A tartós csapadékhiány miatt július első két hetében több halastó lehalászását is megkezdi a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. A halállomány egy részét értékesítik, egy részét más tavakba helyezik át, egy részét pedig várhatóan a Balatonba telepítik.

Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője az InfoRádióban megerősítette, hogy nagy bajban vannak a halastavak, ezért éppen most kérvényezték az aszályvédelmi bizottságtól, hogy a kármentés részeként a lehalászott tavakból szivattyúzhassák át a maradék vizet egy másik halastóba, hogy legalább azt meg lehessen menteni, és ennek a költségeit is térítsék meg. A szóvivő jelezte, a szivattyúzásnak még ott is megvan a lehetősége, ahol még van szabad felszíni víz, de gravitációsan már nem tud befolyni a halastavakba.

„Igazán nagy bajban a dunántúli halastavak vannak. A Dunántúlon az év közben lehulló csapadék táplálja a halastavakat, és ez sajnos megszűnt, annyira kevés csapadék jött – és amikor jött, volt egy kis vegetáció, kikeltek a növények és megfogták a vizet” – mondta Lévai Ferenc. Azt is kiemelte, hogy a tavakat alulról a talajvíz apasztja, míg felülről a napsugárzás: naponta két centiméter víz párolog el, azaz egy kánikulai hónapban hatvan centi hiányzik a tavakból.

„Szó szerint elpárolognak a vizeink”

– tette hozzá.

A gazdálkodók helyzetét rontja, hogy az a mezőgazdasággal ellentétben nincs aszálykár-biztosítás, a halakat nem tudják megmenteni, legfeljebb az állam segíthet néhány megoldással. A szóvivő hangsúlyozta, hogy míg 4,5 millió hektár szántó van Magyarországon, halastó egyre kevesebb, már csak 24 ezer hektár, viszont ezen a kis területen olyan ökoszisztéma él, amely a mezőgazdasági termőterületen nincsen.

„Mi 500 éve is így gazdálkodtunk, nincs antibiotikum, nincs vegyszerhasználat. Nálunk valódi az élet a szitakötőlárvától, a gyíktól, a békától, az összes létező madártól, ami védett. Minden itt van nálunk ebben a csöpp kis természeti tengerben, amit látunk magunk körül. Itt az élet. Ha valaki bemegy egy 100 hektáros kukoricatáblába, a világon semmivel nem találkozik” – magyarázta a szakember, és hozzátette, most az aszály miatt ez a rendszer omlik össze, és nem csak a gazdálkodóknak okoz károkat. Ezért tartja fontosnak, hogy a halastavakat a következő időszak aszályprogramjában lehetséges vízvisszatartási lehetőségként kezeljék.

„Nagyon jó a vizet a tájba program, csak már nincs vizünk.

A halastavak akkor is üresen vannak, amikor ősszel lehalásztuk őket, és föl tudják fogni azt a csapadékot, ami akkor jön, amikor senkinek nem kell” – mondta Lévai Ferenc, és hozzátette, a halastavak elmaradt kotrásának a pótlásával még 150 millió köbméter víznek lehetne helyet biztosítani a halastavakban, és ennek „minden egyes cseppje aranyat ér ebben az országban”.

A most kényszerből lehalászott állományt csak nyomott áron lehet értékesíteni, ami jelentős gazdasági veszteséget is jelent a szóvivő szerint. Ez az ágazat egyébként is csak három-négy százalékos nyereségtartalmat ígér, és már csak azok dolgoznak ebben a szakmában, akik szerelemből csinálják. A mostani gazdálkodók gyerekei nem látják ebben a jövőt, racionálisan gondolkodva inkább másként hasznosítják még a halastavak területét is. Nem véletlen, hogy

folyamatosan csökken a halastavak száma, az elmúlt néhány évben 3-4 ezer hektárnyit vett el az aszály.

Lévai Ferenc elmondta, hogy az alföldi halastavak jobb helyzetben vannak, mert ott az ötven évvel ezelőtt kiépített öntöző-csatornarendszer táplálja a tavakat is. Szerinte ezért elkerülhetetlen lesz, hogy a Dunára és a Tiszára gátakat, duzzasztóműveket építsenek, mert „az ország alól a két hatalmas folyó elviszi a vizet, kiszívja még az altalajvizet is”. Felidézte, hogy az elmúlt két évben Szolnoknál a Tiszába több víz folyt be a Homokhátság meg az Alföld felől, mint amennyi a folyó felső szakaszáról érkezett. „Nem ússzuk meg, kell gondolkodnunk azon, hogy mi a következő teendő, így az ország ki fog száradni” – mondta.