Infostart.hu
eur:
362.98
usd:
325.87
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Watching football at home on TV
Nyitókép: by sonmez/Getty Images

Megdorgálta a magyar hatóság a dél-koreai multit, amely azonnal visszakozott

A Gazdasági Versenyhivatal elfogadta a Samsung önkéntes kötelezettségvállalását, amely szerint a jövőben részletesebben tájékoztatja a fogyasztókat az okostévéinek menürendszerébe épített reklámfelület működéséről.

A nemzeti versenyhatóság közleménye szerint számos panasz alapján indítottak vizsgálatot 2021 végén annak feltárására, hogy a Samsung televíziók hazai forgalmazója (egyben a készülékek informatikai platformjának üzemeltetője) megfelelően tájékoztatta-e a fogyasztókat arról, hogy az általa forgalmazott okostévék felhasználói felületén reklámokat jelenít meg, amelyeket nem lehet sem kikapcsolni, sem elrejteni.

A vállalkozás az eljárás során végig együttműködött a hatósággal, a vizsgálat lezárultáig önkéntesen felfüggesztette Magyarországon a tévémenün megjelenő hirdetéseket, egyes csatornákon pedig tájékoztatásba kezdett az okosplatformon előforduló reklámokról.

A jövőre nézve a cég összetett kötelezettség-csomagot ajánlott fel tájékoztatási gyakorlatának pontosítására. A vállalások alapján

a Samsung honlapja közérthető, jól észlelhető módon fogja felhívni a figyelmet az okostévék felhasználói felületén megjelenő hirdetésekre, illetve a reklámok személyre szabottsága kikapcsolásának lehetőségére.

A vállalat emellett közvetlenül és a partnerhálózatán keresztül is felhívja a fogyasztók figyelmét az okostévé-menüreklámokkal kapcsolatos tudnivalókra.

A GVH eljáró versenytanácsa úgy ítélte meg, hogy a cég által felajánlott, a piac számára is irányadó vállalások alkalmasak a kifogásolt gyakorlat korrigálására, így megfelelően biztosítják a közérdek védelmét. A nemzeti versenyhatóság ennek megfelelően - jogsértés vagy annak hiányának megállapítása nélkül - megszüntette az eljárást, egyúttal előírta a Samsung Electronics Magyar Zrt.-nek az általa tett vállalások teljesítését.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×