Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
309.9
bux:
0
2026. május 3. vasárnap Irma, Tímea
Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond a Budapest Eurasia Forum 2023 nyitónapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Lámfalussy Sándor Konferenciaközpontjában 2023. november 23-án. Az MNB negyedik alkalommal, Átmenetek a fenntarthatóságért címmel megrendezett kétnapos konferenciájára több mint 50 előadó érkezett 15 országból.
Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert

Matolcsy György: Eurázsia és a fenntarthatóság ugyanannak az érmének a két oldala

Magyarország új keretet ad az Ázsia és Európa közötti párbeszédnek – mondta a jegybank elnöke a csütörtökön kezdődő két napos Eurasia Forum konferencia megnyitóján. Varga Mihály pénzügyminiszter úgy fogalmazott: hazánk egyre inkább kapuvá válik a kelet és a nyugat között.

A konferenciának az az elsődleges célja, hogy megerősítse Európa és Ázsia között a kapcsolatokat, az új Eurázsia koncepciónak azonban most már a fenntarthatóságra kell koncentrálnia, mondta Matolcsy György az idén ötödik alkalommal megrendezett fórumon.

A Magyar Nemzeti Bank elnöke angolul tartott előadásában úgy fogalmazott, fenntartható kapcsolatot kell kiépíteni ember és természet között, és helyre kell állítani a társadalomban lévő egyensúlyt. Eurázsia koncepciója és a fenntarthatóság szükségessége ugyanakkor ugyanannak az érmének a két oldala - fogalmazott Matolcsy György.

Budapest, 2023. november 23.
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke beszédet mond a Budapest Eurasia Forum 2023 nyitónapján az MNB Lámfalussy Sándor Konferenciaközpontjában 2023. november 23-án. Az MNB negyedik alkalommal, Átmenetek a fenntarthatóságért címmel megrendezett kétnapos konferenciájára több mint 50 előadó érkezett 15 országból.
MTI/Hegedüs Róbert
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke beszédet mond a Budapest Eurasia Forum 2023 nyitónapján az MNB Lámfalussy Sándor Konferenciaközpontjában. Az MNB negyedik alkalommal, Átmenetek a fenntarthatóságért címmel megrendezett kétnapos konferenciájára több mint 50 előadó érkezett 15 országból. MTI/Hegedüs Róbert

A jegybank elnöke azt mondta, élni kell az új technológiák adta lehetőségekkel, de meg kell teremteni a biztonságot is, utalt a mesterséges intelligencia használatára. Az energia területén zajló átállásról szólva kiemelte: több ázsiai ország élen jár a fenntartható energiaforrások használatában. A jegybank elnöke a nemrég Nobel-díjjal elismert magyar tudósok eredményeire is kitérve úgy fogalmazott, kis ország vagyunk, de Ázsia és Európa között mi lehetünk az egyik tudásközpont.

A konferencián a pénzügyminiszter – szintén angolul tartott – előadásában azt emelte ki, hogy Magyarország egyre inkább kapuvá válik a kelet és a nyugat között. Varga Mihály úgy vélte, Európa és Ázsia elválasztása egymástól még a háború ellenére sem reális, Eurázsia egységének egyik jele az új selyemút kiépülése.

Budapest, 2023. november 23.
Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond a Budapest Eurasia Forum 2023 nyitónapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Lámfalussy Sándor Konferenciaközpontjában 2023. november 23-án. Az MNB negyedik alkalommal, Átmenetek a fenntarthatóságért címmel megrendezett kétnapos konferenciájára több mint 50 előadó érkezett 15 országból.
MTI/Hegedüs Róbert
Budapest, 2023. november 23. Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond a Budapest Eurasia Forum 2023 nyitónapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Lámfalussy Sándor Konferenciaközpontjában. MTI/Hegedüs Róbert

A tárcavezető kitért a keleti nyitás eredményeire is: közölte, hogy Magyarország és Kína kapcsolata a bizalomra épül, Magyarország tagja az új selyemút kezdeményezésnek, ennek részeként valósul meg a Budapest–Belgrád vasútvonal teljes rekonstrukciója is – összegezte a konferencián Varga Mihály pénzügyminiszter.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Komoly változások a hazai lakáspiacon: megugrott az alkupozíció és nőtt az értékesítési idő

Komoly változások a hazai lakáspiacon: megugrott az alkupozíció és nőtt az értékesítési idő

Az ingatlan.com felmérése szerint Budapesten és a nagyobb vidéki városokban már több idő kell a lakáseladásokhoz, miközben a vásárlók elérték a fizetőképességük felső határát. Balogh László, az ingatlanhirdetési portál vezető elemzője az InfoRádióban azt mondta, megpihenni látszik a korábbi lendület a lakáspiacon. Azt gondolja, sokk függ attól, milyen tempóban növekednek a bérek és a reálkeresetek, mert ha olyan szinten maradnak, mint eddig, akkor további árnövekedés lehet.

„Teljesen biztos rendszer nincs” – A Szárnyas fejvadász trükkjét veti be a Disney

A privátszféra védelméért kampányolók aggódva fogadták az arcfelismerő technológia újabb térnyerését. A Disney szórakoztatóipari cég kaliforniai vidámparkjaiban biometrikus – arcfelismerő – azonosítással gyorsítana fel a beléptetést és szűrné ki a hamis vagy üzérektől vett jegyekkel érkezőket.
inforadio
ARÉNA
2026.05.04. hétfő, 18:00
Fodor Gábor
volt miniszter, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője
Hegedüs Zsolt csúnyán kifakadt, lemondásra szólítja fel a minisztert

Hegedüs Zsolt csúnyán kifakadt, lemondásra szólítja fel a minisztert

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszternek – aki eredeti szakmáját tekintve gyógyszerész – vállalnia kell a felelősséget a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) botrányos támogatásosztásai miatt, és le kell mondania. Súlyos etikai kérdéseket vet fel, hogy miközben az NKA-nál százmilliók folynak el átláthatatlanul, a miniszter kormánytagként és egészségügyi szakemberként némán asszisztál az életmentő gyógyszerekhez jutás nehézségeihez és a betegek kálváriájához - fakadt ki Hegedüs Zsolt leendő egészségügyi miniszter a Facebook-oldalán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×