2025 tavaszán Londonban egy kissé hűvös, de derűs reggelen John Healey védelmi miniszter mosolyogva állt a Whitehall egyik termében, és egy olyan mondatot mondott, ami egyszerre volt ígéret és figyelmeztetés: „Ez a rekordösszegű beruházás megmutatja, hogyan tesszük a védelmet a növekedés motorjává, támogatva a brit munkahelyeket és fellendítve az egész gazdaságot.”
Nem csupán egy szónoki fordulat volt ez. A brit kormány épp akkor mutatta be a tízéves védelmi ipari stratégiáját, amely a hidegháború óta a legnagyobb kiadásnövekedést hozza. A brit kormány egyértelműen háborús üzemmódba kapcsolt. A cél világos, elrettenteni a nem baráti országokat, egyben megerősíteni az euroatlanti biztonságot, miközben a gazdaság motorját is magasabb fokozatba kapcsolják.
A kormány nem pusztán több tankot és drónt akar, hanem egy olyan gazdasági ökoszisztémát, ahol a védelmi ipar multiplikátorhatása beindítja az egész nemzetgazdaságot. 2024-ben a védelemre fordított kiadások a GDP 2,3 százalékát tették ki, 2027-től pedig ez az érték 2,5 százalékra nő majd, ami a következő parlamenti ciklusban 3,0 százalékra fog emelkedni a kormány tervei szerint.
Ezeknek a számoknak nagyon komoly gazdasági hatásai lesznek. Az Egyesült Királyság védelmi, repülőgépipari és biztonsági iparát képviselő ADS becslése szerint 50 ezer új munkahely jöhet létre, a szektor hozzáadott értéke pedig 15 milliárdról 23,5 milliárd fontra emelkedhet. Ha ez megtörténik, akkor az Egyesült Királyság valóban védelmi ipari nagyhatalom lehet.
De miért olyan fontos mindez?
Mert a védelmiipar olyan, mint egy olyan inkubátor, ahol a hadikiadásokból civil technológiák születnek.
A GPS, az internet, a szenzorok vagy éppen az AI egyik-másik alkalmazása mind katonai laborokban indult világhódító útjára. A mostani stratégia 400 millió fontot különít el innovációra. Ennek célja az, hogy a brit mérnökök és kutatók továbbra is képesek legyenek forradalmi technológiákat alkotni, legyen az lézerfegyver, hipergyors drón vagy mesterségesintelligencia-vezérelt logisztikai rendszer.
A Defence Growth Deals keretében pedig regionális klasztereket hoznak létre Plymouthban, Dél-Yorkshire-ben vagy épp Skóciában. Ennek hatásaként a helyi vállalkozások, egyetemek és önkormányzatok közreműködését várják. Így a védelmi megrendelésekből nemcsak London profitálna, hanem a brit vidék is.
A háborús tempónak természetesen ára is van. Ha a költségek elszállnak, ha a projektek nem készülnek el időben, a stratégia elveszítheti hitelességét. Oliver Wyman elemzése szerint a fenntarthatóság hiánya a legnagyobb kockázat. Ha a politika nem lesz fegyelmezett, akkor a program nem gazdasági növekedést eredményez majd, hanem csupán magas államháztartási hiányt.
A pozitív forgatókönyv szerint sikerül végigvinni a beszerzési reformot, a pazarlás csökken, a reakcióidő rövidül, és az egész rendszer hatékonyabb lesz. Ez pedig nem csak katonailag, hanem gazdaságilag is komoly előnyt jelenthetne a szigetországnak.
A háborús narratíva tehát nem csupán egy a parlamenti retorikák közül, hanem a gazdaság motorja is lehet.
A megrendelések, a beruházások és a technológiai áttörések átalakítják a gazdaság térképét. A védelmi kiadások nem csupán lyukak a költségvetésben, hanem egyben befektetések is a jövőbe. Munkahelyekbe, exportképességbe, innovációs versenybe.
Azaz a háború nem feltétlenül a gazdaság ellensége. Lehet annak hajtóereje is. Feltéve persze, hogy úgy fokozzuk a védelmi kiadásokat, hogy közben nem veszélyeztetjük a békés jövőt. Ha ugyanis ezek a költések nemcsak a gazdaságot építik, hanem valós konfliktusokat és rombolást okoznak, akkor a bemutatott programok teljes hatása egyértelműen negatív lesz a britek életminőségére.
A cikk szerzője Sebestyén Géza az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője, a BCE egyetemi docense








