Infostart.hu
eur:
380.44
usd:
322.77
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Richard Yu, a Huawei kínai távközlési vállalat fogyasztói üzletágának vezetője beszél a cég újdonságait bemutató előadáson Münchenben 2019. szeptember 19-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Lukas Barth-Tuttas

Fura fordulat látszik az okostelefonok világában Kínában

Egy év alatt 6,3 százalékkal csökkent az eladás. "Van épp elég a kihívásokból."

Kínában 67,1 millió okostelefont értékesítettek az idei harmadik negyedévben, ami 6,3 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál - áll az International Data Corporation (IDC) honlapjára felkerült jelentésben.

Az amerikai kutatócég szerint a piac ezzel már elérte a mélypontot. Will Wong, az IDC egyik vezetője azt mondta, hogy "a kínai piacon a várakozások szerint több mint két év után először bővül az értékesítés éves szinten a folyó negyedik negyedévben elsősorban a megnövekedett versenynek köszönhetően, ami lejjebb viszi az árakat".

Ugyanakkor rámutatott arra is, hogy "továbbra is van épp elég a kihívásokból, részben mert a kínai fogyasztók gyakorlatiasabbá váltak, és már nem félnek annyira lemaradni az új termékekről, mint a koronavírus-járvány előtt".

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×