Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
324.81
bux:
144968.04
2026. november 2. hétfő Achilles
Kiállítók és érdeklődők a Műegyetem állásbörzéjén 2024. március 26-án.
Nyitókép: MTI/Lakatos Péter

Jelesre vizsgázott a Műegyetemi Állásbörze idén is

A szervezők munkájával, az előzetes tájékoztatással és az ügyintézéssel is maradéktalanul elégedettek voltak az 56. Műegyetemi Állásbörze kiállítói. A rendezvényt követően készített felmérés szerint a résztvevő vállalatok kiemelkedően jónak ítélték az esemény előtti és alatti kommunikációt, a többség a látogatók számával is elégedett volt.

Az 56. Műegyetemi Állásbörzét 2024. október 8-9. között rendezték meg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, ahol a hagyományoknak megfelelően kötetlen formában találhattak egymásra a pályakezdő hallgatók és a munkáltatók. Az ismét tízezreket megmozgató eseményen idén is változatos programokkal várták az érdeklődőket, a látogatóknak több, mint 120 kiállítóval volt lehetőségük személyesen is megismerkedni.

Az eseményt követően, a szervezők által készített felmérésből kiderült, hogy a kiállítók kiemelkedően elégedettek voltak: a 81 megkérdezett cég 60 százaléka az értékelésnél megadott ötfokozatú skálán maximálisra értékelte a rendezvény színvonalát.

A kiállítóktól 4,6-os átlagot kapott a skálán a szervezők által előzetesen nyújtott tájékoztatás, valamint az állásbörzéhez kapcsolódó ügyintézés és a szervezők munkája egyaránt.

A kiállító vállalatok képviselőit kérdezték arról is, hogy mennyire elégedettek a Műegyetemi Állásbörze közösségi oldalaival, ideértve a Facebook és az Instagram mellett a LinkedIn-t, a Youtube-ot, a Spotify-t és a Tiktokot is. A túlnyomó többség 4-es vagy 5-ös értékelést adott, ami ugyancsak 4,6-os átlagnak felel meg.

Hasonlóan magas elégedettséget mért a kutatás a rendezvény honlapjáról, az ott fellelhető információkról, a rendezvény előtti és alatti kommunikációról, illetve a cégkatalógusról is.

Az esemény minőségével történő elégedettséget jelzi az is, hogy a megkérdezett cégek 90 százaléka jelezte, jövő tavasszal is meg kíván jelenni kiállítóként. Az immár 57. Műegyetemi Állásbörzét 2025. március 11-12-én rendezik, az őszi kiállítás pedig a jelenlegi tervek szerint, 2025. október 14-15-én lesz.

A következő állásbörzéken ismét újdonságok várják majd a résztvevőket, a szervezők sok új ötlettel készülnek, hogy tovább emeljék a színvonalat. A jövő év a Műegyetemi Hallgatói Kft. életében a megújulásról szól, ami garantáltan visszaköszön majd a társaság által szervezett eseményeken is.

Címlapról ajánljuk
„Szégyellje magát inkább Magyar Péter” – frakcióreagálások a kormányfő napirend előtti felszólalására

„Szégyellje magát inkább Magyar Péter” – frakcióreagálások a kormányfő napirend előtti felszólalására

A Mi Hazánk frakcióvezetője nem tudott arról beszélni, amivel egyetért a miniszterelnöki beszédből. A KDNP bejelentette, október 23-án a jövőben sem ünnepelnek együtt Magyar Péterrel, de Baka András államfővel sem. A fideszes frakcióvezető, Bóka János azt mondta, Magyar Péter rágalmazott és becsületet sértett ezúttal is. A tiszás Melléthei-Barna Márton szerint a múlt nyilvánossága nem lehet néhány beavatott magántulajdona.
Kötvénypiaci pánik söpört végig a világon – Így állták a sarat a magyar befektetési alapok

Kötvénypiaci pánik söpört végig a világon – Így állták a sarat a magyar befektetési alapok

A fejlett országok magas államadóssága és a tartós inflációs kockázatok 2026-ban komoly megrázkódtatást okoztak a globális kötvénypiacokon: a tízéves amerikai államkötvény hozama szeptember végére 5,29 százalékra ugrott, míg a francia tízéves hozam október végén járta meg az 5 százalék feletti tartományt. Habár a magyar kezelésű kötvényalapok elsősorban nem globális kitettséggel rendelkeznek, mégis találtunk számos, a nemzetközi kötvénypiacokhoz kapcsolódó magyar befektetési alapot, amelyek teljesítményét érdemben befolyásolta az idei piaci turbulencia. Az alapok eredményeiben ugyanakkor jelentős különbségeket látni – ezek értékelésekor a mögöttes befektetések viselkedésén túl a devizakockázat kezelését is figyelembe kell venni. Mutatjuk, milyen évük volt az érintett magyar befektetőknek, és "kettőt hátrébb lépve" hogyan változik a teljes kép.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×