Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Gold mines
Nyitókép: Alexey Dozmorov/Getty Images

Aki bányászni akar, annak itt a lehetőség

Az Energiaügyi Minisztérium nyolc újabb területre igényelhető szénhidrogén kutatási és kitermelési koncessziót hirdetett meg.

Szénhidrogén kutatására, feltárásra és termelésére legutóbb öt éve lehetett ebben a formában pályázni. A most induló eljárásokban 2025. január közepén nyújthatók be a jelentkezések, az elnyert koncessziók legalább 20 évre szólhatnak majd.

Az EM ismertette: a mostani körben Buzsák, Csongrád, Hatvan, Kalocsa, Kiskőrös, Kiskunhalas, Tab és Tamási területekre lehet pályázni. A koncessziók megadásáról az energiaügyi miniszter a törvényi rendelkezések szerint, a bíráló bizottság értékelése és javaslata alapján dönt. A majdani nyertesekkel az eredményhirdetéstől számított 90 napon belül köthetik meg a szerződéseket.

Felidézték: 2013 és 2019 között hét hasonló eljárást folytatott le a jogelőd minisztérium. A megkötött szénhidrogén és geotermikus energia szerződések összesen több mint 30 területre szóltak. A koncessziós díjakból és bányajáradékokból több tízmilliárd forint bevétele származott a költségvetésnek, a pályázati lehetőség érdemben élénkítette az iparági beruházásokat.

A hazai ásványvagyon költséghatékony és környezetkímélő hasznosítása hozzájárul az energiaszuverenitás és ellátásbiztonság megerősítéséhez - szögezte le a minisztérium.

A pályázati felhívások és a kapcsolódó dokumentáció a kormányzati honlapon, a kormany.hu/energiaugyi-miniszterium/koncesszio oldalon érhető el.

Címlapról ajánljuk
Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

A 2024–2025-ös jelentős bérfejlesztések hatására a pedagóguspálya vonzereje rövid távon egyértelműen javult, a foglalkoztatottak száma növekedni kezdett – derül ki a Hétfa Kutatóintézet és Elemzőközpont legfrissebb kutatásából. Balás Gábor, az intézet ügyvezetője az InfoRádióban elmondta, a tanárok a béremeléssel jobban érzik a társadalmi megbecsülést, de van még mit megoldani.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány:  Sonnevend Pál az új alkotmánybíró jelölt, kiderült, hogy és mikor válnak megismerhetővé a kórházi fertőzések

Tisza-kormány: Sonnevend Pál az új alkotmánybíró jelölt, kiderült, hogy és mikor válnak megismerhetővé a kórházi fertőzések

A Belügyminisztérium által indított átvilágítás eredményeként a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség felmondott egy nettó 1,5 milliárd forint értékű, a Lounge-cégcsoporttal kötött szerződést – közölte Pósfai Gábor belügyminiszter. A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Kapitány István miniszter bejelentette, hogy az Eximbank után a tárcájához tartozó összes állami vállalat átvilágítása következik. Vitézy Dávid közlekedési miniszter a Volán fóti javítóközpontjában járt, ahol 290, alkatrészhiány miatt álló buszról és lejárt szerződésekről számolt be. Eközben Orbán Viktor hosszú idő után először ellenzéki pozícióból szólal fel Tusványoson: a Závecz Research friss mérése szerint a Fidesz 19, a Tisza Párt 74 százalékon áll a biztos szavazók körében. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×