Infostart.hu
eur:
392.04
usd:
341.51
bux:
121812.81
2026. március 19. csütörtök Bánk, József
Budapest, 2023. május 7. Városnézésre érkezett turisták és budapestiek sétálnak, beszélgetnek a főváros V. kerületében, a díszburkolatú Szent István téren, a Szent István-bazilika épülete előtt. Háttérben vendéglátóhelyek esti kivilágításban. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

MTÜ: biztató a folytatás a nyári szezon első felét nézve is

A főszezon félidejében országosan is jól teljesít a turizmus – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

Ismertették, hogy a nyár elejétől július közepéig mintegy 2,7 millió vendéget, és több mint 6,7 millió vendégéjszakát regisztráltak a magyarországi szálláshelyeken. A vendégek száma 3 százalékkal bővült, és a vendégéjszakáké is a tavalyi főszezon felénél mért érték felett alakult. A külföldiek eddig már 16 százalékkal több éjszakát töltöttek, és 28 százalékkal többet költöttek Magyarországon, mint tavaly ilyenkor. Augusztus végéig pedig további 3,6 millió éjszaka foglalás látszik a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban, ezek több mint kétharmada – 2,7 millió – vidéki szálláshelyekre szól.

Részletezték, hogy júniusban a Magyarországon pihenő vendégek száma elérte az 1,6 milliót, ami mintegy 4 százalékkal múlta felül az előző évi júniusi eredményeket. Az eltöltött 4 millió vendégéjszaka pedig megközelítette a tavalyi év számait. A júniusi 900 ezer hazai vendégszám már 2 százalékkal meghaladta a 2019-es rekordévét a hazai szálláshelyeken, az általuk eltöltött 2,2 millió vendégéjszaka pedig elérte a járvány előtti szintet. Tavalyhoz képest negyedével több, közel 700 ezer külföldi turistát fogadtak, vendégéjszakáik száma így 14 százalékkal múlta felül a 2022 júniusában mért értéket.

A közlemény szerint biztató a folytatás a nyári szezon első felét nézve is. A június elejétől július közepéig mért vendégéjszaka-forgalom a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint a tavalyi szint felett alakult. A nyár félidejénél járva eddig valamivel kevesebb hazai vendég pihent a szálláshelyeken, amit viszont ellensúlyozott a külföldi turisták rohama. Külföldről 22 százalékkal többen érkeztek, mint 2022 azonos időszakában, így nyáron eddig összességében közel 3 százalékkal több vendéget fogadtak a hazai szálláshelyek. Az egynapos látogatók száma is kiemelkedő, 33 százalékos növekedést mutatott.

Kiemelték, hogy a vendégéjszakák közel háromnegyedét a vidéki Magyarország szálláshelyein regisztrálták, ahol a magyarok mellett a német, cseh és lengyel turisták töltötték a legtöbb éjszakát ezen a nyáron is. A német vendégéjszakák száma mintegy 10 százalékkal, a cseheké és lengyeleké pedig mintegy 15 százalékkal nőtt a tavalyi eredményekhez képest.

A legnagyobb mértékű küldőpiaci növekedés Dél-Korea, Izrael, az Amerikai Egyesült Államok, Hollandia és Belgium esetében tapasztalható.

A hazai turisták kedvence Siófok, Balatonfüred, Hajdúszoboszló és Zalakaros volt, míg a külföldi vendégek Hajdúszoboszló után Hévízt, Siófokot és Balatonfüredet részesítették előnyben

– írják a közleményben.

Rámutattak arra, hogy a turizmus bővüléséhez legnagyobb mértékben a teljes hazai vendégéjszaka-forgalom 26 százalékát adó főváros, illetve a beutazóforgalom erőteljes visszaépülése járult hozzá. 2022-höz képest Budapest idén nyáron mintegy 30 százalékkal több nemzetközi turistát vonzott, és a hazai vendégek száma is több mint 4 százalékkal nőtt ebben az időszakban. A fővárosi vendégéjszakák száma csaknem egyötödével bővült tavaly nyárhoz képest. A nyári szezonban a magyar fővárosban az Egyesült Királyságból, Németországból és az Amerikai Egyesült Államokból érkezők töltötték a legtöbb vendégéjszakát, őket az izraeliek és olaszok követték.

A nyár első másfél hónapjában 127,7 milliárd forint bevételt értek el a szálláshelyek. Ebből 74,3 milliárdot külföldiek hagytak a szolgáltatóknál, 28 százalékkal többet, mint 2022 azonos időszakában. A belföldi szálláshelyi bevételek 12 százalékát SZÉP-kártyával fizették. A vendéglátás 251,2 milliárd forint árbevétele 16 százalékkal múlta felül a megelőző évit – tájékoztatott a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.19. csütörtök, 18:00
Borvendég Zsuzsanna
a Mi Hazánk EP-képviselője, a párt képviselő-jelöltje
Felpörög-e a magyar építőipar idén? – Ezek a folyamatok határozzák meg a hazai iparág teljesítményét

Felpörög-e a magyar építőipar idén? – Ezek a folyamatok határozzák meg a hazai iparág teljesítményét

A magyar építőipar idei éve borúsan indult, a cégek többsége csökkenő bevételre számít 2026-ban az ÉVOSZ felmérése szerint, és sok szereplő nem vár mozgást a parlamenti választásokig. Hogy áprilist követően felpöröghet-e a piac, és a lakásépítések mellett más alágak is megerősödnek-e, az a közeli jövő zenéje, miközben az új szerződések kötésekor a vállalatok már a közel-keleti konfliktus okozta olaj- és gázáremelkedés továbbgyűrűző hatását is elszenvedik. Egy teljes konferencianapon keresztül azzal foglalkozunk, milyenek a magyar építőipar kilátásai és mi hozhatja meg a várt áttörést. A Portfolio Építőipar 2026 rendezvényről ebben a cikkünkben tudósítunk a nap folyamán, este pedig együtt ünnepeljük meg az Év Építőipari Személyisége Díj átadóját.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×