a kivitelezéshez szükséges tenderdokumentáció összeállítása.

„A déli parton a vonal teljes felújítása nemrég megtörtént, jelenleg több állomásépület korszerűsítése zajlik” – mondta Móring József Attila. A kormánybiztos hangsúlyozta, hogy építeni kell pár kilométeres vágányszakaszt kell a tó keleti medencéjében, és fizikailag megoldottá válna a körbevonatozás lehetősége. „Ha ez megvalósul, nagyban hozzájárul az egész éves Balaton program sikeressé tételéhez” – jelentette ki.

Címlapról ajánljuk
Deák András az amerikai szál felbukkanásáról: nem kell a Molnak minden áron megvennie a NIS-t

Deák András az amerikai szál felbukkanásáról: nem kell a Molnak minden áron megvennie a NIS-t

Fordulat jöhet a Mol szerbiai üzletében, a szerb elnök legalábbis jelezte nem zárható ki, hogy Oroszország inkább amerikai befektetőknek értékesíti a szerb olajvállalatban meglévő tulajdonrészét. Az ügyben Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének tudományos főmunkatársa segített tisztábban látni.

Kapitány István cáfolt: „egyetlen dologról mondtam le: a fizetésemről”

Október 13-án váratlanul lemondott Tótth András energetikai államtitkár, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium közlése szerint személyes okok miatt. Értesülések hírbe hozták a gazdasági és energetikai minisztert, különösen Tárkányi Zsolt posztja után.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Sokkoló támadás érte Moszkvát, az oroszok hallani sem akarnak a békéről - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Sokkoló támadás érte Moszkvát, az oroszok hallani sem akarnak a békéről - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Kiszivárgott egy új béketerv a háború lezárására: ezúttal egy európai-amerikai javaslatról van szó, amely négy pontban vetne véget a 2022 óta tomboló orosz-ukrán harcoknak. A Kreml egyelőre hűvösen reagált a felvetésre, az amerikaiakkal kötött dízelalkunak viszont nagyon örülnek, mivel ez az állami bevételek növeléséhez és a hadiipar finanszírozásához is közvetetten hozzá fog járulni majd. Tegnap este, ma hajnalban súlyos támadás érte Kijevet: a főváros legnagyobb hőerőművét és egy 9 emeletes magasházat is rakétacsapás ért. Moszkvát közben rekordközeli dróncsapás érte: a légvédelmi erők több mint 500 drónt lőttek le a főváros térségében. A donyecki fronton a helyzet hetek óta változatlan, viszont délen, Zaporizzsjában látható eredményei vannak az oroszok Huljajpole felől induló offenzívájának. Cikkünk folyamatosan frissül a háború legfontosabb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×