Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
325.97
bux:
142908.58
2026. november 6. péntek Lénárd
2024 number on wood block on top of stack of coins
Nyitókép: Getty Images

A bérmelkedések ellenére sem indul be egyelőre a fogyasztás

A korábban várt 8-10 százalék közötti emelkedés helyett 12-14 százalékkal nőhetnek a keresetek 2024-ben a Portfolio által megkérdezett elemzők szerint. A fogyasztás azonban leghamarabb a tavaszi hónapokban állhat helyre, még januárban is gyenge volt a kiskereskedelmi forgalom.

A kedvező januári béremelkedési adat javította az elemzői várakozásokat. Korábban a vállalati érdekképviseletek 6-8 százalékos, a toborzócégek 5-10 százalékos éves béremelést jósoltak, és a makrogazdasági elemzők is 10 százalékos értéket adtak meg. Januárban 14,6 százalékkal emelkedett az átlagkereset, ez megemelte a várakozásokat, így már a legtöbben arra számítanak, hogy az év egészében bőven 10 százalék felett lehet az átlagbérek emelkedése – mondta Hornyák József az InfoRádióban.

A Portfolio elemzője szerint esély van arra is, hogy a keresetek vásárlóereje akár 7-8 százalékkal emelkedjen 2024-ben, de a háztartások év eleji fogyasztásában még nem látszanak az erre utaló jelek.

„Az a trend, hogy karácsony után óvatosabbak és kevesebbet fogyasztanak az emberek, miután kiköltekezik magukat az év végén, de alapvetően a keresetek emelkedésével arra lehet számítani, hogy beindul a fogyasztás. Ehhez azonban az szükséges, mint ahogy a keresetek vásárlóerejének a növekedéséhez is, hogy az infláció mérsékelt maradjon” − fejtette ki az elemző, és hozzátette, az elemzők a következő hónapokban visszafogott mértékű áremelkedést várnak, ami segíthet a fogyasztás növekedésében a tavaszi hónapokban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Kijavították a Nyitott Akták hibáját – felajánlja a lemondását Cseh Gergő Bendegúz

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×