Infostart.hu
eur:
364.28
usd:
324.62
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke beszédet mond a 60. Közgazdász-vándorgyűlés megnyitóján a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központban 2022. szeptember 22-én.
Nyitókép: MTI/Rosta Tibor

Elődje szerint Matolcsy György is felelős azért, amit éppen bírál

Bod Péter Ákos közgazdászprofesszor is értékeli Matolcsy György nyilatkozatát.

Bod Péter Ákos – aki korábban a jegybank elnöke volt – úgy vélekedik, hogy a Magyar Nemzeti Banknak elnökének, egykori gazdasági miniszternek is felelőssége van a kialakult gazdasági helyzetért.

„Azok a gondok, amelyek most feszítőek – az eladósodottság, az inflációs hajlam, a gazdasági szerkezet – annak az óriási többsége már a 2010-es évek elején is nekilódult, a folyamat megindult” – idézi a közgazdászprofesszort a propeller.hu.

„Sokkal pontosabb képet kapunk akkor, ha elmondjuk, hogy 2021. év átlagos havi forgalmához viszonyítva nagyjából egy százalékos lemaradás mutatkozik” – mondta a lapnak Virovácz Péter közgazdász. A szakértő szerint a magyaroknak csak a harmada képes félretenni a jövedelméből, és többségük még a felélt tartalékok pótlásával foglalkozik. Az életszínvonal csak akkor mutat érzékelhető változást, ha alacsony infláció mellett tartós bérnövekedést, a nyugdíjakban és szociális juttatásokban is reálemelkedést tapasztalhat a lakosság.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×