eur:
400.46
usd:
371.55
bux:
92221.62
2025. március 27. csütörtök Hajnalka
Electric car lithium battery pack and power connections
Nyitókép: kynny/Getty Images

Kaderják Péter: nem kell még temetni az európai elektromobilitást

Az elmúlt egy év nehézségei ellenére sem kell temetni az elektromobilitást Európában - mondta az InfoRádiónak a Magyar Akkumulátor Szövetség ügyvezetője. A szakma hazai és nemzetközi vezetői november elején tartanak majd konferenciát erről a kérdésről "Útkeresésben az európai akkumulátoripar" címmel.

"Talán az egyik nehézség az, hogy költségoldalon az európai akkumulátorgyártás hogyan tud versenybe szállni a globális konkurensekkel, tehát az ázsiai akkumulátoriparra, vagy éppen az Egyesült Államokban kiépülő versenytársakkal, hiszen az árverseny teszi lehetővé, hogy az elektromos járműveket a hagyományosakhoz hasonló áron lehessen megvásárolni és fenntartani, olyan szolgáltatásokat nyújtani a fogyasztóknak, amiket a belső égésű motorok is tudnak" - mondta Kaderják Péter, a Magyar Akkumulátor Szövetség ügyvezetője az InfoRádióban.

A költség-versenyképesség ahhoz szükséges, hogy az európai vásárlók tömegei számára elérhetők legyenek az elektromos közlekedéshez használt modern akkumulátorok; nem csupán a jómódúaknak, hanem a nagyobb tömegeknek is

- fogalmazott az ügyvezető. Ez viszont nagy technológiai nyomást jelent, hiszen minél olcsóbb, minél tartósabb és minél könnyebben újrahasznosítható akkumulátorokat kell gyártani ahhoz, hogy a piac az eddig megszokott ütemben fejlődhessen tovább - tette hozzá.

Kaderják Péter úgy véli, nagyon stabil jövőbeli piaci kilátásokkal rendelkezik az akkumulátoripar. Mint mondta, az idei évben Európában történt némi megtorpanás, amiben kiemelt szerepe volt a német piac lassulásának, illetve egy ottani támogatási program megszűnésének, de a világ legnagyobb elektromos autó- és közlekedési piacain, Kínában és az Egyesült Államokban is két számjegyű volt idén a növekedés.

Megjegyezte, Európában kissé összetett a helyzet, hiszen miközben az említett Németországban vagy Franciaországban lassul az e-közlekedés térnyerése, Magyarországon ezzel szemben rekordot döntött a növekedés, 50 százalék fölött nőtt az értékesített járművek száma, bár a kontinens piacán nem a magyar a legmeghatározóbb.

A Magyar Akkumulátor Szövetség ügyvezetője ugyanakkor leszögezte: az előrejelző intézetek, mint például a Nemzetközi Energia Ügynökség is, középtávú viszonylatban egyetértenek abban, hogy egy tartósan növekedő trendről van szó, és a 2030-as évekre az új autóeladásokon belül 50 százalék környékére prognosztizálják az elektromos járműveket globálisan. Véleménye szerint

ami idén tapasztalható, az egy konszolidáció, ráadásul a nagy piacokon idén választás volt vagy lesz, és az elektromobilitás politikai napirendre kerülése szintén befolyásolja a piac alakulását.

A hazai akkumulátorgyártásról a szakértő úgy véli, az elmúlt 6-7 évben igen jelentős fejlődésen ment keresztül, döntően a koreai nagybefektetők, illetve az ő beszállítóik befektetései révén. A szektor exportteljesítménye idén már eléri a GDP 7-8 százalékát, azaz egy nagyon jelentős teljesítményű iparág alakult ki.

A fejlődés mellett az ügyvezető kiemelte azt is, hogy az akkumulátoripar egy globális értéklánc részeként működik, mivel a Samsung akkumulátorait nem csupán európai autógyártók, hanem koreai, amerikai és kínai modellekben is alkalmazzák. Hozzátette, valamilyen szinten a német és európai piactól is függünk, de mint mondta, ez az ágazat talán kicsit globalizáltabb, így tartósan képes munkahelyeket fenntartani.

Kaderják Péter úgy véli, nem kell a magyar akkumulátorgyártás lassulásától tartani az Európai Parlament által megszavazott, kínai elektromos autókra kivetett védővám miatt. Bár hozzátette, a hatást még elemezni kell, de nagyon érdekes fejlemény, hogy ezen a területen hosszú idő után elindult egy "zöld technológiai protekcionizmus". Mint mondta, az Egyesült Államok volt az első, amelyik körülbelül egy évvel ezelőtt 100 százalékos importvámot vetett ki az elektromos autókra, és végül az EU is így döntött, bár kis többséggel. Viszont úgy véli, ez kétélű fegyver.

Nem csak a magyar kormány hangoztatja, hogy a megszavazott különadó vissza is üthet, hanem a német autógyártók is ellenezték a lépést, hiszen ők jelentős profitot termelnek Kínában, és joggal tartanak attól, hogy a Kína elleni intézkedésekkel az ő piaci részvételük is romlani fog

- magyarázta a szövetség ügyvezetője. Hozzátette, az európai fejlesztésekre is kétféleképpen hathat. Egyrészt az importvám nyilván nem kedvez annak a törekvésnek, hogy az európai fogyasztók olcsó elektromos autókhoz jussanak, pedig az árverseny fontos lenne, ám az importvám ezt megakadályozza, hogy a verseny kiteljesedjen. Viszont kétségtelen, hogy a vámvédelem elkerülése érdekében a kínai befektetők vélhetően nagyobb érdeklődést fognak mutatni a közvetlen európai befektetések iránt - mondta Kaderják Péter.

Ebben az értelemben az, hogy a BYD vezető kínai autógyártó cég Szegeden fog elektromos autókat gyártani, egy olyan fejlemény, amit más befektetések is követni fognak. Hiszen, mint mondta, a kínai szereplők a közvetlen export helyett a beruházási lehetőségeket is keresik majd a járműiparban, sőt, akár az akkumulátoriparban is - tette hozzá a Magyar Akkumulátor Szövetség ügyvezetője. Például a Magyarországon már beruházásról döntő CATL vagy az EVE mellett más gyártók is meg fognak jelenni európai szinten - jelentette ki.

KAPCSOLÓDÓ HANG

VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
Resperger István a kötelező sorkatonaságról: a rossz ukrán tapasztalatok megmutatták, mennyi előnye van

Resperger István a kötelező sorkatonaságról: a rossz ukrán tapasztalatok megmutatták, mennyi előnye van

Elhúzódó háború esetén az utánpótlás mellett nagyon fontos a lakott területek és a kritikus infrastruktúra védelme, ezért is szükséges, hogy hosszabb távon megfelelő számú sorkatonaság legyen egy-egy országban – mondta az InfoRádióban a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Biztonságkutató Központjának igazgatója. Az ezredes arra is kitért, van-e elég ember Magyarországon arra, hogy adott esetben ismét elrendeljék a kötelező sorkatonai szolgálatot.

Szakértő: az oroszok a béketárgyalásokon mindig adnak egy icipicit, cserébe sokkal többet kérnek

A Fehér Ház közleményt adott ki a kedden lezárt amerikai–ukrán tárgyalások után, az Egyesült Államok szerint Oroszország és Ukrajna hajlandó lenne leállítani a fekete-tengeri hadműveleteit. Oroszország azt közölte, hogy a fekete-tengeri megállapodás csak bizonyos szankciók feloldása után léphet életbe. Az InfoRádióban Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense segített tisztán látni a helyzetben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.27. csütörtök, 18:00
Gacsályi József
az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgató-helyettese
Oroszországban már kész vannak a tervek a háború lezárására, Moszkvában felmerült a mozgósítás lehetősége – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Oroszországban már kész vannak a tervek a háború lezárására, Moszkvában felmerült a mozgósítás lehetősége – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Vadim Szkibickij ukrán hírszerzési vezető szerint Oroszországnak világos elképzelései vannak az ukrajnai háború lezárásával kapcsolatban – közölte az RBC Ukraine. Az orosz mk.ru számolt be arról, hogy egyáltalán nem kizárt egy újabb mozgósítási hullám Oroszországban. Az orosz-ukrán háborúban jelenleg nehezen átlátható a helyzet, mivel a kedden bejelentett részleges tűzszünettel kapcsolatban egymásnak teljesen ellentmondó kijelentéseket tesznek a felek. Cikünk folyamatosan frissül a háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. március 27. 04:40
×
×
×
×