eur:
402.64
usd:
349.15
bux:
95317.22
2025. június 16. hétfő Jusztin
Nyitókép: Unsplash

Rendkívüli állapotban van az idei költségvetés

Augusztusban 358,4 milliárd forintos hiányt halmozott fel a költségvetés, ami a legmagasabb nyolcadik havi deficit az adatok rendelkezésre állása óta.

Augusztus végéig az államháztartás központi alrendszere 3298,7 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 3330,8 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 125,1 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 93,0 milliárd forintos hiányt mutattak – közölte a Pénzügyminisztérium.

Az adatokkal kapcsolatban a Portfolio megjegyzi: a költségvetés ilyen mértékű augusztusi kilyukadása mögötti pontos okok egyelőre nem ismertek, miután a tárca egyelőre csak az előzetes jelentést hozta nyilvánosságra az államháztartásról. A gazdasági lap szerint ez a kumulált első 8 havi adat a valaha volt legmagasabb összesített időarányos hiány.

A hiány lefutása egészen júniusig szépen lekövette a tavalyi (kormányzati kiköltekezés miatt szintén rendkívüli) trendet, júliusban és augusztusban azonban elszakadt a tavalyi pályától, vagyis még a tavalyi rendkívüli kiadásokkal terhelt büdzsénél is rosszabb állapotban van idén a költségvetés - áll az elemzésben.

Augusztus végéig teljesült az éves pénzforgalmi cél 97 százaléka, vagyis lényegében az egész éves célösszeget felélte már most az államháztartás.

Érdekesség egyébként, hogy a minisztérium rövid tájékoztatása a költségvetés bevételi oldalának alakulásáról egyetlen szót sem szól.

A tárca közlése szerint az év első nyolc hónapjában a rezsivédelmi kiadásokkal összefüggésben 1085,1 milliárd forintot fordított a kormány a távhőszolgáltatók és a lakossági villamos energia és földgáz egyetemes szolgáltatás és készletezés kompenzációjára. Az országos és elővárosi közlekedési közszolgáltatások költségtérítésére összesen 440,5 milliárd forintot fordítottunk augusztus végéig. Ez 85,3 milliárd forinttal haladja meg a 2022 első nyolc hónapjában folyósított forrásokat.

A rendkívüli kiadásokon felül a költségvetés az uniós programok költségeit továbbra is előfinanszírozza. Augusztus végéig az uniós kiadások 1813,8 milliárd forintot tettek ki, de ebből mindössze 1040,9 milliárd forint uniós bevétel érkezett a költségvetésbe.

Ugyancsak meghaladták az egy évvel korábbi kifizetést a nyugellátásokra és a gyógyító-megelőző ellátásra fordított összegek is. Nyugellátásokra 3859,0 milliárd forintot, míg a gyógyító-megelőző ellátásra 1512,1 milliárd forintot fordítottunk augusztus végéig – olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Oroszország már spájzolja a legkorszerűbb fegyvereket, nem Ukrajnában veti be

Kaiser Ferenc: Oroszország már spájzolja a legkorszerűbb fegyvereket, nem Ukrajnában veti be

Mark Rutte NATO-főtitkár szerint Oroszország öt éven belül képessé válhat arra, hogy támadást indítson a NATO ellen, ezért a nyugati szövetség vezetői várhatóan a június végi, hágai csúcstalálkozójukon megállapodnak abban, hogy GDP-jük 5 százalékára emelik katonai kiadásaikat, hogy féken tarthassák ezt a fenyegetést. Az InfoRádióban Kaiser Ferenc biztonság- és védelempolitikai szakértő reagált a NATO terveire.

Orbán Viktor: Izrael, Irán és az újabb brüsszeli hülyeség

"A közel-keleti háború teljesen új helyzetet teremtett, Magyarország ezért hivatalosan kezdeményezi, hogy az új helyzetre tekintettel Brüsszel vegye le a napirendről az orosz energiahordozók végleges kivezetésére vonatkozó javaslatát, és haladéktalanul készítsen hatástanulmányt a közel-keleti háború következményeiről és a veszély elhárításának összeurópai módozatairól" - írta Orbán Viktor a Facebook-oldalán.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.06.16. hétfő, 18:00
Ugrósdy Márton
a Miniszterelnöki Kabinetiroda helyettes államtitkára
Az iráni háború megütötte a forintot, de a héten még az amerikai jegybank is belerúghat egyet

Az iráni háború megütötte a forintot, de a héten még az amerikai jegybank is belerúghat egyet

A múlt héten az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások némileg csalódást keltő eredménnyel zárultak, miközben a hét közepe után már egyre sűrűsödtek az olyan hírek, amelyek a közel-keleti helyzet gyors romlása felé mutattak. Pénteken aztán Izrael megtámadta Iránt, amelynek hatására a befektetők a biztonságos eszközök felé vették az irányt. Ezen a héten minden bizonnyal a közel-keleti háború fogja mozgatni a piacokat, azonban adat fronton is izgalmas hetünk lesz. Amerikai, brit, japán és kínai kamatdöntés is érkezik olyan helyzetben, amikor bármelyik pillanatban a feje tetejére állhatnak a makrogazdasági kilátások. Emelett pedig egy fontos ECOFIN ülés is lesz pénteken, amelyen nagyon fontos energetikai és kereskedelmi kérdések is előkerülhetnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. június 15. 18:02
×
×
×
×