Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.16
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Concept of wealth, personal savings and collecting money for retirement
Nyitókép: Bence Bezeredy/Getty Images

Korányi G. Tamás: most túlértékelt a forint, és ennek két oka is van

Az elmúlt hónapban a forint árfolyama töretlenül emelkedett, csütörtökön is csúcsra járt a dollárral és az euróval szemben is. A forint jelenleg túlértékelt, de ez leginkább a dollár gyengülésének volt köszönhető és az is segíti, hogy a jegybank inkább a kamattartás mellett van – mondta el az InfoRádió Reggelinfó című műsorában Korányi G. Tamás tőzsdei szakértő.

A magyar alapkamat 6,5 százalékos, ami nagyon magas, miközben az országspecifikus CDS-felár csökkent 20 bázisponttal, tehát több mint 4 százalék a kamatelőny az euróhoz képest, ezért megéri forintban tartani a külföldi befektetőknek a pénzüket, ráadásul eddig az árfolyam is ezt támasztotta alá, vagyis van egyfajta beáramlás – mondta az InfoRádióban Korányi G. Tamás. A tőzsdei szakértő hozzátette: az euró az elmúlt egy hónapban 1,5 százalékot gyengült a forinthoz képest.

„A dollár 3 százalékos gyengülése az euró–dollár árfolyam miatt következett be, de

ez a 1,5 százalék egy hónap alatt, illetve ha január óta nézzük, akkor 5 százalék, már figyelemre méltó,

mert közben a magyar infláció magasabb, mint az eurózónáé, kilenc hónap alatt van egy 1,5 százalékos inflációs többlet. Úgyhogy az a kérdés, hogy ezt a háromnegyed év alatt megtörtént 6,5 százalékos reálfelértékelődést mennyire tekintjük reálisnak, javult-e ennyit a magyar gazdaság. Nyilván nem, alapvetően itt egy túlértékelt forintról van szó, amit az támogathat, hogy az MNB különböző okokból inkább a kamattartás mellett van. A jegybankban tartanak attól, hogy az inflációs várakozások magasak a lakosságban, másrészt ha jövőre kivezetik az árstopot, az akár másfél százalékos azonnali inflációs többletet is okozhat. Az MNB láthatóan óvatos, ezért a befektetők, akik a forintra tesznek, arra számítanak, hogy idén nem lesz kamatvágás, marad a 6,5 százalékos alapkamat. Ez erősíti a forintot" – összegzett Korányi G. Tamás.

Még egy szempontot említett a tőzsdei szakértő: amikor a külföldi befektetők a magyar részvényeket alapvetően euróban számolják. Így például az OTP vagy a Mol 7 százalékos korrekciója egy külföldi befektető számára a 1,5 százalékos forinterősödés csak 5,5 százalék volt. Tehát az erősödő forint miatt euróban akkor is növekedne az ár, ha forintban szinten maradna.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×