Infostart.hu
eur:
363.05
usd:
322.16
bux:
147900.66
2026. november 4. szerda Károly
Rókusfalvy Pál nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos beszél az Ötödik Pezsgőkonferencia és pezsgőünnepen az etyeki Rókusfalvy Birtokon 2023. augusztus 31-én.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Rókusfalvy Pál: nemzeti identitásunk része a bor

Egyetlen alkoholos termék van, amelyik kultúrával és szakrális erővel bír, ez pedig a bor. Azt az előnyt kell kihasználnunk, hogy a nemzeti identitásunk része ez az ital - mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Rókusfalvy Pál nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos, aki szerint Magyarországon is jól érezhető a kulturált borfogyasztás terjedése.

A Magyar Bormarketing Ügynökséget irányító szakember a lap csütörtöki számában elmondta: a hazai borpiacnak fontos, hogy folyamatosan fejlődjön, megújuljon a vevőköre, amiben nagy szerepe lehet a fiatalok felé való nyitásnak. Beszámolt arról, hogy az ügynökség kampányával - amelynek keretében a hamarosan kezdődő Budapesti borfesztiválon is jelen lesznek - a fiataloknak a borban rejlő innovációt, mint lehetőséget igyekeznek bemutatni.

Az elmúlt évben elkészítettük a borstratégiát, rengeteg kutatást vizsgáltunk meg, nemcsak a hazai, hanem a globális trendeket is megnéztük, ezekből pedig világosan kiderült: innovatív módon kell nyitni a fiatalok felé – mondta Rókusfalvy Pál, hangsúlyozva, hogy nemcsak fogyasztói, hanem termelői oldalon is fontos az új generáció bevonása, hiszen ők értik a legjobban a saját nemzedéküket.

Kitért arra, hogy a fiatalokhoz például a fröccs- és pezsgőkultúrát igyekeznek eljuttatni, és hangsúlyozta: amikor a borfogyasztás népszerűsítéséről beszélnek, akkor a nemzetközi trendeket követve a mértékletes, kulturált, tudatos borfogyasztásra gondolnak, a bort nem mennyiségi, hanem minőségi termékként kezelik.

Rókusfalvy Pál elmondta: elkészült egy akcióterv, amely a hazai, illetve a külföldi bormarketing-megjelenéseket foglalja össze, illetve digitális alapú szakmai ügyfélszolgálati rendszert is elindítanak a jövő hónapban. Itt a borászok látni fogják, hogy milyen országos, illetve külföldi marketingprogramokhoz tudnak csatlakozni, ami a tevékenységüket segíti, illetve a konkrét piacra jutásukat is támogatja.

A Magyar Bormarketing Ügynökség az elmúlt néhány hónapban aktívan elkezdett dolgozni, a nyári kampány eredményei alapján finomhangolják az őszi kampányt, amely természetesen a szüretről szól majd – tette hozzá, jelezve, hogy ez a szervezetrendszer mára egységesebb struktúrában, még hatékonyabban működik a bormarketingért felelős kormánybiztosi iroda irányítása alatt, a Magyar Bormarketing Ügynökségen belül koncentrálva, stratégiai együttműködésben a Magyar Turisztikai Ügynökséggel, az Agrárminisztériummal, különböző diplomáciai testületekkel és a külképviseletekkel is.

Címlapról ajánljuk
Karikó Katalin, Vágó István, Nógrádi György, Kiss-Rigó László – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

Karikó Katalin, Vágó István, Nógrádi György, Kiss-Rigó László – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

A közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz vagy 6-os kartont, vagy mágnesszalagot, vagy mindkettőt az Állambiztonsági Levéltár, mint az a Nyitott Akták szerda délelőtti indulása óta nyilvános.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Fordulatos kereskedés alakult ki a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában több helyen esés bontakozott ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban kerültek, azonban délelőtt megérkezett a pozitív fordulat. Hasonló látszott a kriptopiacon is, a kezdeti esést gyorsan ledolgozták a fontosabb eszközök. Európában már eleve kisebb emelkedéssel indult a nap, majd délelőtt jelentősen begyorsult az emelkedés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×