Az idei év minden szempontból jobb volt a tavalyinál, amit aszály, energia- és tápanyag-árrobbanás jellemzett – mondta Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője. Először is, nagyon kellemes, csapadékos időjárás jellemezte múlt év őszét és 2023 tavaszát, jó volt a vízellátás a rendszerekben, visszatöltődtek az altalajvizek, és végre elkezdtek folyni a csatornák, miután a szárazföld hónapokig csak nyelte a vizet, bepótolandó mindazt, amihez nem tudott hozzájutni egy éven keresztül – magyarázta a szakértő. Emellett megteltek a dunántúli kis halastavak is, a haltermelés pedig közepesen jól alakul.
„Nincs ugyan mivel dicsekedni, de a tavalyi évhez képest féltérdről fölálltunk, kicsit ugyan görnyedezve”
– fogalmazott Lévai Ferenc, emlékeztetve arra, hogy a takarmányárakat nem tudták száz százalékosan pótolni, vagyis a legtöbb gazdaság még a drága áron beszedett takarmánnyal volt kénytelen indítani az évet, mivel az év közepéig is ennie kell a halnak, amíg az aratás meg nem hozza az új termést.
Ami az időjárást illeti, a 28–30 Celsius-fokos vizekben nehezen terem meg a csuka, nehezen bírja az igényes süllő, de egyéb haszonhalak is megszenvedik a rosszabb időjárást, egy-egy kén-hidrogén-, illetve iszapgáz-felszabadulást, amik halpusztulásokhoz vezetnek, de ezek idei mértéke meg sem közelíti azt, ami 2022-ben volt. A pozitív hírek közé tartozik, hogy láthatóan
nem hagyott alább a halfogyasztók kedve, noha tudvalevő, a fogyasztás szinte mindenütt csökken.
„Egy egészen enyhe fogyasztáscsökkenést észleltünk, időnként azért, mert nem tudtuk mindig kiszolgálni száz százalékosan a piacot, tekintettel arra, hogy a forró nyárban a halak bizony nehezebben voltak megfoghatók, mint a hűvösebb időkben.”
A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet munkatársa arra is felhívta a figyelmet, hogy ők voltak az elsők, akik a legnagyobb élelmiszerár-csökkenést végrehajtották, megegyezve a Magyar Országos Horgász Szövetséggel, hiszen a teljes magyar édesvízi haltermelés mintegy 30 százalékát a horgászok veszik meg a kifogott zsákmány pótlására. Tájékoztatása szerint az árat végül 1350 és 1400 forint közé lőtték be, ami jó 300 forintos árcsökkenést jelentett az 1700 forintos tóparti kilónkénti csúcsárhoz képest „Büszkék lehetünk arra, hogy amit megkaptunk a természettől, a Jóistentől és a kedvezőtlen alakuló gazdasági helyzettől, azt vissza is pótoltuk.”
A szóvivő ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy
az árréscsökkenést a kereskedők nem igazán érvényesítik, emiatt a fogyasztói árak releváns mértékben nem változtak, ami gond.
Emiatt szervezetük – még az ünnepek előtt – levélben fordul a hazai kereskedőkhöz, hogy az általuk tett árengedményt adják tovább a fogyasztóknak, és ne ők „zsírosodjanak” rajta.
Azzal kapcsolatban, hogy napjainkban miért karácsony környékére összpontosul a halfogyasztás, Lévai Ferenc kifejtette: „hagyományos” módon étkezünk, noha a megváltozott munkakörülményekhez már nem annyi energia, főleg nem zsír kellene, mit korábban, „Nem kapálunk, kaszálunk, művelünk kertet, metszünk szőlőt…” Tehát a fizikai munkát felváltotta a szellemi, és a testi energiafogyasztás nagy részét már az agy végzi, aminek más „táplálékra” van szüksége; az ereket jobban kímélőre, lényegesen könnyebben emészthetőkre – magyarázta. „Az ülőmunka miatt az kellene, hogy ne a koleszterin rakódjon el, hanem könnyen emészthető olajokat és zsírokat vigyünk be, amikkel könnyebben elbír a szervezet.” Magyarul – foglalta össze a szakember –, az emberi testnek kicsivel jobb „üzemanyagra” lenne szüksége Magyarországon, mint amit „tankolunk”.
Ahogy ezt teszik például a spanyolok, olaszok és portugálok, akik 30-40 kiló körül esznek fejenként, de az európai átlag is bőven 20 kiló fölött van, ellentétben a magyar 6,5 kilós fogyasztással
– tette hozzá.
A MA-HAL munkatársa szerint az idei karácsonnyal nem lesz probléma. Mint mondta, tavaly ilyenkor arra kérték a kollégáikat, hogy ne szolgálják ki az exportot, csak ha már a hazai piac „betelt”. Ezt be is tartották, hiszen nem volt fennakadás, más kérdés, hogy tavaszra nem maradt hal – tette hozzá. „Az idén ez a helyzet nem áll elő, nagyon bőséges a választék, minden hal kapható frissen, ami Magyarországon termelhető.”
Lévai Ferenc végezetül arról is beszélt, hogy Magyarország – sok más országhoz hasonlóan, lásd például a szomszédos Ausztria vagy Szlovénia – soha nem lesz önellátó a haltermelésben, legfeljebb komoly erőfeszítések árán. A tógazdaságok csak állami támogatással tudtak megépülni vagy megújulni, hiszen hatalmas összegekről van szó, de egy tógazdaság haszna messze nem az, ami a haltermelésben realizálódik – húzta alá. „Óriási számokat akkor kapunk, ha a tógazdaságok társadalmi hasznát nézzük!” A halastavak ugyanis olyan fokú biodiverzitást, természetes sokszínűséget eredményeznek, hogy ma már kis „zöld szigetként” működnek a természetben, ahol olyan – vízhez kötött életű, védett – állatok és növények tömkelegével találkozhatunk, amikkel már másutt sehol. „Ezeket a kis vízcseppecskéket föl kéne értékelni.
Lényegesen nagyobb értéket képviselnek azzal, hogy vannak, minthogy halat termelünk bent”
– zárta gondolatait a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője.