Infostart.hu
eur:
364.99
usd:
324.31
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Woman in front of the mall pushing shopping cart
Nyitókép: YorVen/Getty Images

Szakértő: a boltok már egy éve látják, hol a vásárlók tűréshatára

Magyarországon 2022 júniusa óta csökken a kiskereskedelemben értékesített termékek mennyisége – több más mellett ezt is megállapította elemzésében az Oeconomus Alapítvány. A kutatás szerint az árak emelkedéséhez ebben az ágazatban is sokáig hozzájárult a vállalati profitok maximalizálása, ezt azonban hamar megállította, hogy a magas infláció miatt jelentősen visszaesett a kereslet – mondta az InfoRádióban az alapítvány vezető kutatója, Pásztor Szabolcs.

A Magyarországon működő vállalatok, hasonlóan EU-s társaikhoz, a Covid-járvány alatt beesett profitot próbálták hamar és látványosan kitermelni a lecsengés után; ez azt jelenti, hogy az árak emelkedésének volt egy masszív, profit hajtotta faktora. Pásztor Szabolcs, az Oeconomus Alapítvány vezető kutatója a jelenségről elmondta, tulajdonképpen a korábbiaknál jóval nagyobb profitot akartak a kiskereskedelmi cégek.

"Volt, ahol sikerül, máshol azonban beesett a fogyasztói kereslet, ritkábban jelentek meg a fogyasztók a különböző üzletekben" – vázolta.

Magyarországon kiugróan magas (volt) az infláció, amelyet jelentős részben fűtenek az élelmiszerárak, emiatt értelemszerűen csökken a kereslet is, a vásárlók nagyon árérzékenyek lettek. Ezzel kapcsolatban elmondta, a magyar vásárlók "historikusan" ilyenek, ez csak fokozódott az utóbbi időszakban.

"A kiskereskedelmi egységekben növekedtek az árak, de addig tudtak növekedni, ameddig a vásárlóerő is megvolt, tehát ameddig a bérek növekedtek. Amikor a változó inflációs környezetben csökkenésnek indultak a reálbérek, természetesen a kiskereskedelmi forgalom is elkezdett csökkenni. A boltoknak már nem maradt mozgásterük arra, hogy tovább növeljék a termékeik árát" – magyarázta Pásztor Szabolcs.

A hazai láncok forgalmának alakulásáról elmondta, a 2020-as évek előtt látványosan növekedett a kiskereskedelmi forgalom, aztán jött az inflációs robbanás, és főként ez indukált változásokat.

"A forgalom növekedett, viszont a volumen, vagyis az értékesített termékmennyiség 2022 június óta korrigál, sok esetben látványosan csökken. Nagyon érdekes, hogy a hazai élelmiszer-forgalomban egy jól kitapintható koncentrációt is láthatunk, nincs vég nélküli versenyzőszám, néhány azonosítható kiskereskedelmi lánc bonyolítja a forgalom döntő részét" – mutatott rá Pásztor Szabolcs.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×