Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
324.97
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Senior woman in the city
Nyitókép: Eva-Katalin/Getty Images

Augusztusi infláció: az adat mindenkit meglepett, de maradtak kockázatok

Jelentősen mérséklődött, így még a szakértők által becsültnél is alacsonyabb volt az infláció augusztusban. Azt még nem lehet tudni, hogy tartós csökkenésről van-e szó, így egyelőre az is megjósolhatatlan, hogy a jegybank alapkamat-csökkentési ütemét ez miként befolyásolja.

2024 augusztusában az egy évvel korábbiakat átlagosan 3,4 százalékkal meghaladták, júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak a fogyasztói árak. A tavaly augusztusihoz viszonyítva az élelmiszerek ára 2,4 százalékkal nőtt, míg a KSH jelentése szerint a szolgáltatások 9,5 százalékkal drágultak. A ruházkodási cikkek ára 4,5, a szeszes italok, dohányáruké 3,9 százalékkal emelkedett, utóbbin belül a dohányáruké 3,8 százalékkal. A háztartási energia 4,3, ezen belül a vezetékes gáz 9,4, az elektromos energia 1,7 százalékkal olcsóbb lett.

Júliushoz viszonyítva, egy hónap alatt a fogyasztói árak átlagosan nem változtak. Az élelmiszerek ára sem változott, a szolgáltatások 0,4, ezen belül az üdülési szolgáltatások 3,4, a lakbér 0,9 százalékkal drágult egy hónap alatt. A ruházkodási cikkekért 1,3, a háztartási energiáért 0,1 százalékkal kevesebbet kellett fizetni.

"Augusztusban kedvezően alakult az infláció, kedvezőbben, mint bárki várta. 3,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az előző év azonos időszakához képest. Ez már csak azért is jó hír, mert júliusban még 4,1 százalékos volt az áremelkedési ütem, és a közgazdászok sem várták azt, hogy ennyire alacsony inflációt közöl majd a KSH. Összességében egy jó hónapon vagyunk túl, és az is kedvező hír, hogy júliushoz viszonyítva nem emelkedtek átlagosan a fogyasztói árak" – értékelt az InfoRádióban Hornyák József, a Portfolio elemzője.

Majdnem minden területen kedvező irányú változást lát a szakértő, egyedül a szolgáltatások inflációja tartja magát, és ezt szerinte visszatekintő infláció alapú árazás okozza, ami azt jelenti, hogy a tavalyi, magas infláció tükrében áraznak a szolgáltatók. Ehhez még hozzájárult, hogy a nyári hónapokban az üdülési szolgáltatások árai jelentős mértékben emelkednek minden évben, és ez most sem volt másképp.

Más területeken viszont nincsen jelentős áremelkedés, sőt az esetek többségében kismértékű árcsökkenés jellemző. "Ami a leginkább fontos a lakosság számára, hogy

az elmúlt években nagyon sokat emelkedő élelmiszerárak már nem nőnek tovább.

Az előző hónapban volt egy kisebb kellemetlen meglepetés, a kormány kivezette az árstopintézkedések maradékát, és a kötelező akciókat is eltörölte, ez júliusban okozott kisebb áremelkedést azoknál a termékeknél, amelyekre vonatkozott még a korábbi árszabályozás. Ott láttunk egy árugrást, de a jó hír az, hogy augusztusban az élelmiszerárak havi szinten már nem változtak, az előző évhez képest pedig 2,4 százalékos volt az élelmiszerárak emelkedése" – mondta Hornyák József.

Azzal, hogy 4 százalék alá csökkent az infláció, bekerült a jegybank toleranciasávjába, de az elemző szerint ez nem feltétlenül vezet újabb alapkamat-csökkentéshez, mert noha az infláció az elmúlt néhány hónapban már megszelídült, többször is kedvezőbben alakult, mint ahogy várták, de ebben komoly szerepe van annak, hogy a lakosság nem igazán fogyaszt, sokkal óvatosabb, mint ahogy azt bárki gondolta. A reálbérek hiába emelkednek, nagyon sokan nem szeretnék elkölteni a többletjövedelmüket, inkább megtakarítanak. "Ez logikus viselkedés az elmúlt néhány év inflációs sokkja után, viszont azt is maga után vonja, hogy nem tudnak olyan mértékben árat emelni a boltok, mint ahogy szeretnének" – tette hozzá.

Az elemző szerint a mostani adat

stabilan alacsonyabb inflációs pályát vetít előre, ugyanakkor az előttünk álló hónapokban a 3,4 százaléknál magasabb áremelkedési ütem jöhet.

Részben a kereslet remélt élénkülése miatt, ráadásul a tervek szerint jelentős mértékben nő majd a minimálbér is 2025-ben, ez újabb inflációs kockázatot rejthet magában.

A kedvező augusztusi inflációs adat a Magyar Nemzeti Bankot alacsonyabb kamatpálya felé terelheti Hornyák József szerint, de az irányadó kamatszint további csökkentése ellen szól, hogy az MNB Monetáris Tanácsának tekintettel kell lennie a forint árfolyamára is, amely az elmúlt időszakban inkább gyengülés irányába mutatott.

"Most már a 400-as szint közelében mozog az árfolyam, és ha a gyengébb forintárfolyamok lesznek jellemzők a következő hetekben, hónapokban is, akkor a jegybanknak csak visszafogott mértékű kamatcsökkentésre lehet lehetősége" – vélekedett az elemző.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Farkas András nyugdíjszakértő szerint Magyarországon túlságosan „előre szaladtunk”: miközben felemeltük három évvel a nyugdíjkorhatárt, a várható élettartam csak egy évvel nőtt, ezért egy átmeneti ideig, 2037-ig csökkenteni is lehetne a korhatárt. Utána viszont nagy demográfiai gondok lesznek, 2035-37-től hirtelen sokkal többen mennek nyugdíjba, ezért már most gondolkodni kell az egész nyugdíjrendszer új alapokra helyezésén, mert a mai rendszer, pláne az AI és az átalakuló gazdasági rendszer korában, nem lesz fenntartható.

Félidős választások – Küszöbön Donald Trump rémálma

Négy, korábban republikánus kézben lévő szenátusi mandátumot szereztek meg a demokraták a keddi amerikai félidős választásokon, és több fontos képviselőházi választáson is győztek, így közel kerültek ahhoz, hogy átvegyék az amerikai kongresszus irányítását – jelentette az AP amerikai hírügynökség.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×