eur:
402.72
usd:
350.93
bux:
97891.86
2025. június 19. csütörtök Gyárfás
Nyitókép: Vasyl Dolmatov/Getty Images

Számos helyen adnak pénzt a vidékre költözésért

Programok indultak a vidékre költözés elősegítéséért, ami egyben megélhetési költözést is jelent.

A falvak és a kisvárosok megmentésére több ország, megye és helyi önkormányzat is harcot indított. Az eszközök pedig az anyagi ösztönzők. A rezsiárak megugrásával még inkább számításba eshet a megélhetési költözés – íra a VG a Világgazdasági Fórum összeállítása alapján.

A felsorolás elsőként az Egyesült Államokat említi, ahol a munkaerő vándorlás egyébként is megszokott, miután a többség nem köti magát röghöz, így könnyen költözik akár az ország másik felébe egy jó állás miatt. A mentalitást többfelé igyekeznek kihasználni: Vermont államban akár 7500 dollárt juttatást kaphatnak a vidékre költözők. De az Oklahoma állambeli Tulsa város is indított ösztönzőt, ott 10 000 dolláros támogatást kínálnak azoknak, akik távmunka esetén odaköltöznének.

Dél-Olaszországban a 115 fős Santo Stefano di Sessanio önkormányzata 2020-ban indított egy falura költözési programot, ami három éven keresztül évi 8000 euróig terjedő támogatást nyújt a beköltözőknek. A program keretében a vállalkozó kedvűek szimbolikus díjért cserébe bérelhetnek házat, cégindításhoz pedig akár 20 000 eurós, vissza nem térítendő támogatást kaphatnak.

Portugália országos szinten hirdetett költözési támogatást három éve. A vidéki területekre vándorló munkavállalók csaknem 500 eurós lakhatási támogatásra pályázhatnak, ami a legtöbb faluban egy kis ház éves bérleti díjának felelt meg egy éve – a Financial Times szerint. A finanszírozás feltétele, hogy a kérelmezőknek legalább egy évig ott kell maradniuk.

Spanyolország 500 lakosú Ponga faluja 3000 eurót kínál fiatal pároknak, ha öt évre odaköltöznek. Ráadásul gyermekenként további 3000 eurós juttattatásban részesülnek. A 100 fős Xesta falu 100 eurós bérleti díjjal csábítja a vidékre költözőket. A 130 fős Griegos munkát és három hónapos ingyenes bérleti díjat kínál az újonnan érkezőknek – többek között.

De a fentiekhez hasonló programokkal Görögország, Japán, Ausztrália, Horvátország, sőt, még Svájc is él, Írországban pedig most készül ilyen szabályozás. De természetesen Magyarország sem marad ki a sorból: a falusi csok 2024 végéig nyújt támogatást a falura költözőnek – írja a gazdasági lap.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Donald Trump döntött, beavatkozik Iránban, már a bunkerrombolókat készítik elő

Szakértő: Donald Trump döntött, beavatkozik Iránban, már a bunkerrombolókat készítik elő

Ali Hamenei feltétel nélküli megadást elutasító válasza után az amerikai elnök döntött – véli Novák Attila. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Molnár Tamás Kutatóintézet tudományos főmunkatársa szerint a föld alatti atomlétesítményeket vehetik célba, a többi már az izraeli erőkre vár, de ez az akció évekkel vetheti vissza Teherán nukleáris programját.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.06.19. csütörtök, 18:00
Szalai Máté
külpolitikai szakértő, a Clingendael Intézet kutatója
Putyin kész tárgyalni Zelenszkijjel, Oroszország nyeregben érzi magát – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Putyin kész tárgyalni Zelenszkijjel, Oroszország nyeregben érzi magát – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Vlagyimir Putyin orosz elnök nemzetközi hírügynökségek képviselőinek beszélt a szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon. Putyin azt mondta, hajlandó találkozni Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, ugyanakkor újfent kétségbe vonta Zelenszkij államfői legitimitását. Az orosz elnök azt is hangoztatta, hogy Moszkvának nem áll szándékában támadást indítani Európa és NATO-országok ellen. Andrej Kelin, Oroszország londoni nagykövete egy szerdai interjúban azt mondta, Ukrajna vagy most elfogadja Moszkva feltételeit, vagy folytatódik a háború, és teljes megadásra kényszerül majd. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború aktualitásaival.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. június 19. 08:58
×
×
×
×