Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Nyitókép: Pixabay

Bekeményítettek a bangladesi ruhagyárak dolgozói, halálos áldozatok is vannak

Az országban több mint 300 ruhagyár volt kénytelen ideiglenesen bezárni a munkások minimálbér emelését követelő tiltakozóhulláma miatt - közölték a helyi hatóságok.

rendőrség szerint Gazipur iparvárosában 250 vállalkozás, Asuliában pedig legkevesebb ötven "nagyon nagy" üzem érintett összesen több mint 15 ezer munkavállalóval. Gazipur és Asulia a főváros, Dakka elővárosai.

A hétfő óta tartó, részben erőszakba torkolló megmozdulások során eddig legalább ketten meghaltak.

Gazipurban a tüntetők már több mint ötven üzemet kifosztottak és feldúltak - közölte Szarvar Alam rendőrfőnök. Hozzátette, hogy négy-öt üzemet fel is gyújtottak, s a szomszédos gyárak tulajdonosai ilyen körülmények között nem akarnak kinyitni. Mindkét iparvárosban tovább zajlanak a tüntetések.

A Dakkától nyugatra található Mirpurban csütörtökön mintegy ötezren vonultak az utcákra jobb bérekért tüntetve, eltorlaszolva egy utat. A rendőrség könnygázzal és gumilövedékekkel próbált oszlatni.

A dél-ázsiai ország a világ egyik legnagyobb ruhaexportőre, de sok munkás munkakörülménye nagyon rossz. A szektorban 4 millióan dolgoznak, zömmel nők.

Bangladesben mintegy 3500 textilgyár működik, de a munkások havi alapbére mindössze 8300 taka (27 150 forint).

A hétvégén tüntetések törtek ki, miután a textilgyártók szervezete a minimálbér 25 százalékos emelését javasolta, míg a szakszervezetek a minimálbér majdnem háromszorosára, 23 ezer takára (75 296 forint) emelését követelték.

A textilipar teszi ki az ország 55 milliárd dolláros éves exportjának 85 százalékát, és nagyban hozzájárult a lakosság jövedelmének növekedéséhez.

Címlapról ajánljuk
Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Az amerikai hadsereg arra készül, hogy napokon keresztül fogják támadni az iráni célpontokat, a teheráni vezetés pedig pusztító választ ígér. Az összes amerikai támaszpontot és izraeli célpontokat is támadnak az iráni rakéták.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Napelemesek, figyelem: olyan történt a szemünk láttára, amire még soha nem volt példa

Napelemesek, figyelem: olyan történt a szemünk láttára, amire még soha nem volt példa

Az év elején is folytatódott a magyarországi naperőmű kapacitás bővülése, ugyanakkor a naperőművek hazai történelmének valószínűleg leggyengébb januári kihasználtsági értékével indult 2026. Ezért, és mivel januárban a hideg miatt jóval több áram fogyott, mint egy évvel korábban, az itthon megtermelt napenergia részaránya a villamosenergia-felhasználásban a 2025 januári 4,4%-ról 2026 elejére 3,1%-ra csökkent, a kapacitásbővülés ellenére is. Egy műholdas adatokat és mesterséges intelligenciát használó elemzés már korábban előre jelezte, hogy régiónkban a sokéves átlagnál kisebb besugárzási és napenergia-termelési értékek valószínűsíthetőek az idei első hónapokban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×