Infostart.hu
eur:
390.97
usd:
331.68
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva
Nyitókép: Pixabay

Bírságot kapott a vörös csillagos sörgyár

A vétek a választék szűkítése.

A sörválaszték szűkítése miatt 15 millió forintra bírságolta meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt.-t, egyben kötelezte megfelelési program kialakítására - közölte a hatóság hétfőn.

A közlemény szerint a GVH iránymutató vizsgálata feltárta, hogy a Heineken a törvényi tilalom ellenére szinte kizárólagosságot eredményező beszállítói együttműködést alakított ki egy fővárosi vendéglátóhellyel. A holland tulajdonú sörgyártó cég olyan feltételekkel alakított ki a vendéglátóhellyel, amely azt arra ösztönözte, hogy szinte teljes egészében a Heinekentől szerezze be a sörkészletét. Ezzel a lépéssel a vállalkozások megsértették az új kereskedelmi szabályozás előírásait, mivel leszűkítették a fogyasztók választási lehetőségeit, és gátolták más sörgyártók érvényesülését - írják a közleményben.

A GVH Versenytanácsa figyelembe vette, hogy a Heineken egy korábbi mulasztására tekintettel visszaesőnek minősül, és a most vizsgált magatartással kifejezetten a kisebb piaci szereplők térnyerését elősegíteni hivatott szabályozás megkerülése volt a célja - írják a közleményben.

Mindezek figyelembevételével a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. az egyetlen vizsgált vendéglátóhely forgalma alapján 15 millió forintos bírságot kapott, a versenytanács megtiltotta a jogsértő magatartás további folytatását, és kötelezte a sörgyártót egy belső megfelelési program kialakítására, amely biztosítja, hogy üzleti feltételei nem ösztönzik a vendéglátóhelyeket a jogszabályi küszöbök átlépésére.

Az ügyben érintett vendéglátóhelyet üzemeltető Woda Bt.-t a jogsértésben betöltött csekélyebb szerepére tekintettel a hatóság figyelmeztetésben részesítette bírság kiszabása helyett, és arra kötelezte a budapesti kisvállalkozást, hogy alakítson ki a versenyjogi előírásoknak való megfelelést, és a jogsértések megelőzését biztosító belső eljárásrendet - tájékoztatott a GVH.

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×