Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 12. vasárnap Gyula
Nyitókép: Pexels.com

Jobb lenne olyan gyümölcsöt választani, amelyik nem utazott tízezer kilométert

A globális és a hazai, azaz a magyar gyümölcstermelést vette górcső alá friss elemzésében az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány. A részletekről Szigethy-Ambrus Nikoletta elemzőt kérdeztük.

Magyarországon az import évek óta magasabb szinten van, mint az export: a behozatal a szomszédos országokból, illetve a hagyományosan tekinthető déli országokból áramlik legfőképpen az országba, míg a kivitel (alma, körte, meggy, szőlő és egy egyéb bogyós áru) jellemzően a regionális országokba irányul – ismertette az InfoRádióban Szigethy-Ambrus Nikoletta.

Elmondása alapján a behozatal zömmel azokból az országokból történik, amelyek a globális számokban is nagyban megjelennek, például nálunk is gyakori, hogy Iránból importálunk gránátalmát, de a törökországi, tunéziai, spanyol, holland és német termékek is megjelennek a boltok polcain.

Hogy van-e a gyümölcstermelésének globális vezető hatalma, közölte: az elmúlt években kialakult egy stabil rangsor, ami tartja magát. A 2023-as adatok alapján Kína – közel 270 millió tonnányi gyümölcs betakarításával – toronymagasan vezet a többi országgal szemben: a világ zöldség- és gyümölcstermesztésének az 50 százalékát adja. A termesztési adatokban ezután „törés” látható, majd Indiával, Brazíliával és Törökország következik. A tízes mezőnyt Irán zárja.

Kínának a teljesítményéhez nagyban hozzájárul az, hogy nagyon rugalmasak a technológiai változatosságnál, számos olyan tényezőt használnak és fordítanak a javukra, amelyek egyébként más országokban nem lennének ennyire meghatározók. Ebből a szempontból a kínai termelők a lehető legtöbb technológiai megoldást bevetették annak érdekében, hogy akár a belső keresletüket el tudják látni, és emellett akár a termelésben is az első helyre tudjanak kerülni – tette hozzá.

Többek között az üvegházakban történő termesztést, az ellátási menedzsmentet és az e-kereskedelmet is folyamatosan fejlesztik: például a 2015-ös adatokhoz képest 2023-ra 35 százalékkal nőtt meg Kínában az online gyümölcs- és zöldségeladásoknak az aránya éves szinten, ami arra ösztönzi a belső termelőket, hogy még többet termeljenek – mondta az Oeconomus munkatársa.

Kína a modern gyümölcstermelésben tulajdonképpen az egész világot legyorsulta, és globális szinten is olyan pozíciót ért el, ami megdönthetetlen. Olyan technológiákat alkalmaz és olyan megoldásokat vet be a gyümölcs- és zöldségtermesztésben is, ami tulajdonképpen az ország minden területén alkalmazható, és mivel egy nagyon változatos földrajzi fekvésű országról beszélünk, ezért nagyon jól tudnak alkalmazkodni például az éghajlati viszonyokhoz. Tehát Kína ebből a szempontból nagyon ügyesen használta ki a technológia adta lehetőségeket – ismételte meg a szakértő.

Magyar export

2023-ban a betakarított terület alapján Magyarországon a szőlő- és az almatermesztés vezetett. Szőlőt 57 528 hektáron takarítottak be, almát pedig 22 786 hektáron. A termésmennyiség tekintetében ugyancsak hasonló adatokat láthatunk. A szőlő és alma mellett a meggy termésmennyisége kiemelkedő arányú, amely a belső értékesítés mellet magas exportértéket is képvisel – derül ki a kutatásból.

Szigethy-Ambrus Nikoletta arra is kitért, hogy az alma és a körte mellett magas a dinnye, illetve egyéb termékeknek is az exportja, például a kajszi- és őszibaracké – abban az esetben, ha a termés kellőképp megfelelő ehhez. Az exportnál főképp a lokális piacokra, úgymint Ausztria, Szlovákia, Szlovénia, Csehország, Németország jut ezekből a magyar termékekből, de bizonyos magyar gyümölcsökkel például Egyiptomban, Szaúd-Arábiában vagy Kuvaitban is találkozhatunk.

Visszakanyarodva az almára, az elemző emlékeztetett, hogy Magyarországon az almapiac a múltban igencsak kiterjedt volt, olyannyira hogy az amerikai piacokra is jutott szabolcsi gyümölcs, ami olyan értékes, prémium áru volt, hogy selyempapírba csomagolva szállították. Nem mondaná, hogy ennek már vége, de mint fogalmazott, erőteljesen lecsökkentek a hazai számok, ami a különböző környezeti ártalmaknak is köszönhető, lásd megváltozott időjárási viszontagságok, bizonyos kártevők megjelenése, elszaporodása, valamint a munkaerőhiány, ami a gyümölcstermesztésben dolgozók helyzetét nagyban nehezíti. Ezekre a fókuszpontokra nemcsak itthon, hanem az egész világon megoldást kell találni a következő évtizedekre – emelte ki.

Megváltozott szokások

Az Oeconomus elemzője szerint a divat és a közösségi médiában látott tartalmak nagyon erősen képesek befolyásolni azt, hogy milyen gyümölcsöket vásárolunk és mik jelennek meg a boltok polcain. Míg néhány évvel ezelőtt például avokádót vagy duriánt nem is nagyon lehetett látni itthon, ma már jóformán a sarki zöldségesnél vagy gyümölcsösnél is találni ilyen árukat, de ezeknél egzotikusabb termékek is megjelentek, mint mondjuk a licsi vagy a sárkánygyümölcs. Megismételte, a különböző közösségi platformokon az egyes influenszerek vagy közösségi tartalmat gyártó személyek teljes mértékben képesek befolyásolni a hazai keresletet azzal, hogy ők milyen termékeket fogyasztanak.

A gyümölcsfogyasztási szokásokra természetesen a globalizáció is hatással van, hiszen a külföldre való utazással, azzal, hogy egyre többen járnak akár ázsiai országokban, megnő az igény arra, hogy az ottani termékek is megjelenjenek idehaza, ezt az igényt pedig a boltok igyekeznek is kielégíteni. Az elemző kiemelte: a fenntarthatóság szempontjából mindenképpen az lenne a legelőnyösebb, ha szezonális gyümölcsöket fogyasztanánk, és ha azok nem utaznának tízezer kilométert, de érthető módon egy olyan világban élünk, amikor ez nem biztos, hogy teljes mértékben megvalósítható. Ettől függetlenül törekedni kell arra, hogy a lokális hazai termelők termékeit vásároljuk meg, és inkább kisebb arányban válasszuk azokat, amelyek nagyobb utat tesznek meg hozzánk – mondta Szigethy-Ambrus Nikoletta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján: olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk vasárnap

Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján: olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk vasárnap

A Fidesz Budapesten, a Szentháromság téren tartotta kampányzáró rendezvényét, amelyen többek között Lázár János, Szijjártó Péter és Orbán Viktor is felszólalt. Orbán Viktor hangsúlyozta: a választási kampánynak nem most, hanem vasárnap este 7 órakor lesz vége. A magyar nemzet legfontosabb célkitűzése a háborúból való kimaradás, és ehhez hárommillió szavazatra, és nemzeti egységre van szükség – mondta, hozzátéve: nincs kampánycsend, tegyék azt, amit ő: keljenek korán, menjenek el gyorsan szavazni, aztán pedig mozgósítani.

Ukrajnában leállt a harc, Irán és Amerika tárgyal, békefény Rómában: egy pillanatra most a békében reménykedik a világ

Hivatalosan életbe lépett a tűzszünet az ukrajnai fronton az ortodox húsvét alkalmából, miközben Pakisztánban tárgyal a békéről az Egyesült Államok és Irán. A XIV. Leó pápa vezette békevirrasztáson békefényt gyújtottak meg Rómában.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Elkezdődtek a béketárgyalások, Irán erősítést kaphat - Híreink a közel-keleti háborúról szombaton

Elkezdődtek a béketárgyalások, Irán erősítést kaphat - Híreink a közel-keleti háborúról szombaton

Megérkezett Pakisztánba az amerikai és az iráni békedelegáció is, nemzetközi források szerint már el is kezdődtek a tárgyalások. Teherán közben köti az ebet a karóhoz: azt mondják, addig nem ülnek az asztalhoz, amíg nincs tűzszünet a libanoni fronton. A Hormuzi-szoroson közben lassan megindult a teherforgalom, de egyelőre csak Iránhoz és Kínához köthető hajók mennek át. Szombat estére, több mint 12 órányi tárgyalás után sem közöltek a delegációk konkrét eredményeket. A helyszínen jelen lévő nemzetközi lapok tudósítói szerint több ponton is vitában vannak a tárgyaló felek és éles hangulatváltás jellemzi az egyeztetést. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború, béketárgyalások szombati fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×