Infostart.hu
eur:
364.28
usd:
319.32
bux:
151644.02
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke előadást tart a 63. Közgazdász-vándorgyűlésen Veszprémben, a Pannon Egyetem aulájában 2025. szeptember 4-én.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Varga Mihály: nézzünk szembe a tényekkel

Az MNB az elmúlt fél évben a stabilitásorientált szemlélet mentén törekedett és törekszik az árstabilitás elérésére, az infláció mérséklésére, és piaci reakciók alapján azt tapasztalják, hogy ezt hatékonyan teszi – jelentette ki Varga Mihály jegybankelnök a 63. Közgazdász-vándorgyűlésen, Veszprémben.

Bár a világgazdaság egésze és ezen belül Európa lassított a korábbi növekedési lendületéhez képest, a hazai GDP adat nem túl kedvező és az infláció is a korábban vártnál lassabb ütemben tér vissza a 2010-es évek végének szintjére – mondta előadásában a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

„Nézzünk szembe a tényekkel. Az elmúlt 12 negyedévből hét alkalommal csökkent a GDP negyedéves bázisa. Tizenkettőből hét alkalommal. Ugye

hasonló csak a 2007-es, 2008-as világválság alatt fordult elő a rendszerváltozást követően”

– fogalmazott Varga Mihály.

A jegybank elnöke azt mondta mélyebb okai vannak annak, hogy gyenge a hazai GDP-adat. „Azt látjuk, hogy a GDP tekintetében picit alatta vagyunk az Európai Unió átlagos GDP-növekedésének, és alatta vagyunk a V3-as országok növekedésének is. Mi ennek az oka? Három tényezőt nézzünk meg fogyasztás, beruházás, export. Ha az exportot nézzük, azt mondhatjuk, hogy többé-kevésbé rendben vagyunk. Ami a magyar gazdaságot húzza jelenleg, az egyértelműen a fogyasztás, de ami a kritikus helyzetet mutatja, ez a beruházások állapota” – fejtette ki.

Varga Mihály hozzátette: a gyenge konjunktúra egyre inkább megjelenik a munkaerőpiacon is, a létszám alakulásában, illetve a bérnövekedés lassításában.

Az MNB elnöke szólt az Otthon Start programról is. Elmondta 2025 második negyedévében a lakáshitelállomány 13 százalékkal nőtt az előző évihez képest, az országos lakásárak pedig csaknem 16, a budapesti lakásárak pedig több mint 24 százalékkal emelkedtek. Közölte, hogy a jegybank úgy látja, hogy amennyiben az új fejlesztések kínálata nem bővül kellő ütemben, akkor a kereslet megugrása árnyomást gyakorolhat a piacra, az MNB ezért kiemelt figyelemmel kíséri a folyamatokat.

Varga Mihály azt is hangsúlyozta, hogy a magas infláció nem tesz jót a növekedésnek és a felzárkózásnak. Az MNB elnöke ezt követően az árfolyam kérdésére is kitért. „Az elmúlt évek tapasztalataira visszatekintve azt állapíthatjuk meg, hogy le kell számolni azzal az elképzeléssel, miszerint a gyengébb árfolyam kedvez az exportnak és így a gazdasági növekedésnek.

Nem lehet a felzárkózást az árfolyam leértékelésére alapozni”

– emelte ki.

A forint hosszú ideig eltért a régiós devizák teljesítményétől, ez a kedvezőtlen jelenség azonban mára már megszűnt, összegezte Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az EU lezárja a vitát Magyarországgal, indulhat 4,2 milliárd euró

Az EU lezárja a vitát Magyarországgal, indulhat 4,2 milliárd euró

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat ismét elérhetővé Magyarország számára, valamint helyreállhat az érintett magyar egyetemek hozzáférése az Erasmus+ és a Horizont Európa programokhoz – közölte a brüsszeli testület szerdán.

„Sikerült már kinyitni az aktákat?” – Magyar Péter élesen válaszolt az ügyészségnek

„Amikor maffiózókat védelmeztek, nem vagytok ilyen önérzetesek” – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Legfőbb Ügyészség kedden késő este kiadott közleményére.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
Tisza-kormány: apad a Tisza a Medián szerint, Magyar Péter átírná a mentelmi szabályokat

Tisza-kormány: apad a Tisza a Medián szerint, Magyar Péter átírná a mentelmi szabályokat

Az Európai Bizottság javasolja a Magyarországnak még befagyasztva tartott 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás felszabadítását – jelentette be Ursula von der Leyen, hozzátéve, hogy ezzel a közérdekű vagyonkezelő alapítványok által fenntartott egyetemek is visszatérhetnek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba; a döntéshez még a Tanács jóváhagyása kell. Tovább éleződik az ügyészség körüli konfliktus: hatóság félrevezetése, hamis vád és bűnpártolás minősített esete miatt tett feljelentést az aranykonvojügyben az ukrán pénzszállítókat képviselő ügyvédi iroda, miután Magyar Péter éjjel kommentekben üzent a Legfőbb Ügyészségnek. A Medián friss felmérése szerint a biztos szavazók körében 4 százalékponttal csökkent a Tisza Párt támogatottsága a nyár közepe óta, a Fideszé pedig ugyanennyivel nőtt, a kormánypárt azonban így is 64–27 arányban vezet. Lannert Judit bejelentette, hogy év végére elkészül az új oktatási stratégia, és két lépcsőben indul a nevelést segítő, valamint a technikai dolgozók bérrendezése. A szerdai kormányzati fejleményekről percről percre tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×